Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában prédikál Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában prédikál  (Vatican Media)

Ferenc pápa homíliája: az irgalmasság cselekedetei a szeretet útja

Isten szeretete határtalan szeretet. Nagysága a kicsi dolgokban és a gyengédségben mutatkozik meg – fogalmazott a pápa a péntek reggeli szentmiséjében. Krisztus nem nagy szavakat vár a szeretetről, hanem azt, hogy apró, konkrét gesztusokat tegyünk meg folytonosságban Vele.

Adriana Masotti/Somogyi Viktória – Vatikán

Az egyház ezen a napon ünnepli Jézus Szentséges Szívének liturgikus emléknapját. Ferenc pápa homíliáját azzal kezdte, hogy ezt a napot Isten szeretete ünnepének is nevezhetnénk. Ennek a témának szentelte szentbeszédét a Szent Márta-ház kápolnájában június 8-án, pénteken reggel megtartott szentmiséjén.

Isten mindig előbb szeret

A pápa homíliájában megállapította: nem mi vagyunk azok, akik szerették Istent, hanem Ő az, aki előbb szeretett minket, Ő az első, aki szeret minket. Ezt az igazságot a mandulavirág jelképével magyarázták a próféták. Ez ugyanis az első fa, amely tavasszal virágba borul. Isten is ilyen, mindig Ő az első – mutatott rá a pápa. Elsőként vár, szeret és segít minket.

Isten szeretete határtalan

Nem könnyű megérteni Isten szeretetét. A napi második olvasmányban, Szent Pál az Efezusiakhoz írt levelében (Ef 3,8-12.14-19) „Krisztus felfoghatatlan gazdagságáról” beszél, egy rejtett misztériumról. Olyan szeretet ez, amelyet nem lehet megérteni. Krisztus szeretete minden tudást felülmúl. Ilyen nagy Isten szeretete. Egy költő úgy fogalmazott, hogy olyan ez, mint a tenger part és meder nélkül... vagyis egy határtalan tenger. Ezt a szeretetet kellene megértenünk, ez az a szeretet, amelyet megkapunk.

Isten pedagógiája

Az Úr az üdvösségtörténet során kinyilatkoztatta szeretetét. Nagy pedagógus volt – jegyezte meg a pápa Ózeás (Hóseás) próféta szavaira utalva az első olvasmányból (Oz 11,1.3-4.8c-9). A próféta ebben elmagyarázza, hogy Isten nem hatalma által nyilatkoztatta ki szeretetét. Népét, Izraelt megtanította járni a kezét fogva. Gondoskodott róla, mint egy édesapa. Hogyan juttatja kifejezésre szeretetét Isten? – tette fel a kérdést a pápa. Nagy dolgokkal? Nem, kicsivé válik, a gyengédség és a jóság gesztusai által fejezi ki azt. Kicsivé válik, közelebb lép és ezzel érteti meg szeretetének nagyságát. A nagyságot a kicsiség eszköze által érthetjük meg – hangsúlyozta a pápa.

A nagyság a kicsiségben jut kifejezésre

Végül pedig Isten elküldi saját Fiát, aki megtestesült és megalázta magát egészen a halálig. Ez Isten szeretetének misztériuma: a legnagyobb nagysága a legkisebb kicsiségében nyilvánul meg. Így érthetjük meg a keresztény utat is – hívta fel a figyelmet a Szentatya. Amikor Jézus a keresztény hozzáállást akarja megtanítani számunkra, akkor kevés dolgot mond, megmutatja azt a híres szabályt, ami alapján megítéltetünk. És mit mond? Nem azt mondja: „Úgy gondolom, Isten ilyen és ilyen. Én megértettem Isten szeretetét.” Nem. Azt mondja: „Kicsiben megtettem Isten szeretetét: adtam enni az éhezőnek, adtam inni a szomjazónak, meglátogattam a beteget és az elítéltet.” Az irgalmasság cselekedetei jelentik a szeretet útját, amelyet Jézus tanított meg nekünk, folytonosságban Isten nagy szeretetével – nyomatékosította Ferenc pápa.

Nem nagy szavak a szeretetről, hanem konkrét gesztusok

Nincs szükség tehát nagy szavakra a szeretetről, hanem emberekre van szükség, akik képesek megtenni ezeket a kis dolgokat Jézusért, az Atyáért. Az irgalmasság cselekedetei jelentik e szeretet folytonosságát, amely kicsivé válik, eljön hozzánk, mi pedig továbbvisszük – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

08 június 2018, 14:16
Olvasd el mindet >