Keresés

Ferenc pápa oltárcsókkal kezdi a misét Ferenc pápa oltárcsókkal kezdi a misét   (Vatican Media)

Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: A pásztor szeret, legeltet, készülődik

A Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a péntek reggeli szentmise homíliájában a Jézus és Péter apostol közötti párbeszédet értelmezte. Szeretsz-e? – kérdezi az Úr és valóban, ez a keresztény ember legfontosabb kérdése.

Barbara Castelli/P. Vértesaljai László – Vatikán

A keresztény ember feladata „szeretni, legeltetni és készülődni a keresztre”, de legfőképp elkerülni a kísértést, hogy „beleüsse az orrát mások életébe”. Ferenc pápa konkrét magatartásformákba önti Krisztus „Kövess engem!” felszólítását. A feltámadt Jézus a Tibériás tavánál találkozott az apostolokkal és ekkor kérdezte meg Pétertől háromszor is, hogy szereti-e őt. Régi nevén szólítja meg, „Simon, János fia” és ezzel visszautal a kezdetekre, ahonnét a névváltoztatással hívta ki az Úr. Mindenkinek van egy személyes története Krisztussal, mint Péternek, akinek az útja nehéz momentumokon is keresztül haladt, egészen a kakasszóig.

Az Úrral való párbeszéd első lépése a szeretet           

Ferenc pápa homíliájában az Úr három jelzésére emlékeztetett, mellyel Péter apostolhoz fordul: „Szeretsz engem? Legeltesd! Készülődj!”. Mindenekelőtt a szeretet az a lényegi nyelv, ami által Isten Fiának tanítványai lehetünk. Azután jön a legeltetés, a gondozás, mert a pásztor elsődleges feladata, hogy legeltessen. A püspök és a pap identitása az, hogy pásztor. „Szeress engem, legeltess és készülődj! Szeress engem, jobban, mint a többiek! Szeress engem, ahogy tudsz, csak szeress. Ezt kéri az Úr a pásztoroktól és ezt kéri tőlünk is: Szeres engem! Az Úrral való párbeszéd első lépése a szeretet! – hangsúlyozta ismételten a pápa.

A pásztor menetlevele

Második fő gondolatában a pápa arra emlékeztetett egyértelműen, hogy akik átölelik az Urat, azok vértanúságra jelöltek, arra, hogy keresztet hordozzanak. Ám ez a kereszt iránytű, mely eligazítja a pásztort a haladásban. „Készítsd fel magad a próbatételekre, készítsd fel magad arra, hogy mindent elhagyj, mert jön egy másik, és másféle dolgokat csinál. Készítsd fel magad erre a megsemmisülésre az életben. A megaláztatások útjára visznek téged, meglehet, a vértanúság útjára. És azok, akiknek eddig pásztora voltál és dicsértek téged és jókat mondtak rólad, most ellened szólnak majd, mert a másik, aki utánad jön, jobbnak tűnik. Készítsd fel magad a keresztre, amikor oda visznek téged, ahová nem akarod.  Szeress, legeltess és készülődj! Ez a pásztor menetlevele, az iránytűje! – emelte ki a pápa.  

A pásztor nem üti bele az orrát mások dolgába

Ferenc pápa reggeli homíliája utolsó gondolatában arra a kísértésre hívta fel a figyelmet, mellyel az ember beleüti az orrát mások dolgába, anélkül, hogy megelégedne a saját ügyeivel. „Foglalkozz a saját dolgaiddal, ne üsd bele az orrod mások életébe! – intett a pápa. A pásztor szeret, legeltet és a keresztre készülődik, a számadásra, és nem üti bele az orrát mások dolgába, és nem vesztegeti az idejét egyházi érdekszövetségekre. Szeret, legeltet, készülődik és nem esik kísértésbe – zárta összefoglaló gondolatával Ferenc pápa péntek reggeli homíliáját.                                   

 

18 május 2018, 18:00
Olvasd el mindet >