Többdimenziós történet: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 28. vasárnapra

Máté evangélista királyi menyegzőről szóló példabeszéde kicsit hasonlít egy olyan holografikus ábrához, ami két különböző oldalról nézve két eltérő képet mutat. Általános iskolás korom bélyeggyűjtő korszakának szenzációs újdonságai voltak a térhatású, háromdimenziós példányok. Később, római tanulmányaim folyamán kegytárgyboltok kirakatában láttam hasonló technikával készült kisebb nagyobb képeket. Ezek ugyan nem képviseltek magas esztétikai értéket, de technikailag érdekesek voltak. Az egyetlen ilyen felvétel, amit mégis kedveltem, az egyik oldalról a torinói lepel meggyötört Jézus-arcát láttatta, a másik oldalról a halotti gyolcs alapján a NASA által színesben rekonstruált szelíd Krisztus-arcot. Sőt, az egyik nézetből a másikba haladva, kissé homályosan, mégis egyszerre látszott a barnás tónusú lepel kép és a színes arc. Mintha folyton a szenvedő és a megdicsőült Jézus, meg a halott és a feltámadott Krisztus sorsának és személyének mély benső feszültségére és egységére emlékeztetne.

A menyegzői meghívás története is több nézetből figyelhető. Ráadásul nem csak kétféle nézőpontja van, hanem sokkal több. Ez persze nem csak erre a példabeszédre igaz, hanem az evangéliumokra is, sőt a Jézus személyének titkát bemutató egész Újszövetségre is.  

Az első nézet mindig az Ószövetség hátterében kirajzolódó újszövetségi istenkép. Tagadhatatlan, hogy a Törvény, a Próféták és a többi Írások Istenének olykor vaskosan antropomorf kontúrjai nem illeszkednek mindig Jézus Atyjának szelíd és irgalmas vonásaihoz. Az emberi féltékenység képéből lassan bontakozik ki a féltő szeretet igazsága. A megtorlás és bosszúállás viharzó sötétségéből fokozatosan derül fény a büntetést magában hordozó bűn evidenciájára és a megbocsátás lehetőségére. A népet kiválasztó és vele kivételező szeretetről csak sokára derül ki hogy ez nem a kevesek érdeme vagy kiváltsága, hanem a mindenkire nyitott, sokak üdvösségére szolgáló ajándék.

Az Újszövetséget, és benne Jézust sem érthetjük meg az ószövetségi előzmények nélkül. Mint ahogy az Ószövetség is torzó marad Krisztus misztériumának teljessége nélkül. Az Újszövetséget csírájában magában hordozó Ószövetség, és az Ótestamentumot a maga teljességében feltáró Újtestamentum viszonyát tovább árnyalja Jézus önértelmezése. Isten követeinek sorában ő az utolsó, a legkedvesebb és a legtökéletesebb. Ő a Fiú. Aki nem azért jött, hogy valamilyen saját vallást alapítson, hanem hogy a teremtő és gondviselő Isten őseredeti szándékát megvalósítsa. Jézus ezért nem akar egy pontot vagy egy vesszőcskét sem elhagyni a Törvényből, hanem mindent beteljesíteni (Mt 5,18). Ugyanakkor az emberi szívek keménysége miatt elhomályosult és eltorzult vallási elvekkel és gyakorlattal szemben új tisztasággal és új radikalitással lép fel. Ezt tükrözik a „mondatott a régieknek, én pedig mondom nektek...” formába öntött, személyes hatalommal elmondott kijelentései (vö.: Mt 5,21-48). Jézus küldetését és tanítását ezért jellemzi egyszerre a folytonosság és az újdonság. Isten eredeti szándékát értő és képviselő tudatosság, azt az emberi korlátoktól és torzulásoktól megtisztító erő, valamint a benne megjelenő, eddig sosem látott és hallott, felfoghatatlan teljesség.

Krisztus személyének titka a tanítványok, főként az apostolok Jézussal való kapcsolatának, tudásának és hitének fejlődésén keresztül tárul elénk. De nem csak velük kapcsolatban olvassuk, hogy „ekkor még nem értették” mindazt, amit az Úr mondott vagy tett, ami benne történt vagy általa megvalósult. Az Üdvözítő édesanyja is a szívében őrizte és forgatta a fiával kapcsolatos misztériumokat.

A régi igazságok új fénye, a csodák sohasem öncélú üzenete, a szenvedésen átragyogó dicsőség, a halált legyőző feltámadás, az emberséget magába ölelő istenség alapozza meg az evangéliumok Krisztus képének új fogalmait, belátásait és távlatait. Nem azért, mintha ezek korábban nem lettek volna meg, hanem, mert megértésükre és tolmácsolásukra időre és a Szentlélek megvilágosító kegyelmére volt szükség. Aki pedig valamiféle elfogult szűklátókörűség alapján azt mondaná, hogy mindezek a tanítványok utólagos belemagyarázásai, az soha ne feledje, hogy Jézusnak azért kellett meghalnia, mert Isten Fiává tette magát. A történeti Jézus és a hit Krisztusa ezért nem állítható ellentétbe, és nem is szakítható szét.

A feltámadt Krisztus titkában él, ezt értelmezi és magyarázza a Lélek vezette Egyház. Szent férfiak és nők, az egyházi rend tagjai, szerzetesek és világiak, teológusok, tudósok és művészek életműve az evangélium inkulturációja és a kultúra evangelizációja. Az a legmagasabb szintű párbeszéd, ami egy-egy kor és kultúra hit- és élettapasztalatának összefüggésében próbál közvetíteni az emberszerető Isten és az istenszerető ember között.

A király fiának menyegzőjéről szóló példabeszéd is magában hordozza a holografikus kép nézőpontjainak összetettségét. Így Izajás próféciáját, a Seregek Urának bőséges lakomájáról, ami az egyetemes üdvösség ígérete. Az isteni meghívás visszautasításának lehetőségét, a bűn minden koron átívelő tapasztalatát. A bűnösök bűnhődésének, a végidőbeli számadásnak a távlatát, meg a menyegzős ruha nélküli vendég kárhozatának kockázatát.

A kezdetektől a végítéletig felvázolódó sokdimenziós összkép ijesztő és vonzó vonásai arra késztetnek mindnyájunkat, hogy örömmel és halogatás nélkül fogadjuk el Isten meghívását Fiának boldogító, menyegzős lakomájára.