Az egyház készül a Nagyszülők és idősek 3. világnapjának megünneplésére
Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória – Vatikán
Az egyház készül, hogy július 23-án, vasárnap ünnepelje meg a Nagyszülők és idősek 3. világnapját – jelentette be csütörtökön sajtóközleményben a Világiak, a család és az élet vatikáni dikasztériuma. Az Egyház minden évben július negyedik vasárnapján tartja a világnapot, közel Jézus nagyszülei, Szent Joachim és Szent Anna ünnepéhez. Ferenc pápa 2021-ben hívta életre ezt a napot, mert véleménye szerint a nagyszülőket gyakran elfelejtik, mégis „összekötő kapcsot jelentenek a nemzedékek között, átadják a fiataloknak az élettapasztalatot és a hitet”.
„Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad”
Ferenc pápa az idei év témájául Lukács evangéliumának egy idézetét választotta: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad” (Lk 1,50). Ez kifejezi a kapcsolatot a 2023. augusztus 1-6. között megrendezett Ifjúsági Világtalálkozóval, amelyre Lisszabonban, Portugáliában kerül sor. Az Ifjúsági Világtalálkozó témája „Mária útnak indult és sietett” (vö. Lk 1,39) megmutatja nekünk azt a fiatal Máriát, aki elindul, hogy felkeresse idős unokatestvérét, Erzsébetet, és aki hangosan hirdeti a Magnificatban a fiatalok és idősek közötti szövetség erejét – hangsúlyozza a vatikáni dikasztérium sajtóközleménye. A Nagyszülők és idősek 3. világnapja alkalmából Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, és arra hívja a plébániákat, az egyházmegyéket, az egyházi társulatokat és közösségeket a világ minden táján, hogy saját környezetükben ünnepeljék meg ezt a napot.