Aki elveszi... – Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

Az „íme” János evangélista szövegeiben mindig valami lényeges újdonságot vezet be. Az Isten Báránya Jézus áldozatának beszédes képe. Az áldozat közösséget hoz létre vagy állít helyre. Krisztus személyében az Isten és az ember közötti kapcsolat valósul meg és teljesedik ki. Áldozata nem véletlen baleset, hanem az Atya irántunk való szeretetét megtestesítő önátadás és önfeláldozás.  A világ bűnei kifejezés nem szorul magyarázatra. Tartalmát értjük, súlyát a bőrünkön érezzük. Már csak a látszólag mellékes – „aki elveszi” – szókapcsolat marad. A mellékmondat állítmányának jelen ideje és a személyes névmással megjelölt alanya azonban gazdag tartalmat hordoz.

Benedek emeritus pápánk elhunyta és temetése kapcsán sokféle beszámolót, méltatást, és visszaemlékezést láthattunk, olvashattunk. Ezek közül egy mozzanat különösen is ide kapcsolódik. A titkárát, Gänswein érseket kérdezték egy interjúban, hogy szerinte mi lesz a hallatlanul gazdag pápai életmű legmaradandóbb eleme és őt, személyesen mi érintette meg a legjobban. „A Jézus trilógia” – volt a válasz. Ebben is az, hogy Jézusról nem múlt időben beszélt, hanem mint aki jelen van és alakítja az életünket.

Aki „elveszi” a világ bűneit, az nem „elvette”, vagy „el fogja venni”. A világ bűnének elvétele – az evangélista tanúságtételében és Benedek pápa szellemi öröksége nyomán – nem valami Jézussal kapcsolatos múltbéli rendkívüli esemény, amire ugyan jó visszaemlékezni, de nem több, mint kellemes nosztalgiázás. Nem is valamilyen szenzációs ígéret, jövőbeli, utópisztikus várakozás, amit vagy megérünk, vagy nem. A Bárány, aki a Jelenések könyve szerint mintegy megöletett de mégis él (vö.: Jel 5,5), itt is és most is jelen van. Elveszi a bűnt, vagyis megszünteti a hiányt. Az én vétkes hiányaimat is, a mi világunk bűnös adósságait is.

Az „elveszi” ige jelen ideje mellett fontos a személyes vonatkozó névmás is. Az „aki” elveszi ugyanis, nyilvánvalóan nem lehet valamilyen dolog. Nem megvásárolható vagy birtokolható tárgy. Nem fájdalomcsillapító vagy nyugtató gyógyszer, nem is élvezeti cikk. Nem terápiás módszer, nem relaxáció vagy koncentráció. Nem siker vagy népszerűség. Nem hatalmi pozíció vagy tudományos eredmény. A világ bűneit, vagyis a szükséges javaktól való vétkes megfosztódást, a mások vagy magunk által előidézett fájdalmas űröket csakis Isten áldozati Báránya képes magára venni és kitölteni. Nem valami tehát, hanem valaki. Egy személy. A fogalom teljes értelmében pedig személy az, aki kapcsolatban van és kapcsolatra hív. A kapcsolatok hierarchiájában pedig a szeretet a legmagasabb rendű.

Az, „aki elveszi a világ bűneit” éppen az ellentéte a Gonosznak, a világ bűneit, hiányait katalizáló Csalónak. Mert a Diabolosz a Nagy Szétdobáló és Megosztó. Örök Megtévesztő és Szemfényvesztő. Anti-személy, akinek az emberi személyekre ható hatalmas ereje éppen abban áll, hogy személytelenné sorvaszt. Szabadságot ígérve függőségbe taszít. Gyönyört kínálva keserűséget ad. Élvezetről suttogva szenvedést hoz. Kapcsolattal csábítva magányba ejt. Vak reménnyel ámítva csalódást érlel. Az élet vizével áltatva halálos mérget itat.

Benedek pápa mennyei hazába való költözése kapcsán hálát adhatunk korunk pápáinak szolgálatáért. Értük, akik nemcsak Péter szolgálatát folytatják, hanem Keresztelő János küldetését is megjelenítik. A vőlegény barátjaként rámutatnak Jézusra és tanúsítják: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!”

Azért is fontos küldetésük, mert már Szent Pál apostol így figyelmeztet: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat. Közületek is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé állítsák a tanítványokat. Ezért legyetek éberek...” (Apcsel 20,28-31).

Nagy Szent II. János Pál pápáról mondták, hogy a vasfüggöny békés lebontásában játszott történelmi szerepének egyik kulcsa az volt, hogy ismerte Kelet-Európa „létező szocializmusának” összes hazugságát. Ennek analógiájára megállapíthatjuk, hogy XVI. Benedek pápa tanítóhivatalának meghatározó tapasztalata volt, hogy megélte és értette Nyugat-Európa szemfényvesztéseit. A hitleri ideológia totális önkényuralmát és ennek katasztrófáját, a 68-as tekintély-, keresztény- és egyházellenes diáklázadásokat, a II. Vatikáni zsinat értelmezésének viszontagságait, majd a relativizmus diktatúráját. Ferenc pápánk pedig most Dél-Amerika megoldatlan konfliktusainak megszenvedéséből merít tanulságokat.

A világ tévedései, ordas hazugságai és bűnei mindig a bizonyosság, az igazság és a konformista konszenzus báránybőrébe bújnak. Azt ígérik, hogy adnak, közben elvesznek.  Az Isten Báránya ellenben, aki a világ bűneit veszi el, a hiányokat szeretettel kitöltve mindent megad, amire szükségünk van.  

Kérjük őt Flüe-i Szent Miklós imájával:

Én Uram, én Istenem,/ Vedd el tőlem mindenem,/ Ami gátol feléd!

Én Uram, én Istenem add meg nekem mindenem,/ Ami segít feléd!

Én Uram, én Istenem fogadd el az életem,/ Hadd legyen egészen a Tiéd!

Én Uram, én Istenem fogadd el az életem,/ Hadd legyek örökre a Tiéd!