Keresés

A gyémántmisés P. Szabó Ferenc SJ, akit 1962. augusztus 6-án szenteltek pappá    A gyémántmisés P. Szabó Ferenc SJ, akit 1962. augusztus 6-án szenteltek pappá  

A gyémántmisés P. Szabó Ferenc, a Vatikáni Rádió magyar adása „oszlopának” köszöntése

Pontosan 60 évvel ezelőtt, 1962. augusztus 6-án szentelte pappá Szabó Ferencet Brüsszelben Ferdinand Périer kalkuttai érsek. Három hónap múlva, 1962. október 11-én megkezdődött a II. Vatikáni Zsinat.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ez az „újmisés találkozás” az egyház megújulását szorgalmazó Zsinattal, mégpedig a „vigyázó szem” párizsi kitekintésével, tette lehetővé, hogy ne csak „közvetlen szemlélője” legyen az „aggiornamentónak”, hanem Magyarország felé annak „közvetítője” is, mégpedig „első kézből” eredő tudósításokkal, szakmai tanulmányokkal és könyvek, verseskötetek sokaságával.

Mint rendtársa és a Vatikáni Rádiónál az utóda, személyes tapasztalatból tudom, hogy milyen fontos volt P. Szabó Ferenc számára az eltelt hatvan esztendőben a mindennapi szentmise-áldozat bemutatása. Különösen jelentős és papi identitást adó mozzanatot jelentett neki az Eucharisztia hűséges, napi megünneplése, főként abban a rádiós szerkesztői, teológiai megfontolásokat végző szakmai munkában, amikor lelkipásztorkodásra csak alig maradt lehetősége.

Kedves Szabó páter, kedves Feri bácsi! Munkatársaim és a Vatikáni Rádió mai és régebbi hallgatói nevében Isten áldását kérjük Rád, legyen életed mostani „őszikék” korszaka továbbra is termékeny és cserébe hadd kérjük, küldd el ránk gyémántmisés áldásodat, hálás köszönettel ölel Krisztusban, rendtársad, Vértesaljai Laci  

               

06 augusztus 2022, 11:19