Keresés

Paolo Pezzi érsek, a moszkvai Istenanya római katolikus főegyházmegye vezetője Paolo Pezzi érsek, a moszkvai Istenanya római katolikus főegyházmegye vezetője 

Paolo Pezzi érsek a pápa kazahsztáni látogatása kapcsán: fontos út az orosz katolikusok számára

Az orosz katolikusok kazahsztáni zarándoklatukkal fejezik ki szeretetüket és hűségüket Ferenc pápa iránt, aki szeptemberben részt vesz a Világvallások Kongresszusán Nur-Szultanban. Így fogalmazott egy interjúban a moszkvai Istenanya római katolikus főegyházmegye érseke.

Somogyi Viktória – Vatikán

A moszkvai Istenanya főegyházmegye zarándoklatot szervez Ferenc pápa szeptember 13. és 15. közötti kazahsztáni látogatása alkalmából, aki részt vesz a világ- és a hagyományos vallások vezetőinek 7. világkongresszusán. A rendezvény célja a béke előmozdítása és annak megelőzése, hogy a vallást felhasználják a konfliktusok igazolására. 

„Az egység tanúi vagyunk” zarándoklat

Szeptember 12-én Moszkvából indul a zarándoklat, amelynek mottója: „Az egység tanúi vagyunk”. Az első állomás Omszk, egy szibériai orosz város. A zarándokok másnap érkeznek meg a kazahsztáni Karagandába, és innen Karlagba, az egyik legnagyobb szovjet gulág helyére látogatnak, ahol 1930 és 1960 között több tízezer rab vesztette életét. Ez a vértanúság helye sok keresztény, köztük oroszok számára is. Szeptember 14-én a csoport Nur-Szultanba utazik, hogy részt vegyen a Ferenc pápa által vezetett szentmisén az Expo előtti téren. Szeptember 15-én indulnak vissza Moszkvába.

Az oroszok szeretik a pápát

A Vatikáni Rádió orosz szerkesztőségének adott interjújában Paolo Pezzi érsek, az Istenanya moszkvai főegyházmegye vezetője hangsúlyozta, hogy ez egy nagyon jelentős zarándoklat lesz, amely az orosz katolikusok Ferenc pápához való közelségét kívánja kifejezni kazahsztáni látogatása alkalmával. „A pápa kazahsztáni látogatása nagyon fontos számunkra, orosz katolikus hívek számára. Először is azért, mert nem tudjuk, hogy a pápa ellátogathat-e hozzánk, és hogy mikor. Kazahsztán a hozzánk legközelebb eső ország, amelyet a pápa felkeres, ezért ez egy nagyszerű lehetőség, mert Kazahsztánba könnyen el lehet utazni. Továbbá kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük hűségünket és mindenekelőtt a pápa iránti szeretetünket, hogy követjük őt, mert az oroszok szeretik a pápát. Ez indít bennünket arra, hogy zarándoklatra induljunk és találkozzunk Ferenc pápával” – hangsúlyozta Paolo Pezzi érsek.

A kazahsztáni Almati Szentháromság egyházmegye püspökének szavai

A moszkvai Istenanya főegyházmegye honlapján felhívást tettek közzé, amely a zarándoklaton való részvételre hív. A programon kívül José Luis Mumbiela Sierra, a kazahsztáni Almati Szentháromság egyházmegye püspökének, a Közép-Ázsiai Püspökök elnökének szavait is idézik, amelyeket a Vatikáni Rádiónak adott interjújában mondott: „Nem zarándokok vagyunk, akik egy elérhetetlen egységet keresnek, hanem egy olyan egység tanúi, amelyet már megélünk a szívünkben, mert az egyedüli Isten a lelkünkben él, és elküld minket, hogy mindazok, akik az ő képére és hasonlatosságára teremtettek, élvezhessék életét és szeretetét”.

18 augusztus 2022, 12:43