Keresés

Oscar Benavidez atyát letartóztatta a nicaraguai rendőrség Oscar Benavidez atyát letartóztatta a nicaraguai rendőrség 

Nicaraguában letartóztattak egy újabb papot. Maradiaga bíboros: néma háború az egyház ellen

Óscar Benavídez atya a helyi katolikus közösség harmadik tagja, akit Ortega elnök kormányának elnyomó akciói hullámában tartóztattak le. Hondurasból a tegucigalpai bíboros érsek szolidaritását fejezte ki a nicaraguai egyháznak.

Somogyi Viktória - Vatikán

A hír a Facebook-oldalon megjelent sajtóközleményből származik. A Siuna egyházmegye megerősíti Óscar Danilo Benavídez Tinoco, a Nicaragua észak-karibi autonóm régiójában található Mulukukú település Szentlélek-temploma lelkipásztorának letartóztatását. Emberi jogi szervezetek szerint a papot a vasárnapi szentmise bemutatása után kiszállásra kényszerítették járművéből, és a rohamrendőrök letartóztatták. Az egyházmegye továbbá kijelenti, hogy ennek az akciónak az okai ismeretlenek. Másik két katolikus papot már letartóztattak 2022-ben Nicaraguában. 

A helyi média szerint Benavídez atya holléte eleinte ismeretlen volt, de később kiderült, hogy az Igazságügyi Segítségnyújtási Igazgatóságon, ismertebb nevén El Chipote-ban található, a fővárosban, Managuában, több mint 300 kilométerre letartóztatása helyétől. Miután az egyházmegye a pap helyzetével kapcsolatban tájékoztatást kért a hatóságoktól, az egyházmegye sajtóközleményben kért imákat „pap testvérükért”, „akinek egyetlen küldetése az és az volt, hogy Jézus Krisztus örömhírét hirdesse, ami az élet és az üdvösség Igéje mindenki számára”.

Maradiaga bíboros: néma háború az egyház ellen

Oscar Rodríguez Maradiaga bíboros, tegucigalpai érsek a nicaraguai egyház elleni „néma háborúról” beszélt a Nagyboldogasszony ünnepe előestéjén tartott vasárnapi szentmisén. Helyi sajtóértesülések szerint a bíboros szolidaritását fejezte ki a nicaraguai kormány által ostrom alá került katolikus közösséggel. Kemény szavakat használt, amelyekből egy zaklatott egyház és „Jézus üldözése” bontakozik ki. Az elmúlt napokban az Amerikai Államok Szervezete rendkívüli üléséről is felhívás érkezett az Ortega-kormányhoz, hogy vessen véget mindennek. A tanácskozáson a vatikáni képviselő, Cruz Serrano prelátus a Szentszék aggodalmának adott hangot és reményét fejezte ki „egy kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló megértés” iránt.

Továbbra is fogva tartják Matagalpa püspökét

A nicaraguai helyzet továbbra is nehéz. Már tizenhárom napja tart Rolando Álvarez, matagalpai püspök háziőrizete püspöki palotájában másik öt pappal, három szeminaristával és két világival együtt. A püspököt megakadályozták abban, hogy szentmisét mutasson be a székesegyházban. A rendőrség által elrendelt háziőrizet abból fakad, hogy azzal vádolják a főpásztort, hogy homíliáiban a baloldali szandinista rezsim elleni lázadásokat szít. „Isten kezében vagyunk” – írta Alvarez püspök egy Twitter-üzenetében az elmúlt napokban: „az ő akaratát akarjuk megvalósítani és mindent az ő dicsőségére teszünk”. Vasárnap egy online szentmisén arra kérte a híveket, hogy indítsanak imahadjáratot és végezzenek szentségimádást, amely kifejezi keresztény döntését, hogy a béke fegyvereivel ellenáll az erőszaknak.

Egyházüldözés

Itt emlékeztetünk rá, hogy a papok letartóztatása és a püspök háziőrizete kapcsolódik a nyolc katolikus rádió bezárásához és a Kalkuttai Szent Teréz által alapított apácák, a Szeretet Misszionáriusainak Nicaraguából való kiutasításához, akik Costa Ricában találtak menedéket.

19 augusztus 2022, 18:02