Keresés

A Santiago di Compostela-ba vezető Szent Jakab-út A Santiago di Compostela-ba vezető Szent Jakab-út 

Camino: Rekordot dönt a zarándokok száma Santiago de Compostela-ban

Ez a rekordok nyara Galícia fővárosában, amely augusztus 3-7. között otthont adott az Európai Ifjúsági Zarándoklatnak (Pej 2022), amely 12.000 résztvevőt vonzott Szent Jakab apostol sírjához.

Anna Poce / Somogyi Viktória – Vatikán

Július 24-én, vasárnap, Szent Jakab, Spanyolország és Galícia védőszentje ünnepének előestéjén a santiagói Zarándokiroda (Oficina del Peregrino) kiadta a 200.000. számú compostelát, vagyis a Santiago de Compostela-ban található apostolsírhoz tett zarándoklat oklevelét. A compostela egy dokumentum, amely igazolja a Szent Jakab út teljesítését, amelyet a santiagói zarándokhivatal állít ki azoknak, akik legalább 100 km-t megtettek gyalog vagy 200 kilométert kerékpáron. Ez az első eset a történelemben, hogy ezt a számot augusztus hónap előtt érik el. Soha korábban nem érkezett ennyi zarándok Galícia autonóm régió fővárosába ebben az évszakban.

Rekordszámú zarándok

A helyi sajtó jelentése szerint az autonóm kormány elnöke, Alfonso Rueda a Kormányzótanács ülése után tartott szokásos sajtótájékoztatón közölte, hogy rekordszámú zarándok járja végig idén nyáron a Camino de Santiago-t. Újságírói kérdésre Rueda azt válaszolta, hogy júliusban „csaknem 10.000-rel több compostelát” állítottak ki, mint 2019 augusztusában, ami minden idők rekordját megdöntötte. Mindez arra utal, hogy „az idei augusztus is rekordhónap lesz, és nem csak a Camino de Santiago számára”, hanem minden foglalkozási területen is – hangsúlyozta a politikus.

Eddig 218.963 zarándok tette meg a Szent Jakab-utat, amire még nem volt példa. A legtöbb látogató spanyol (45.379). A ranglistát az andalúzok vezetik (11.322), őket követik a madridiak (9.495) és a valenciaiak (4.921). Az apostol sírjához elzarándokolt külföldiek legnagyobb számban az Egyesült Államokból (3547), Olaszországból (3417) és Németországból (2059) érkeztek.

Az Európai Ifjúsági Zarándoklat

Augusztus 3-tól ismét Galícia fővárosában került sor az Európai Ifjúsági Zarándoklatra (Pej 2022). Az eseményt augusztus 2-án mutatta be a sajtónak a városban Francisco José Prieto Fernández segédpüspök, az esemény felelőse, valamint Raúl Tinajero, a Spanyol Püspöki Konferencia ifjúság-pasztorációs albizottságának igazgatója. A rendezvény augusztus 7-ig Santiagót a fiatalok európai városává változtatta.

Prieto püspök beszédében reményét fejezte ki, hogy Santiago de Compostela „vendégszerető városként” fogadja az utcáin sétáló 12.000 zarándokot. Tinajero pedig – hangsúlyozva az elmúlt két év előkészítő munkáját – köszönetet mondott az érsekségnek, a teljes küldöttségnek és mindazoknak, akik gondoskodnak ezekről a fiatal zarándokokról. Valójában már több mint 400 önkéntes jelentkezett, hogy üdvözölje az európai fiatalokat az apostol városában. Tinajero elmagyarázta, hogy a találkozó programjait a város 20 templomában rendezik meg az osztozás és ünneplés jegyében. Ezen az örömteli rendezvényen nagy jelentőséget kap a fiatalok elkísérése és a hivatás megkülönböztetés, amely mindig a fiatalok szívében él majd. „Felteszik maguknak a kérdést, hogy mit szeretnének felnőttként csinálni. Tudjuk, hogy a mai világ bonyolult, ezért hoztuk létre a „Hivatás árkádját”, ahol közelséget és elfogadást találnak” – hangsúlyozta Raúl Tinajero, a Spanyol Püspöki Konferencia ifjúság-pasztorációs albizottságának igazgatója.

Ferenc pápa köszöntötte a résztvevőket

Ferenc pápa vasárnap az Úrangyala elimádkozása után köszöntötte és áldását adta azoknak a fiataloknak, akik részt vettek a 2021-re, a Compostelai szentévre tervezett és a Covid miatt elhalasztott Santiago de Compostelai Európai Ifjúsági Zarándoklaton. „Örömmel adom áldásomat minden résztvevő fiatalra és azokra is, akik ennek a rendezvénynek a szervezésében és elkísérésében munkálkodtak. Legyen életetek mindig egy zarándoklat, egy camino Jézus Krisztussal, Isten és az embertársaitok felé, egy utazás a szolgálatban és az örömben!” – mondta a pápa a Santiago de Compostela-ban összegyűlt fiataloknak.

09 augusztus 2022, 15:40