Szintézis – Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 16. vasárnapra

Jézus örömhíre is szakaszonként olvasva vagy hallgatva tárul elénk. Ugyanakkor a részek helyes és teljes értelme is mindig egy nagyobb egész összefüggésébe illeszkedve világosodik meg. Ha nem figyelünk a részletekben rejlő apró kincsekre, akkor az egész kép szegényebb lesz. Ha pedig az egészet meghatározó gondolati íveket és arányokat tévesztjük szem elől, akkor a részek üzenetét érthetjük és magyarázhatjuk félre.

Márta és Mária rövid története önmagában is nagyon gazdag. Ezért többnyire teljesen önálló egységként értelmezzük.

Első megközelítésre Jézus Máriát méltató szavai találnak szíven bennünket. „Csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Innen közelítve egyrészt, kicsit megsajnáljuk szegény Mártát, aki minden igyekezete ellenére a rövidebbet húzza, és enyhe dorgálásban részesül. Másrészt, ezután már csak egy kis lépés a „vita contemplativa”, vagyis a szemlélődő életforma magasabbrendűségének gondolata, amely szerint a világiak számára az Isten országában legfeljebb másodosztályú babérok teremhetnek.

Egy másik megközelítés Márta alakjának pozitív elemeire összpontosít. Ő az, aki Jézust meghívja és befogadja házába. Buzgón sürög-forog a sokféle szolgálatban. (Elgondolkodtató, hogy a görög eredetiben itt a diakónia szó áll). Aztán megállva őszintén Jézushoz fordul, őt kérdezi, és rajta keresztül kér segítséget. Lényeges, hogy az Úr elismeri Márta szorgoskodását és törődését, még ha utána tapintattal, de egyértelműen le is szögezi, hogy ennél van valami fontosabb. A szűkszavú beszámoló itt véget ér. Nem tudjuk, hogy Márta miként reagált. Joggal feltételezhetjük azonban, hogy elfogadta és megfogadta Jézus tanítását.

Mártától tehát azt tanulhatjuk meg, hogy ha Jézust meghívjuk az életünkbe, akkor ő betér a mi „házunkba” is. Gondjainkkal és bajainkkal őszintén fordulhatunk hozzá. Szeretettel elismeri különféle szolgálataink, diakóniánk fontosságát és értékét. Tapintatosan azonban újra meg újra, az elveszíthetetlenre, az egyetlen szükségesre irányítja a figyelmünket. Végezetül a nyitott történet benső logikája szerint mi is jobban Jézus tanításához igazodhatunk.

Mária és Márta története a keleti egyház olvasmányrendjében több Mária ünnep evangéliumi szakasza is. A tágabb összefüggés felé tereli a figyelmünket az a két sor, amit az ünnepi perikópa a következő fejezet közepéről minden alkalommal a vendéglátás történetéhez kapcsol. Miután „ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: »Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!« Erre ő azt mondta: »Inkább azok a boldogok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!«” (Lk 11,27-28). A kiegészítés – Jézus saját szavait idézve – fogalmazza meg egy egyensúly igényét az ige hallgatása és megtartása, a szemlélődés és a tevékenység között.

A közvetlen szövegösszefüggés azonban még mélyebb gondolati ívbe illeszti az akció és a kontempláció kapcsolatát. Történetünket az irgalmas szamaritánus példázata előzi meg és az Úr imádságáról szóló rész követi. A könyörülő fél-pogány esete arról tanít, hogy a szeretet parancsát a szükséget szenvedő emberen való segítés által gyakorolhatjuk a leghitelesebben. A törvénytudón keresztül Jézus mindnyájunkat a hasonló módon való cselekvésre ösztönöz. Márta szorgoskodásnak elfogadása és méltatatása a mi diakóniánk értékére is vonatkozik. Ahogy az egyedül szükséges, jobbik részre utaló figyelmeztetés is. Végül az Úr, imádkozni vágyó tanítványait - általuk pedig bennünket is - a Miatyánkra tanítja. Ha csak az ima kezdő szavaira figyelünk, már akkor is a helyére kerül minden eddigi útmutatás.

Mi Atyánk...

Krisztus követői imádkozva azt a léttitkot mondhatják ki és ezáltal abba a misztériumba merülhetnek be, hogy ők Isten gyermekei. Ha pedig ez így van, akkor ezáltal egymásnak testvérei is.

Az irgalmas szamaritánus tettre kész szeretete, Márta diakóniája és Mária kontemplatív figyelme az Úr imájához vezetnek bennünket. Cselekvő szeretetünknek és imába mélyülő figyelmünknek is ide kellene újra meg újra megérkeznie és innen kellene ismét és ismét elindulnia is. Az egyetlen szükséges, a jobbik rész, az Atya szeretetéből kiinduló és ide visszaérkező „szeretet-keringés”. Ennek a „szeretet áramkörnek” a gyümölcse az engedelmes hűség és a találékony szolgálat. Ez teszi figyelmessé a tekintetünket és együtt érzővé a szívünket. Ez tanít meg a rész és az egész egyensúlyára, az egymást kiegészítő tevékenységek helyes értékrendjére, tartamára és ritmusára. A munka, a pihenés és a felüdülés körforgására. A nap és a hét, az év és az élet köznapjainak tisztes erőfeszítéseire és az ünnepi órák és napok józan mámorára. A test a lélek és a szellem imájára. A legfontosabb és legszebb feladatként végzett ima, meg az imából fakadó kreatív szolgálat szintézisére.