Keresés

Fény Fény 

Nem a ti dolgotok – Janka Ferenc atya elmélkedése Húsvét 7. vasárnapjára

Jézus – még mennybemenetele előtt is – tapintatos türelemmel igazítja helyre a helytelen várakozással teli egybegyűlteket. Az Atya ígéretének beteljesedése kapcsán ugyanis azt kérdezték tőle: „Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát?” Ő azt felelte: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat” (ApCsel 1,6-7).

Figyelmünket általában a mondottak előzményei és következményei kötik le, különösen a Szentlélek leszállásának ígérete és Jézus mennybemenetelének részletei. Pedig a „nem a ti dolgotok” figyelmeztetés erőterében szinte önkéntelenül felsejlik ennek ellentéte, az akkor hát „mi a mi dolgunk” kérdése.

Talán még a sivatagi atyák korából származik az a tömör életigazság, amely a szerzetes legfontosabb feladatául a megkülönböztetést jelöli meg. Első hallásra rejtélyes ez a szentencia. Ha azonban mélyebben belegondolunk, feltárul az értelme és a fontossága. A megkülönböztetés annak tisztázása, hogy mi nem a mi dolgunk és mi a feladatunk. Nem más ez, mint az élet és a cselekvés prioritásainak, a dolgok fontossági sorrendjének megállapítása. Az egykori és mai szerzetes életében az imádság, a munka és a pihenés helyes aránya. A hétköznapok és ünnepek sajátos heti és éves ritmusa. A csend, a meghallgatás és a beszéd mértéke. A személyes és a közös ima viszonya, az egyedüllét és a közösség, az elvonulás és a vendégszeretet gyakorlásának bölcs rendje. Az így értelmezett megkülönböztetés, fontossági sorrend és prioritások persze nem csak a szerzetesek életében fontosak, hanem minden keresztény ember életében is.

Nem véletlen, hogy Loyolai Szent Ignác – nem csak szerzeteseknek szánt – írásaiban és lelkigyakorlataiban is alapvető a „lelkek megkülönböztetésének” elmélete és gyakorlata. Ferenc pápa is gyakran elmélkedik ennek jelentőségéről és hangsúlyos szerepet szánt a megkülönböztetésnek az egyház lelki megújulását segíteni szándékozó szinódusi folyamatban.

A megkülönböztetés készsége és képessége azonban nem csak a szerzetesek vagy a keresztények, hanem minden jóakaratú ember számára nélkülözhetetlen. Napjainkban különösen is. Hiszen meg kell különböztetnünk azt, amit tudni lehet, attól, amit tudni érdemes. Még ennél is fontosabb azonban megérteni és megértetni, hogy mindazt, amit a mai technikai civilizáció lehetőségeivel élő emberiség képes megtenni, azt szabad-e megtenni? Ami kivitelezhető, az erkölcsös-e egyben? A javunkat, az életünket, az emberiség békéjét és megmaradását szolgálja-e?

A tudás kapcsán már Huxley a „Szép új világ”-ban beszél olyan emberekről, aki fölösleges ismeretek egész tárházával rendelkeztek. Érdeklődésünk, és kíváncsiságunk a közösségi felületek és a világháló útvesztőiben gyakran járhat úgy, mint József Attila versében a jó ember, aki csavargó gyermekhez hasonlóan a rossz felé téved. 

„Ti jók vagytok mindannyian,

Miért csinálnátok hát rosszat?

 

Néha úgy vagytok a rosszal,

Mint a gyerek a csavargással.

Ujjong, eltéved, sirdogál

S hazakívánkozik.”

(Ti jók vagytok mindannyian)

A költő gondolatai az ismeretek felől már át is vezettek bennünket a cselekvés terén zajló megkülönböztetés szükségességére. Előfordul, hogy az erkölcsi mérlegelést a kiválóságra törekvő emberek hobbijának tekintik. Vagy egy szabályrendszernek, amely olyan követelményeket támaszt velünk szemben, amelyek tőlünk idegenek és számunkra kellemetlenek. Pedig az erkölcs az a készség, amelynek segítségével cselekedeteinket a pillanatnyi hasznosság igényén túl életünk egésze szempontjából mérlegeljük. Ez pedig egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy tégy jót. Úgy tedd a jót, hogy az ne csak ma, hanem holnap is, ne csak neked, hanem másoknak is jó legyen. Azt se feledd, hogy tetteidnek hatása van a következő generációkra is, és nem csak az emberekre, hanem az egész teremtett világra.

Jézus „nem a ti dolgotok” megjegyzésével szemben Vörösmarty klasszikus sorai a nemzeti közösség összefüggésében elmélkedik az ember feladatáról.

Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.

Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Mondhatjuk, térvén őseink porához:

Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

(Gondolatok a könyvtárban)

A költő itt már nem csak a feladatról beszél, hanem ennek sikeres bevégzéséről is. Abból a teljességből ragad meg valamit, ami Jézusban tökéletesen megvalósult.

Krisztus ugyanis nem csak egy nemzet felemeléséért küzdött, hanem az egész emberiség üdvösségének lehetőségéért. Nem csak a földi élet áldomásait köszönve tért meg ősei porához, hanem feltámadt, fölment a mennybe és megígérte nekünk a Szentlélek leküldését. A megkülönböztetés Lelkének ajándékát. Hogy napról napra és évről évre világosabban lássuk és értsük, hogy mi a mi dolgunk és mi nem az. Hogy mit nem szabad és mit kell tennünk.

Ő hív meg bennünket arra, hogy menjünk és hirdessük a megtérést, a bűnök bocsánatát, Isten emberszerető irgalmát minden nemzedéknek. Általa válunk alkalmassá arra, hogy Jézus tanúi, szeretett tanítványai legyünk. Mert ez a mi dolgunk!

Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!
26 május 2022, 17:43