Keresés

Szentháromság Szentháromság 

Béke: Janka Ferenc atya elmélkedése Húsvét 6. vasárnapjára

Hányszor olvastuk, hallottuk már ezt a mondatot: „az én békémet adom nektek”. Most, hogy a közvetlen szomszédunkban szörnyű háború zajlik - ami ráadásul világrengető kilátásokkal fenyeget -, eddig ismeretlen éhséggel és szomjúsággal sóvárgunk Jézus ígérete után.
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Nem csak az a fontos, amit mondunk, hanem az is, ahogy mondjuk! Kissé szakszerűbben megfogalmazva az emberi kommunikációnknak kisebb része az, amit egy leírt szöveg közölni tud. A nagyobb részt a beszélő hangszíne, hanghordozása, arckifejezése, gesztusai hordozzák. A nem verbális tényezőkön keresztül érezzük meg azt is, ha valaki bizonytalan a mondandójában vagy éppen hazudik. De szinte csalhatatlan érzékkel meg tudjuk különböztetni a fecsegés, az eszmecsere és a vallomás különböző komolyságú és mélységű üzeneteit is. Pilinszky János írja, hogy a legjobban megválogatott és legszebb szavak is csak töredékesen tudják kifejezni a valóság gazdagságát. A személyiségünk mélységéből felszakadó igazságot ugyanakkor a dadogás is képes közvetíteni.

A közlés folyamatában az üzenet megfogalmazása és elmondása persze csak a fele a kapcsolatnak. A befogadó figyelme vagy figyelmetlensége is lényeges. Élettapasztalataink, képzettségünk, érzékenységünk nagymértékben meghatározzák azt, hogy mennyire vagyunk nyitottak az olvasott, hallott, látott tartalmak befogadására. A magvető példázatában sem a vetőmag minőségén, hanem a talaj adottságainak különbözőségén múlott a kudarc vagy a sokszoros termés.

Jézus ebben a rövid evangéliumi részben hallatlanul fontos igazságokat bíz ránk. Beszél a tanítás megtartásának fontosságáról, arról a személyes szeretetről, amelynek biztos végállomása az Atya háza. Tanúságot tesz a Vigasztalóról, a Szentlélekről, aki megtanít majd bennünket mindenre és eszünkbe juttatja mindazt, amit a Fiú mondott nekünk. Majd szól a békességről, az ő békéjéről, amit nem úgy ad nekünk, ahogy a világ adja, hogy ne nyugtalankodjék a szívünk és ne csüggedjen.

Hányszor olvastuk, hallottuk már ezt a mondatot: „az én békémet adom nektek”. Most, hogy a közvetlen szomszédunkban szörnyű háború zajlik - ami ráadásul világrengető kilátásokkal fenyeget -, eddig ismeretlen éhséggel és szomjúsággal sóvárgunk Jézus ígérete után. A filmek és a harci videójátékok virtuális világa helyett valódi fegyverek által meggyilkolt halottakat és elpusztított romokat látunk. Segítségünkre váró hús-vér menekültek, asszonyok és gyermekek riadt szemű tekintetével találkozunk. Ebben a helyzetben hasonlíthatatlanul jobban értjük a régiek, a költők kiáltását és fohászát is. Annak a békének a vágyát, amit csak Krisztus képes nekünk megadni.

Nem csak az a fontos, amit mondunk, hanem az is, ahogyan mondjuk. Két békéért fohászkodó csodálatos vers, vallomás és ima következik most. Két nagyszerű művész, Kállai Ferenc és Mezey Mária tolmácsolásában. Mindketten életük alkonyán, súlyos betegen, életnek háttal, halállal szemközt vallanak. Előadásukban nem csak a költői üzenet mélysége a megrendítő, hanem a vallomásnak az az őszinteségi foka és intenzitása is, ahogyan csak a haldoklók tudnak fohászkodni.

 

Ady Endre: Imádság háború után (Kállai Ferenc)

 

Uram, háboruból jövök én,

Mindennek vége, vége:

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.

 

Nézd: tüzes daganat a szívem

S nincs, ami nyugtot adjon.

Csókolj egy csókot a szívemre,

Hogy egy kicsit lohadjon.

 

Lecsukódtak bús, nagy szemeim

Számára a világnak,

Nincs már nekik látnivalójuk,

Csak Téged, Téged látnak.

 

Két rohanó lábam egykoron

Térdig gázolt a vérben

S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,

Csak térdem van, csak térdem.

 

Nem harcolok és nem csókolok,

Elszáradt már az ajkam

S száraz karó a két karom már,

Uram, nézz végig rajtam.

 

Uram, láss meg Te is engemet,

Mindennek vége, vége.

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.

 

 

Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra (előadja Mezey Mária)

 

Az Úristen őriz engem

mert az ő zászlóját zengem.

 

Ő az Áldás, Ő a Béke

nem a harcok istensége.

 

Ő nem az a véres Isten:

az a véres Isten nincsen.

 

Kard ha csörren, vér ha csobban,

csak az ember vétkes abban.

 

Az Úristen örök áldás,

csira, élet és virágzás.

 

Nagy, süket és szent nyugalma

háborúnkat meg se hallja.

 

Csöndes ő míg mi viharzunk

békéjét nem bántja harcunk.

 

Az Úristen őriz engem,

mert az Ő országát zengem.

 

Az Ő országát, a Békét,

harcainkra süketségét.

 

Néha átokkal panaszlom

de Ő így szól: "Nem haragszom!"

 

Néha rángatom, cibálom: -

tudja hogy csak őt kívánom.

 

Az is kedvesebb számára,

mint a közömbös imája.

 

Az Úristen őriz engem

mert az Ő zászlóját zengem.

 

Hogy daloljak más éneket,

mint amit Ő ajkamra tett?

 

Tőle, Hozzá minden átkom:

hang vagyok az Ő szájában.

 

Lázas hang talán magában:

kell a szent Harmóniában.

 

S kell, hogy az Úr áldja, védje

aki azt énekli: Béke!

 

Ady és Babits üzenete, Kállai és Mezey evilági kereteket feszegető előadásmódja, a háborús helyzet által megtépázott és felfokozott figyelmünket az üdvözítő Krisztus szavaihoz bilincselik. Benne, Isten Igéjében, Szavában, Békéjében közeledhetünk az Atya házához és a Lélek, a Vigasztaló igazságához. Fogadjuk be a fülünkkel és a szívünkkel, egész személyünkkel  azt, amit mond, és ahogy mondja: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek!”

19 május 2022, 17:09