„Én azonban nem leszek mindig veletek” – nagyhétfői gondolatok

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Mindez arra utal, hogy Jézus jeruzsálemi bevonulásakor valóban királyi igénnyel lép fel, de éppen az szamár teszi egyértelművé, hogy mit ért ő királyságon: ő szelídek, az alázatosak királya lesz, aki összetöri az íjat, a kardokat pedig hüvelyükbe téteti. Felmegy Jeruzsálembe, fellép a szamár hátára, ez az ő királyi beiktatása, mint egykor a Dávid-fia, Sámuelé, de nem áll meg, hanem megy tovább és felfelé, mígnem végre a „kereszten felemeltetik”, hogy onnét „mindeneket magához vonzzon”.

A Szent Város kapuja előtt történik mindez, tanítványai és az Ünnepre vele együtt fölzarándokló „sokaság” kíséretében, akik látják a jelet és ők – csak ők, nem pedig Jeruzsálem népe – hozsannázzák meg az Urat. Nem a hozsannázók – ahogy azt tévesen hihetnők – kiáltják: Feszítsd meg! A városkapunál királlyá kiáltott Názáretit, vagyis Dávid Fiát gyanúsan fogadják, félreismerik, mint ahogy születésekor a Városba érkező bölcseket egykor fogadták. Ő mégis bemegy a Városba, sőt egyenesen a Templomba tart, hogy immár Isten népe királyaként jelen legyen Atyja Házában. Innét érthető, hogy miféle királyi erővel tisztítja meg a Templom udvarát a pénzváltók és kereskedők bár hasznos, de mégis kompromittáló szolgálatától. A názáreti ács fiának, az Isten Fiának hangja erős és ellentmondást nem is tűr: „Az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek” (Mt 21,13).            

Az Úr tudomásul veszi, hogy Jeruzsálem nem fogadja be, ezért kimegy tanítványaival a közeli Betániába, Lázár barátja házába, ahol a leánytestvérek „vacsorát rendeznek Jézus tiszteletére, s  Márta felszolgál, Lázár pedig ott ül Jézussal a vendégek között. Mária pedig vesz egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkeni vele Jézus lábát, majd hajával megtöröli. A ház betelik a kenet illatával” (vö Jn 12,2-3).       

Ezen a vacsorán Jézus mellett ott ül az ő barátja, akit „nagyon szeretett” és akit „megsiratatott”. Az egész emberiségből egyes-egyedül őt, Mária és Márta testvérét, Lázárt siratja meg az Úr és majd egész Jeruzsálemet. János evangéliumában az előző fejezetben hallunk a feltámasztásáról. Jézus könnyei prófétai szavak, nem is értik félre, még a férfiak sem, hiszen azokat látván szólnak egymásnak: „Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” (Jn 11,35-36).

Most ott ülnek együtt, Lázár friss élettel teli, Jézus pedig végső felemeltetésére készen. Ünnepi a hangulat, a nárdusz-olaj körülárad a teremben. Ott ül köztük a Feltámadás – ahogy Mártának szólt önmagáról Jézus – és a negyednapra feltámasztott Lázár. Húsvét ez már kicsiben!   

Ebbe az ünneplésbe csörömpöl bele Júdás kalmár-szava, mely nem érti és elsajnálja Mesterétől, Izrael királyától a kenetet. Egy a tizenkettő közül, akit Jézus olyan bizalommal és szeretettel hívott meg, mint a többi tizenegyet. Azért hívta meg őket, hogy „vele legyenek” (Mk 3,14). Ez a tanítvány egyetlen dolga, hogy a mesterével legyen együtt, őt figyelje, hallgassa, nézze és kérdezze, hogy majd később tanúságot tegyen erről az ismeretségről.

Ebben az összefüggésben érthető Jézus határozott válasza, mellyel a lábait megkenő Mária védelmére kel: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” (Jn 12,8).

Mert jönnek majd napok, amikor a Vőlegény elragadtatik tőlünk, ez legyen akkor majd a mi böjtünk, amikor az élet Jézust vonja meg tőlünk. Ezzel szemben egy széttört alabástrom edény, szétguruló háromszáz dénár, vagy harminc ezüstpénz – mindez nevetségesen csekély. Sőt, semmi! Mert ezzel szemben a Minden áll, aki a mindenséget teremtette!

Ott ül Lázár mellett, Mária és Márta szemei pedig simogatják testvérük nagy barátját, mígnem – biztosan – a vacsora egy pontján, abban a finom nárdusz-olajos légkörben, kezében veszi a kenyeret, megtöri és ad mindenkinek: Kap falatot Lázár, a leánytestvérek, Péter, János, Jakab és kap falatot Júdás is. Szegény Júdás…! Akinek igazában nincs gondja a szegényekre, de akire mindvégig gondja lesz az Úrnak, utolsó szaváig menően: „Barátom, miért jöttél…?”

P. Vértesaljai László Sj jegyzete