Keresés

Megbeszélés Kárpátalján Czerny bíboros jelenlétében Megbeszélés Kárpátalján Czerny bíboros jelenlétében 

Ferenc pápa különleges küldöttje Kárpátalján: Tóth Tamás atya beszámolója

Öröm és megtiszteltetés volt Michael Czerny bíboros, Ferenc pápa különleges küldöttjének látogatása Budapesten és Kárpátalján. Tóth Tamás atya, a MKPK titkára beszámolt a vatikáni delegáció programjáról, az egyházi és állami megbeszélésekről, illetve a menekültekkel és az önkéntes segítőkkel való találkozásokról.
Hallgassák meg Tóth Tamás atyával készült beszélgetésünket!

Gedő Ágnes - Vatikán

Március 8-10. között háromnnapos látogatást tett Magyarországon és Ukrajnában Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának vezetője. Ferenc pápa különleges küldöttjeként bátorította az ukrajnai háború elől menekülőket, a helyszínen tájékozódott a helyzetről, valamint a magyarországi állami és egyházi oldalról megnyilvánuló széleskörű szolidaritásról.


Ellátogatott a budapesti Keleti és Nyugati pályaudvarra, ahol a Katolikus Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat segítői várják a vonatokkal érkezőket. Találkozott Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsekkel és Veres András püspökkel, a MKPK elnökével. Egyeztetett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, majd Szocska Ábel görögkatolikus püspök, Tóth Tamás atya, a MKPK titkára és Sajgó Szabolcs SJ, a Jezsuita Menekültszolgálat magyar képviselője kíséretében Beregszászra és Barabásra látogatott. A kárpátaljai helyzetről tájékozódott a helyi katolikus, görög-katolikus, protestáns egyházi képviselőktől, illetve az állami kormányzótól. Több menekülttel beszélt, meghallgatta sorsukat, átadta Ferenc pápa áldását, és kitartásra biztatta őket.

Tóth Tamás atya hallgatóinknak megismételte a püspöki kar köszönetnyilvánítását az eddig tanúsított nagyfokú szolidaritásért. Imára, böjtre és további karitatív cselekedetekre buzdított. Kérjük mindnyájan Istentől a béke ajándékát!

Erdő Péter és Czerny bíboros Budapesten menekült gyerekekkel
Erdő Péter és Czerny bíboros Budapesten menekült gyerekekkel
11 március 2022, 15:19