Ferenc pápa fogadta Stanislaw Gądecki érseket a Vatikánban Ferenc pápa fogadta Stanislaw Gądecki érseket a Vatikánban 

A pápa köszönete a lengyel püspököknek az ukrán menekültek tömeges befogadásáért

Ferenc pápa hétfőn fogadta a Lengyel Püspöki Konferencia elnökét, Stanislaw Gądecki érseket a Vatikánban. A megbeszélés során megvitatták a helyi egyház működését az Ukrajnában folyó háború idején.

Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória - Vatikán

Miközben folytatódik a háború Ukrajnában, a lengyelországi egyház továbbra is fogadja az orosz csapatok pusztító inváziója miatt menekülőket, és hálás Ferenc pápának, amiért ünnepélyesen felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének múlt péntek este a Vatikánban. Többek között ezek voltak a fő témák a pápa és a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke, Stanislaw Gądecki érsek 45 perces találkozója során március 28-án, hétfőn délelőtt.

Aggodalom a menekültek miatt

A Lengyel Püspöki Konferencia közleménye szerint a poznani érsek és Ferenc pápa a lengyelországi egyház helyzetéről tanácskozott a szomszédos országban folyó háború idején. Az ország az ukrajnai háború kezdete óta mintegy 2,3 millió menekültet fogadott be a legújabb adatok szerint. Továbbá a sajtóközlemény hangsúlyozza, hogy Gądecki érsek a kelet-európai országok püspökeivel együtt elítélte Oroszország Ukrajna elleni támadását, és köszönetet mondtak a pápának azért, hogy a közelmúltban ünnepélyesen felajánlotta az egész emberiséget, különösen Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Az audiencián a pápa köszönetet mondott a lengyelországi helyi egyház tevékenységéért, és lelki támogatásáról biztosította őket. Gądecki érsek bemutatta a pápának a helyi egyház által a háború kitörése óta végzett segítségnyújtási tevékenységeket, elsősorban az ukrajnai menekültek javára, akik lengyel földre kerültek, valamint azok érdekében, akik a háború ellenére továbbra is hazájukban maradtak.

Ferenc pápa és a lengyel püspökkari elnök megbeszélést folytatott az ukrán menekültek befogadásáról
Ferenc pápa és a lengyel püspökkari elnök megbeszélést folytatott az ukrán menekültek befogadásáról

Plébániai mozgósítás

Az egyház segítségnyújtási tevékenységét a Lengyel Caritas és annak egyházmegyei szervezetei, valamint a püspöki kar keleti egyházakat segítő csapata végzi szerzetesi közösségek, papok és szeminaristák bevonásával. A lengyel püspökkari elnök kiemelte a plébániák óriási helyi mozgósítását és elkötelezettségét, amelyek helyi szinten szervezik az étkeztetés, a szállás, a közlekedés biztosítását, az orvosi és pszichológiai ellátást, a jogi tanácsadást, a gyermekek oktatását és számos más segélyezési tevékenységet az adott igényeknek megfelelően. Emellett Gądecki érsek tájékoztatta a pápát a különböző keresztény felekezetek közös akcióinak fokozására tett erőfeszítéseiről is.

Az audiencia végén a pápa határozottan kérte a lengyel papságot és a szeminaristákat, hogy maradjanak közel Isten népének hitéhez, és apostoli áldását adta rájuk.

30 március 2022, 11:03