Fekete Szabolcs Benedek kinevezett szombathelyi segédpüspök: Lelkipásztor típus vagyok

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Püspök atya, milyen szándékkal érkeztél Rómába?

Rómában már jó néhány alkalommal jártam, legelőször gimnazista diákként egy ministránstalálkozón vettem részt, egy nagyon jó pap lelkivezetővel és nagy élmény volt végigjárni a nagy bazilikákat és a kisebb templomokat is. Gondolom másoknál is így van „Rómát látni és megszeretni”, soha nem érezzük, hogy eleget láttunk Rómából, vagy épp eleget imádkoztunk volna különféle imaszándékokra. Én most az égiek áldását kértem az előttem álló főpásztori szolgálathoz. Nagyon szerettem volna Szent Péter sírja közelében bemutatni az áldozatot és erre most volt lehetőségem.

A mai evangélium az adósság elengedéséről beszél, másképpen Jézus irgalmasságáról. Hogy érted ezt a jézusi adósságelengedést?

Aktív gyóntató vagyok. A Covid-időszak alatt egy érdekes jelenség, hogy előjöttünk a gyóntatószékekből. Én magam a plébániatemplomunkban egy kápolnában kezdtem el ezt a szolgálatot és ennek egy olyan pozitívuma, előnye volt, hogy tényleg láttam, ki a gyónó. Lehet, hogy ez valakit bizonyos szempontból gátol, de én ennek csak a pozitívumát láttam, hogy megnyíltak az emberek és elkezdtek beszélni a problémáikról. Különösen azok után, hogy elmúltak hetek és hónapok és nem járulhattak szentségekhez, ezért meghirdettem, hogy lehet jönni lelkibeszélgetésre, gyónásra. Ezt úgy szokták mondani a lelkipásztorok, hogy a „nagy halak bejöttek a hálóba”. Akkora nagy élmény volt feloldozásokat adni tényleg olyan személyeknek, akiket megérintett a pandémia: valaki meghalt a családból, vagy épp megmaradt és életben maradt, ezért elhozta őket a Lélek a templomba. Ezt az eladósodást én nagyon látom az elmúlt években, hónapokban, hogy nagy adósságokat hordva jöttek szentgyónást végezni és nagy megkönnyebbüléssel térhettek haza az otthonukba, vagy adhattak hálát, hogy a Jóisten mennyire irgalmas és mekkora bőkezűsége van neki.

Egy püspöki kinevezés ajándék, megbízatás, felülről jön, mi ezt nem tudjuk befolyásolni, maximum elfogadjuk, hogy ha a Gondviselés valamiképpen kiválaszt közülük. A papság más valami. Ott is az Úr Jézus hív bennünket és amikor ezt felismerjük, akkor erre örömmel igent mondunk, mert hiszen ennél nagyon kitüntető bizalmat kevéssé lehet elképzelni. Hogy történt ez nálad, körülbelül negyedszázad távlatából, hiszen 1996-ban érettségiztél az említett Czuczor Gergely győri bencés gimnáziumban?

Hivatásom története nekem a kiskorom. Mint általában a legtöbb pap, én is ministráltam, kezdetben kevésbé örömmel, inkább csak kötelességből, mert menni kellett, de volt egy átbillenés az én életemben, egy hétköznapi szentmise. Az átváltoztatás után, amikor azt kellett mondani, hogy „Uram, én nem vagyok méltó”. Konkrétan emlékszem arra a szentmisére, hogy én akkor ott tudtam, hogy én ugyan nem vagyok méltó, de engem meghívtak a papságra. Onnantól kezdve tudatosan készültem, általános iskolás ötödikes voltam. Nyilván ezt sokan nem hitték az osztálytársak közül az iskolában. Talán az volt a feltűnő, hogy elkezdtem rendszeresen járni hétköznap is a templomba, odafigyelni a lelkiéletemre is és tervezgettem, hogy én szeretnék egyházi gimnáziumba kerülni, ahol paptanárok vannak.

Ezt el is mondtad akkor a családban?

Igen, igen, igen! Nem mindenki hitte el, az unokatestvérek, a rokonság, mert korai volt, és persze voltak nekem is csínytevéseim, tehát benne voltam én a csínytevésekben is. Azt hiszem, hogy teljesen normális falusi gyerek életét éltem, iskola után rengeteget játszottunk a falubeliekkel, az utcabeliekkel. Igazából ők ezt nehezen tudták hová tenni. Itt most elmondtatom, még azt is mondták, hogy „Szabolcs plébános”, hát hogy hangzik, hát ilyen nincsen és soha nem is volt! Éppen ezért gondoljam meg, mert viccesnek tartották.

Azért ez tisztogatott…

Hogyne! Abszolút! Voltak, már akkor voltak hitvitáim, nem volt mindenki hittanos az iskolában. Sőt, még tanórán is az iskolában volt úgy, hogy lázadtam egy-egy tanári kijelentés ellen, amivel kapcsolatban azt éreztem, hogy bántja a hitemet.

Mit jelentett a győri bencésség, egy nagymúltú, ősi intézményben tanulni, értő tanárok segítségével?

Olyan szerencsés időszakban voltam én még akkor, amikor az összes osztályfőnök paptanár volt. Emellett a prefektusunk is mind, bencés szerzetes volt. És még megvoltak az öreg bencés atyák, egy Nádasdy Alfonz, akinek olyan tekintélye volt, ahogyan vonult a folyosón, sugárzott róla a szeretet, a tudás, a bölcsesség. A vesperásra nagyon szerettem járni, el lehetett menni diákként is az esti vesperásokra. Nem sokan jártunk, de én ki nem hagytam volna egyet sem, mert egyrészt a gregorián dallam, meg ahogyan a bencés atyák ott imádkoztak, énekeltek, az valami felemelő lelki élmény volt. Jónéhány lelki típusú tanárunk volt, igaz, hogy valamilyen szakos, matematika, vagy fizika tanár volt, de lelki emberek voltak, akikhez el lehetett menni lelki tanácsért, meg korrepetálásra is. Tehát most visszagondolva, hogy hány gyereket kellett vinni egyebütt magántanárhoz és mennyi pénzbe kerül ez a szülőknek! Nekünk pedig ott volt teljesen ingyen és bérmentve, akár este fél tízkor is mehettünk az atyákhoz. Ízig-vérig jó tanáraink voltak, nagyon hálásan emlékezem rájuk.

Segítették a már meglévő papi hivatásodat?

Természetesen, olyan szempontból is, hogy akkor én még nem tudtam, hogy szerzetesi vagy világi pályára hív az Úr. Kicsikét sajnáltam őket, mert nyilván ők szerették volna, hogy a szerzetesség felé lépek, de az tisztult le bennem, hogy én olyan lelkipásztor típus vagyok, hogy én inkább a világi papi hivatás felé fogok orientálódni.

A neved Fekete Szabolcs Benedek, a Benedek nevet kereszteléskor kaptad?

Így van, ugye a Szabolcsnak nincs védőszentje és annyi személyeset talán megjegyezhetek, hogy én később születtem bele ebbe a családba. Volt két bátyám, Sándor és József. Tíz évesek voltak, amikor már tudták, hogy jön a baba és lett kistesónk, ők tudták, hogy csak fiú lehet és csak Benedek…

Sándor, József, Benedek…

Így van, így van! Nekem ez volt a családi megszólításom, tehát a Benedeket használtuk inkább, ugyanakkor az édesanyám volt, aki a Szabolcsot szerette volna. Tehát így mind a két név közel áll hozzám, de én inkább Szabolcs voltam a gimnáziumban, nem is tudta mindenki, hogy az én hivatalos nevem Fekete Szabolcs Benedek és ott lettem Szabolcs a gimnáziumban.

Mit jelent Neked Szent Benedek, főként azután, hogy az ő lelkiségét hordozó gimnáziumba jártál?

Maga az alapmondat, hogy „imádkozzál és dolgozzál”, ez olyan józan, felfogható tanítás, életreváltható tanítás…! Mindig elképzeltem a lelki szemeim előtt, hogy ez mennyire normális dolog. Kapcsolatban vagyok az Istennel, de úgy, hogy közben azért a fizikai munka is kell, dolgozni. Magam is úgy vagyok, hogy ha tarthatok szabadnapot, akkor szoktam fizikai munkát végzeni, tehát füvet nyírni, kicsikét kertészkedni, mert az engem kikapcsol. S ez jó így, imádkozni és dolgozni, ez a harmónia! Ez ősi bencés harmónia, amiért hálásak vagyunk Szent Benedek atyánknak.

Azt hiszem, hogy nagy segítség lesz a püspöki szolgálatodban ez a harmónia. Benedek meg a rendje - a Regulán keresztül - maga a kiegyensúlyozottság, éppen ezen a két pilléren. Ő egyébként is ilyen mértéktartó volt. Te is ilyen karakter vagy?

Úgy gondolom, hogy igen. Biztos, hogy formáltak és ilyenné váltam, mert nyilván kamaszkorban kerültem a bencések keze alá, de ilyenné váltam.

Milyenek voltak a papi éveid, indulásod, első kápláni helyed?

Első kápláni helyem Magyarország legnyugatibb városa, Szentgotthárd. Nagy örömmel mentem oda, mert előtte olvastam egy könyvet egy ciszter atyától, Keleti Gézának hívták és ő szintén ott kezdett, ott volt káplán. Ez egy történelmi regény a rendek feloszlatásával egyidőben, hogy mi történt ott velük, és kicsikét én is ilyen lelkülettel mentem oda. Mert olyan szépen írt Szentgotthárdról, a gyerekekről, a diákokról, a buzgóságukról, hogy mennyire buzgók a hívek és tényleg ezt tapasztaltam, hogy hitéletileg Szentgotthárd és környéke mind a mai napig – erről meg lehet kérdezni a jelenlegi plébánost is –, hogy öröm ott papnak lenni. Négy évet voltam káplán Szentgotthárdon és utána következtek a plébánosi évek, az első önálló évek. Csákánydoroszló, szintén az Őrségnek a határvidékén. Nagy falat volt kezdetben, mert kilenc falut kaptam így összességében…

Te jó Ég…!  

Ház az húzós volt és az első év az nehéz is volt. Itt három évet voltam plébános, csodálatos szép papi élményekkel, leginkább a hitoktatásnak köszönhetően, mert nem volt hitoktató se. Három iskola volt, egy a nagy iskolaközpontban és volt két falusi iskola. Én magam végeztem az összes hittanórát, és ez nagyon jó volt egyrészt a gyerekekkel való jó kapcsolat kialakításában, illetve így tudtam elérni a szülőket. Azt éreztem, hogy vallásilag az a rész eléggé lent van, de könnyű volt fellelkesíteni őket. Például minden pénteken ifjúsági csoport volt és tele volt a plébánia fiatalokkal. Ezek olyan örömteli esték voltak, hogy az otthonuk lett azoknak a fiataloknak az a plébánia. Nagy, nagy élményeim vannak velük kapcsolatban!

Örömmel hallom ezt, mert a papi életnek egyik sokszor emlegetett mai nehézsége, hogy olyan sok helyre kell menniük, örökké utaznak, kevés idő marad a lelkipásztori kapcsolatra. Ez biztosan objektív igazság és mégis lehet valaki olyan lelkes, mint Te!

Igen, könnyű volt lelkesnek lenni, hogyha hagyták magukat az emberek és látva, hogy ők is könnyen lelkesednek, akkor a pap is lelkesebb lett. És az, hogy egyre inkább levették a terheket rólam. Egy falusi plébánosnak tényleg kell füvet nyírni, kell cserepet visszatenni a tetőn, ha úgy van, fát kell hasogatni, befűteni cserépkályhába, tehát ezeket mind áléltem, egy ideig és ezért volt nehéz az első pár hónap és év. De aztán látták az emberek, hogy tudnak rajta segíteni, hogy nem neki kell fát hasogatni. És tényleg, minden faluban annyi sok segítségem volt és tényleg csak a lelkipásztorkodás maradt a végére.

A szombathelyi az ország legkisebb egyházmegyéje, történelmileg is csak utóbbi 200-300 esztendeje létezik a nyugati határvidéken és Szent Márton lelkiségét hordozza. Hogy tudnád leírni a sajátosságait ennek a friss, új, kicsi, de mégis jelentős egyházmegyének?

Kicsi az egyházmegye, ez valóban így van, de statisztikákat is nézve, azt látom – anélkül, hogy bárkit is megsértenék –, hogy buzgóbbak az országos átlagnál és ez azt jelenti, hogy nagyon igénylik a pásztor jelenlétét. És folyamatosan jönnek olyan falvakból kérések, ahová már nem tudunk küldeni önálló plébánost, hogy nem lehetne-e valahogy mégis, úgy örülnénk, ha lenne újból önálló plébánosunk. Nem számít, ha idősebb, vagy betegebb, csak olyan jó lenne, ha lenne, tehát van igény a pásztorra. Úgy gondolom, hogy ez Szent Márton lelkisége, aki idős korában azt mondta, hogy non recluso laborem, nem vonakodom a munkától. Ha nem vonakodunk a munkától, akkor bőven találunk tennivalót, tehát egy pap nem unatkozhat. 

Milyen más vonzó példái vannak még az egyházmegyének, ami mobilizál benneteket, főként papokat?   

Ha személyes példát kérdezel, akkor Boldog Brenner János. Az ő lelkisége, vértanúhalála és nagyon is élő kultusza. Az ereklyéit áthoztuk a szombathelyi székesegyházba, ahol mindig égnek ott a mécsesek és mindig vannak imádkozó emberek. A papságnak is egy olyan lelkiségi irányt mutatott, hogy nagyon nehéz időkben, bátor kiállással, az Oltáriszentséget védve, lelkipásztori szolgálat közben – mert ő azt hitte, hogy haldoklóhoz hívják – egy percig sem gondokozott, hogy otthon maradjon és reggelig kialszom magam és majd elmegyek világosban. Ez a fajta bátorság olyan lelkiség, ami ma is él és példa.

Mindszenty bíboros öröksége?

Mindszenty bíboros boldoggá avatását nagyon várjuk. Most lesz szombaton egy ünnepe, hiszen 130 éve lesz hamarosan, hogy születésnapját ülhetjük és a szombathelyi székesegyházban lesz egy ünnepség. Előtte egy órával az archív hangfelvételeiből lehet majd hallani összeállítást és délután pedig a helyi művelődésügyi központban egy színdarab, „Anyácska” címmel, mely az ő „Édesanya” című művét dolgozza fel és ez kerül előadásra. Bízom benne, hogy sikerül a fiatal generációt is megszólítani ezzel, hogy tudják ők is, hogy ki volt Mindszenty bíboros és hogy mit köszönhetünk neki. A mi egyházmegyénk büszke arra, hogy Vas megye és a szombathelyi egyházmegye szülöttje és nagyon várjuk a boldoggá avatását, imádkozunk érte egy csodáért.

Kérem is, hogy segítsen Téged az ő közbenjárása, hiszen így most már püspöktársa is leszel, nemcsak egyszerűen paptársa. Kedves püspök atya, hogyan érintett téged a kinevezés hírvétele, amikor megtudtad, hogy a Szentatya kinevez püspökké?       

Úgy gondolom, hogy mindenki azt mondja, amit én. Ezt most nem azért mondom én is, meg bárki, aki ezt átélte, hogy ezt kell mondani. Valóban nagyon megilletődtem és meglepődtem. Ugye úgy volt, hogy fel kell menni a nunciatúrára, ahol én még az életemben nem jártam, és Gps kalauzolt, hogy hova is kell menni tulajdonképpen. Nagyon kedvesek voltak és gyakorlatilag mindenre gondoltam, de arra, hogy Szombathelyen segédpüspök lesz és az én lennék, ezt nyilván, hogy senki és én magam sem gondoltam volna. Annyi azért kiülhetett az arcomra, hogy padre José monsignore azt mondta, hogy van egy kápolna és még mielőtt bármit is mondanék, oda le lehet ülni és az nagy segítség volt az a pár perc a kápolnában. Így nyugodt szívvel tudtam azt mondani, hogy igen, arra, amiről még fogalmam sincs, hogy mi vár rám, mert biztos, hogy jó néhány feladat lesz és nem könnyű feladat, de állok elébe és kérem az Égiek segítségét.

Azért Te sok időt töltöttél ott a püspökség környékén, sőt magán a püspökségen, így ismered belülről, gondolom ez nagy segítség lesz számodra…

Hogyne, hogyne. Arra mindig törekedtem, amikor irodaigazgató voltam, vagy vagyok a szombathelyi püspökségen, tizenharmadik éve. Arra mindig törekedtem, hogy maradjon meg ez a személyesség, tehát hogy a hivatal ne valami taszító dolog legyen, hanem olyan hely, ahová azért jó bejönni és beszélni örömökről, nyilván nehézségekről is, ez utóbbi több szokott lenni, de azért azt mondhatom, hogy lehet találni örömet irodavezetőként, mert azért vannak, hogy beszámolnak egyházközségek egyes gyümölcsökről, hogy mi történt az ő plébániájukon. Nagyon sok jó dolog történik, csak kevésbé beszélünk róla, de én ezt is láttam, hogy mennyi sok szép dolog történik a mi egyházmegyénkben. Van kávéfőzőnk és ha bejön hozzánk egy atya, akkor minimum megkérdezzük tőle, hogy óhajt-e és általában mindenki kávézik, de teát is tudunk főzni és ásványvízzel is szolgálunk. Igyekszem tehát ezt a baráti viszonyt és hangulatot megteremteni a hivatalban.

Hogyan fogadták a paptársaid és a családod a kinevezést?

A paptársaim rengeteg sok sms-t küldtek, nem győztem fölvenni a telefonhívásokat és visszahívni őket. Az első két nap alatt azt éreztem, hogy engem valami diszpécsernek neveztek ki, mert egyfolytában a telefont nyomkodtam és kezeltem. Ez úgy megnyugtatott és sok bízatást kaptam a paptestvérektől. A családom. Szüleim már meghaltak, két testvérem él, egy-két nagynéni és nagybácsi van, mindenki megilletődött.

A szentelésed mikor lesz?      

Húsvét hétfőn, ez április 18-a, délután három órakor, hogy a paptestvérek el tudjanak jönni.

Köszönet ezért a kedves, szívből jövő, személyes beszélgetésért!                          

        [ Audio Embed Interjú Fekete Szabolcs Benedek kinevezett szombathelyi segédpüspökkel ]