Keresés

Isten igéjének vasárnapja 2021-ben Isten igéjének vasárnapja 2021-ben 

Isten igéjének vasárnapja: a Szentírás Isten szerelmeseivé tesz bennünket

P. Pierbattista Pizzaballa OFM érsek, Jeruzsálem latin pátriárkája híveihez intézett üzenetében ismerteti az évközi harmadik vasárnap programját, amelyet Ferenc pápa rendelkezésének megfelelően 2020-tól kezdve Isten igéjének szentelnek.

Vertse Márta – Vatikán

A Szentföldön január 23-án, Isten igéjének vasárnapján az Újszövetség teljes szövegét felolvassák. Mint ismeretes, Ferenc pápa 2019. szeptember 30-án, a bibliafordító Szent Jeromos egyházatya emléknapján tette közzé Aperuit Illis azaz Megnyitotta nekik k. Motu Proprio-ját, amelyben meghatározta, hogy „az évközi harmadik vasárnapot szenteljék Isten igéje ünneplésének, az arról való elmélkedésnek és terjesztésének, hogy növeljék Isten népében a Szentírás vallásos és állhatatos ismeretét. Ennek a rendelkezésnek az értelmében Pierbattista Pizzaballa érsek, Jeruzsálem latin pátriárkája arra szólítja fel a híveket, hogy vegyenek részt a plébániák, szerzetesi vagy világi közösségek, ifjúsági csoportok, családok és egyéni hívők kezdeményezésében Palesztinában, Izraelben, Jordániában és Cipruson. A részvétel lehet személyes vagy közösségi, mindenki lehetőségének megfelelően – írja a pátriárka az Isten igéje vasárnap programját ismertető üzenetében, amelyben kifejezi reményét, miszerint „Bízva Isten kegyelmében, elhintjük így a Szentföldön és innen kiindulva az egész világon az élő és örök Ige elpusztíthatatlan hiteles és illatos aromájú magvát, amely szerelmessé tesz”.

Isten igéje az egység eszköze

A jeruzsálemi egyházban az elmúlt két évben Isten igéjének vasárnapján a katolikus hívek a református egyházak testvéreivel együtt gyűltek össze, hogy a Szentírás egész szakaszait felolvassák. Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka megállapítja, hogy ez a gyakorlat ihletett merített a II. Vatikáni Zsinat tanításából is, amelyet az isteni kinyilatkoztatásról szóló Dei Verbum k. dogmatikus konstitúció szögezett le: „Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet kenyerét ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek” (21. pont). 

A Biblia az Úr népének a könyve

A jeruzsálemi latin pátriárka továbbá emlékeztet arra, amit Ferenc pápa Szent Jeromos halálának 1600. évfordulója alkalmából hangsúlyozott: „A Biblia az Úr népének könyve, a nép, hallgatva az Úr igéjét a szétszóródottságból és a megosztottságból az egységre jut el. Az Úr igéje egyesíti a híveket és egyetlen néppé teszi őket”.

Az elkövetkező napokban a jeruzsálemi latin pátriárkátus hírportálja közzé teszi a különféle kezdeményezéseket, amelyek lehetőséget nyújtanak a híveknek, hogy kiválasszák, melyik eseményen kívánnak részt venni Isten igéje vasárnapján.

15 január 2022, 10:51