Nem tudtátok? - Janka Ferenc atya elmélkedése Szent Család vasárnapjára

Szent család vasárnapján most a tizenkét éves Jézussal találkozunk. A jeruzsálemi templomban maradva hallgatja és kérdezi a tanítókat, akik csodálkoznak okosságán és feleletein. Majd az őt aggódva kereső szülei kérdésére kérdéssel válaszol: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám ők nem értették, mit is akar ezzel mondani”.

Nem tudtátok? Első hallásra talán kissé tiszteletlennek is érezzük Jézus kérdését. A nagyocska kisfiú szavaiban azonban nincs szemrehányás. Nem azt mondja, hogy tudhattátok volna! Vagy tudnotok kellett volna! Nem. Szó sincs az ókori római jognak a modern jogalkotásban máig is érvényes egyik alaptételéről, miszerint valamely törvény nem ismerése nem mentesít annak megtartási kötelezettsége alól. Szülei még nem tudták, hogy gyermekük mire is gondol valójában. Még nem értették szavait. A Máriát és Józsefet Názáretbe követő Jézus türelmes és szelíd engedelmessége éppen abból a benne éppen most kibontakozó ismeretből fakad, hogy azért nem tudtátok, mert még nem is tudhattátok.

Nem tudtátok? Jézus kérdése minden kor minden embere számára szól. Amikor életünk különböző korszakaiban Jézust keressük, jól tesszük mi is, ha nem az úti társaságban vagy a rokonok és ismerősök között, hanem az Atya házában, az ő dolgaiban keressük. Innen, ebből a kimeríthetetlen mélységű kapcsolatból származik Jézus csodálatos okossága, feleleteinek eredetisége. Az, az élet minden területét megvilágító tudás, ami a kedvességben és bölcsességben kibontakozó élet titka is egyben. Ennek a szeretettel teli tudásnak a fénye világítja meg a szent család és a család szentségének misztériumát is. 

A tizenkét éves Jézusra tekintve kézenfekvő lenne a család titkát a gyermek felől megközelíteni. A gyermek azonban nem feltétele és nem is magától értetődő következménye a házasságnak, hanem ráadás. Ajándék! Tudják ezt azok a házaspárok, akiknek nem születhetett gyermekük. Ismerik ezt azok is, akik örökbefogadás révén nem a biológiailag tőlük származó gyermeket, gyermekeket nevelik sajátjukként. Értik ezt azok az Isten országáért a házasságról lemondó papok, szerzetesek, szerzetesnők, akik a felebaráti, testvéri közösséget nem házasságban élik meg, és Isten áldotta termékenységük nem fizikai, hanem lelki gyermekek sokaságában bontakozik ki. Azoknak pedig, akiket saját gyermekekkel áldott meg a jó Isten, nem szabad elfeledniük, hogy nem elég biológiai szülőnek lenni és maradni. Isten tejjel és mézzel folyó országot ígér választottainak. A fizikai életben maradáshoz szükséges „tejet” az anyagi javak jelentik. Az élet édességének az Istennel való kapcsolatból származó mézét azonban csak a lelki atyaság és anyaság tudja közvetíteni.

A család felé vezető út szép állomásai a férfi és a nő szerelme, jegyessége és házassága. A felnőtté válás kapuja, az atyját és anyját, testvéreit, barátait és barátnőit egy másik nemű, szeretett társért elhagyni kész és tőlük elválni bátor ember tette. Ez a valódi szabadság kiváltságos pillanata is, mert nem a másokról való lemondást fájlalja, hanem mindent és mindenkit a szerelemmel szeretett társsal való egyesülés vágyának és örömének rendel alá. Erről mondta egy görög bölcs: „egy, ha a legjobb, több mint ezer”. Az emberi élet csúcsélménye átélni azt, hogy valaki téged választ a legjobbnak, az egyetlennek. A választás és elköteleződés viszonzásának valamint kölcsönös megújításának művészete az, amiben a házas felek újra meg újra ajándékul adják és ajándékba kapják szerethetőségük, értékességük és lecserélhetetlenségük felbecsülhetetlen élményét. Az ilyen kapcsolat felbonthatatlansága nem kaloda, hanem követelmény.

Nagy érdeklődéssel olvastam Avilai Szent Teréz „A belső várkastély” című művét, és különösen kíváncsi voltam arra, hogy mit mond a nagy misztikus a legbelső szobáról, a lélek és Isten házasságának helyéről. Nem különleges elragadtatásról, lelki gyönyörökkel fűszerezett extázisról beszélt, hanem a kapcsolat végérvényességének, az elköteleződésnek és elszakíthatatlanságnak teljes bizonyosságáról. Az utolsó előtti szoba a jegyességé, ami még felbontható, amiben még ott a visszalépés lehetősége. De Teréz tanúsága szerint a lélek Istennel való örök szeretet-szövetsége az, ami meghalad minden emberi értelmet, tudást és tapasztalatot, amiről többet emberi nyelven és fogalmakkal elmondani nem lehet.

A karácsonyi bizánci liturgia egyik kiemelkedően szép éneke Izajás próféta Emmanuel jövendölése, aminek sokszor ismételt refrénje így hangzik:

„Velünk az Isten! Értsétek meg nemzetek, és térjetek meg, mert velünk az Isten!”

Jézus kérdése: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” tükröt tart nekünk is. Velünk az Isten, de mi vajon Istennel vagyunk-e, Istenhez térünk-e?

A szent család titkának mélyén azt találjuk, hogy Jézus az Atyja dolgaiban van és általa pedig velünk szeretne lenni az Isten. Azért lett emberré, azért marad a Lélek által Atyja dolgaiban, azért tanít gyógyít, szenved, hal meg a kereszten és támad fel, hogy megtudjuk, megértsük és elhiggyük, hogy általa, vele és benne velünk az Isten, és mi is Istenben lehetünk! Nem tudtátok?