Az Ige testté lett: Janka Ferenc atya elmélkedése Karácsony 2. vasárnapjára

A Szeretett Tanítvány prológusának szíve közepe „az Ige testté lett” kinyilatkoztatás. Ebbe a fókuszba sűrűsödnek és innen áradnak szét Isten lángoló szeretetének fénysugarai.

Az anyagtalan, szellemi lét és a küzdelmekkel, fájdalmasan szép vágyakkal, de örömökkel is teli emberi lét közötti feszültség világába vezet a „Berlin fölött az ég” című filmdráma is. A főszereplő két angyal, Damiél és Cassiél létfeladata a valóság „összegyűjtése, tanúsítása, megőrzése”. De puszta megfigyelőként képtelenek a fizikai világgal való bármiféle interakcióra. Damiél kezd beleszeretni egy Marion nevű, mélységesen magányos cirkuszi trapézművésznőbe. Közben találkozik egy filmrendezővel, aki korábban angyal volt, de megunva azt, hogy mindig csak megfigyel, de soha nem tapasztal, lemondott a halhatatlanságáról, hogy a világ résztvevőjévé váljon. Damiél szintén belefáradt a végtelenségbe, és az emberi létezés valódiságára vágyik. Az angyalból lett filmrendező ugyan nem látja, de megérzi jelenlétét, és az emberi élet örömeiről mesél neki:

„Szeretném látni az arcod, a szemedbe nézni és elmondani neked, hogy milyen jó itt. Megtapintani ezt, és érezni hogy hideg. Egy finom süteményt enni vagy kávét inni. Vagy ha hideg a kezed, összedörzsölöd a tenyered és érzed hogy meleg, és ez jólesik. Annyi itt a szép dolog, de te nem vagy itt. Én itt vagyok. Jó lenne, ha itt lennél. Jó lenne beszélgetni veled. Hiszen a barátod vagyok...”

Damiél végül rászánja magát, hogy lemondjon halhatatlanságáról. Először tapasztalja meg az életet: vérzik, színeket lát, megkóstolja az ételt és kávét iszik. Mindenütt Mariont, az artistanőt keresi, akivel végül egy bárban találkozik. Marion első látásra megérzi a köztük lévő kapcsolat hasonlíthatatlan intenzitását. Elmondja, hogy az egész eddigi élete véletlenek sorának tűnő, komolytalan sodródás volt.

„Nem voltam magam soha. Se egyedül, se valaki mással. Pedig önmagunknak lenni annyi, mint teljesnek lenni. Ezért most arra vágyom, hogy végre döntést hozzak. Én döntöttem melletted. Most rajtad a sor! Most vagy soha! Álmomban egy ismeretlen férfit láttam. A férjem volt. Tudom, hogy te vagy az. Csak veled tudnék önmagam lenni. Téged egészként, egészen magamba fogadni, bezárni kettőnk közös boldogságának útvesztőjébe.”

Az emberek közé testesülő egykori angyalt az anyagi világgal, az emberekkel és a szeretettel való találkozás így ejtette ámulatba, és így tett szert olyan tudásra, amire egyetlen angyal sem képes.

A film persze nem teológiai igazságokat illusztrál, inkább a fantáziánkat mozgatja meg. Élményszerűen segít bennünket abban, hogy Simone Weillel szólva ismét „megtanuljunk vágyni arra, ami a miénk”. Újra átéljük testi mivoltunk apró örömeit. A természet szépségeivel és ajándékaival való kapcsolatot, ételek és italok ízét, a megfáradt test pihenését, de főképp a szeretettel való érintést és megérinthetőséget.

Az Ige megtestesült. Biztosan nem azért, mert a filmbéli angyalokhoz hasonlóan - hiányzott volna neki valami, ami a Szentháromságban ne lenne meg. Inkább fordítva. Azért teremtett világot, és benne minket, megtestesült szellemeket, és lélekkel áthatott testeket, hogy bevezessen bennünket abba az utolérhetetlenül és felülmúlhatatlanul gazdag világba, ami az övé.

A bűnbeesés következménye a teológia klasszikus definíciója szerint, hogy az ember értelme elhomályosult és akarata rosszra hajlóvá lett. Bizonyos, hogy szellemi tompaságunkból és akaratunk céltévesztéseiből ered az unalom is, amely megszokja az ajándékot és hálátlanul elhibázza a szeretet felismerésének és viszonzásának lehetőségeit.

Az Ige megtestesülésében kiteljesedni kezdő megváltás azonban nem pusztán annyit jelent, hogy visszakapjuk azt, ami a bűn és a halál uralma által beárnyékozott emberi természetünk számára elveszett. Egy kis történet a humor felszabadító katarzisával hangol rá bennünket erre a titokzatos dinamikára.

Egy fiatalember törött karját gipszeli a traumatológus. Doktor úr, kérdezi a páciens, ha majd összeforr a kezem, fogok tudni zongorázni? Hát persze – feleli az orvos. Az nagyon jó, - mondja a beteg -, mert korábban nem tudtam.

A testté lett isteni Szó nem csak orvos, aki gyógyít, hanem olyat ad, ami előtte sohasem volt. Általa maga a Jó születik közénk, hogy keresztségében mi is újjászülethessünk a jóra. Benne az Irgalmasság testesül meg, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedetei révén a legkisebbekben is Vele találkozhassunk. Értünk az örök Szeretet lesz testvérünkké, hogy megdicsőült teste és vére örökké velünk maradjon az eukarisztia szeretetvendégségében. A Szentlélektől és Szűz Máriától testté lett az Ige, hogy testünk az Ő titokzatos Testének tagjává és a Szentlélek templomává lehessen.

Az Atyaisten anya nélküli örök Igéje, és a Szűz Anya apa nélkül fogant Fia nem csak azért testesült meg, hogy meggyógyítsa azt, ami törött és beteg volt bennünk, hanem hogy szeretni tanuljunk. Úgy, ahogy az Isten szeret. Úgy, ahogy a megtestesült Igével való találkozásunk előtt arról sejtelmünk se volt.