Ne többet...? Janka Ferenc atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára

Az életstílusunk újragondolására, átalakítására hívó megtérést hirdető Keresztelő János üzenetében egy dúr akkord fényességével zeng a józanság, az együttérzés és az alázat harmóniája.

Az erkölcsös mérték tiszta alaphangja a vámosoknak és a katonáknak szóló tanítás: “ne követeljetek többet a megszabottnál” és “elégedjetek meg a zsoldotokkal”. A szolidáris empátia középső szólama a ruházatban és az élelemben a szükségesen túli fölösleg megosztására buzdít. A fent zengő, helyes önismeret pedig a vízzel keresztelő János vallomása, aki irigység nélküli szerénységgel állítja, hogy az utána jövő, Szentlélekkel és tűzzel keresztelőnek még a saruszíját sem méltó megoldani.

Persze már az alaptónus józanságának motívuma sem egyhangú, hanem különböző regiszterek más és más színű felhangjait idézi. Az elégedjetek meg a zsoldotokkal bennem egy Svájcban gyakran hallott udvariassági formulára rezonál. A “Hogy vagy?” kérdésre ott gyakran felelik: “Danke, ich bin zufrieden!”, vagyis “Köszönöm, elégedett vagyok!”. Itthon bizony még soha nem hallottam ehhez hasonló “melódiát”.

A vámosoknak szóló felelet bölcsessége egy Tolsztoj novellában visszhangzik. A “Mennyi föld kell az embernek?” főszereplője Pahom, egy jóravaló és szorgalmas parasztember. A szülőföldjétől egyre távolabbi vidékekre jut és egyre nagyobb földterületeket vásárol. Végül a baskírok földjére ér, ahol igen kedvező áron annyi földet szerezhet, amennyit egy nap alatt körbe tud kerülni. Az alku szerint azonban, ha nem ér vissza oda, ahonnan elindult, a pénze kárba vész. Napkeltekor a sapkáját és rajta a vételárat a földre rakva magabiztosan és lendületesen indul el, ásóval a kezében, amivel a megszerzendő föld sarkait kijelöli. Eleinte nagy távokat tesz meg, csak szusszanásnyi időre áll meg, hogy egy falat kenyeret egyen, egy korty vizet igyon és a föld sarkain kis halmokat ásson. Ereje fogytán aztán, napnyugta felé döbben csak rá, hogy aligha lesz képes visszaérni. Kétségbeesetten rohanni kezd. A völgyben már lement a nap. - Mindennek vége, hiába fáradtam! - gondolja. A dombtetőről azonban, ahol még világos volt, a baskírok integetve hajráztak neki. Maradék erejét összeszedve felfutott. Még éppen megérintette a sapkája szélét és összeesett.

- Éljen, derék fickó vagy! - kiáltott fel a baskírok vezére. - Sok földet szereztél! Pahom bérese is odaszaladt, fel akarta segíteni gazdáját: hát a szájából vér szivárog, holtan fekszik ott. A béres felvette az ásót, sírt ásott Pahomnak, akinek ekkora már csak akkora darab földre volt szüksége, amekkorán feküdt, hogy abba eltemessék.

Tolsztoj novellájának kijózanító végkicsengésére rímel Babits két sora is:

“a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.”

/A lírikus epilógja/

A keresztelő Jánost hallgató katona és vámos, a modern kori íróval és költővel együtt érzékeli a tanácsolt mértékletesség és a vágyott végtelenség minden emberben feszülő, szinte kibékíthetetlen ellentétét. A végesség elfogadásának bölcsessége és a végtelen utáni vágy lobogó tüze közötti feszültség a lelkiségi irodalomban is megjelenik. Loyolai Szent Ignác, az egykori katona mindkettőt ismeri. A mértékletességről a “tantum-quantum" az “annyit amennyi szükséges” elvében szól. A mindig többre, nagyobb tökéletességre ösztönző kulcs-szava pedig a latin “magis”. Ennek jelentése ’több, jobb’, tartalma pedig a „többet, jobban, Istennek”. Ez tükröződik az “ad maiorem Dei gloriam” vagyis “Isten nagyobb dicsőségére” jezsuita jelmondatban is.

Mit tegyünk hát, ha egyrészt az a parancs, hogy ne többet a szükségesnél, másrészt az a tanács, hogy mindig többet, és mindent jobban tegyünk Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére?

Keresztelő Szent János igehirdetésének józansága, együttérző mértéktartásra hangoló tanítása és alázata adhat eligazítást.

A józanság a földi javakkal való bánásmódra vonatkozik: az ételre, italra, ruházatra, szexualitásra, pénzre, anyagi javakra, földi hatalomra és dicsőségre. Baj akkor történik, amikor az ember a végtelen szeretet utáni vágyát véges dolgokban szeretné kielégíteni. Pahom története figyelmeztessen bennünket erre a súlyos tévedésre, mert ebben érzelmileg, lelkileg és fizikailag is előbb-utóbb kiégünk vagy bele is pusztulunk.

Csak Isten tökéletes szeretetének lehet mértéke a mértéktelenség.  A mi végtelenre vágyó, de mindig véges szeretetünk csak akkor nem válik számunkra végzetessé, ha Isten végtelen szeretete felé fordulunk, ha az ő rendjéhez igazítjuk önmagunkkal, egymással és a világ javaival való kapcsolatunkat. Az értelmét, akaratát, szabadságát, mindenét Istennek ajánló Szent Ignác is ezért kéri viszonzásul, hogy csak Isten iránta való szeretete maradjon az övé, mert ebben minden gazdagság benne van.

A végtelen Szeretet annak a felszabadító és örök örömnek a forrása is, amit advent harmadik vasárnapján kérünk és várunk. Egyre közeledő fényében tanuljuk megkülönböztetni azt, hogy miből nem kell, nem szabad többet kérni és többre vágyni. Benne értjük meg, hogy mi az, amiről le kell mondanunk és amit meg kell egymással osztanunk. Mert ő az, aki a sejtjeinkbe, egész testi-lelki-szellemi valónkba beoltotta a végtelen öröm és boldogság utáni vágyat, és csakis ő az, aki ezt beteljesítheti.