Eucharisztikus megújulást hirdet meg az USA püspöki konferenciája  Eucharisztikus megújulást hirdet meg az USA püspöki konferenciája  

Az Egyesült Államok püspökei 2024-re nemzeti eucharisztikus kongresszust terveznek

November 18-től 22-ig tartják Baltimorban az Amerikai Egyesült Államok püspökei a következő őszi közgyűlésüket. A napirend szerint ekkor hagyják jóvá a főpásztorok azt a két tervezetet, mely 2024-re nemzeti eucharisztikus kongresszust hirdet meg, illetve jóváhagynak egy már kidolgozott dokumentumot, mely éppen az Eucharisztia mai szerepét, jelentőségét tárgyalja és mélyíti el.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Eucharisztikus újjászületés hároméves terve  

A pandémia miatt közel két év után most első alkalommal találkoznak fizikai személyes jelenléttel a püspökök. A 2020-as tavaszi közgyűlést a hirtelen kirobbant járvány miatt lemondták, a következő kettőt pedig online tartották meg. A mostani közgyűlés munkanapjai során a püspökök megvizsgálják a „Eucharistic Revival”, az eucharisztikus újjászületés hároméves tervét, melyet a püspöki konferencia elnöke a júniusi közgyűlésen terjesztett be. A dokumentum címe „Eucharistic Revival: My Flesh for the Life of the World”, Eucharisztikus Újjászületés: Az én Testem a világ életéért. A tervezet választ ad a 2019-ben a Pew Research Center, a Pew Közvéleménykutató Központ felmérési eredményeire, melyek szerint az amerikai katolikusok csak hiányosan értelmezik az Eucharisztiát. Ennek legszembetűnőbb adata, hogy 69 százalékuk, bő kétharmad részük nem hisz Krisztus valóságos szentségi jelenlétében. Éppen ezért tartják szükségesnek az amerikai püspökök, hogy elindítsák az eucharisztikus megújulást, mert a pandémia okozta zárlat és távolmaradás a szentmisékről csak tovább súlyosbította a helyzetet.

Eucharisztikus misszionáriusok képzése              

A 2022-ben kezdődő terv három fázisból áll, melynek első lépése az „eucharisztikus misszionáriusok” képzése, akinek az lesz a feladata, hogy tematikus katekézis keretében megismertessék a hívekkel az Eucharisztia valódi jelentését, továbbá, hogy Eucharisztia imádását szorgalmazó kezdeményezéseket vezessenek be a plébániákon. A hároméves időszak csúcspontja 2024-ben lesz, amikor összehívják a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszust a püspöki konferencia 2021–2024 közötti időszakra vonatkozó lelkipásztori akciótervének megfelelően.

Az Eucharisztia méltó vétele és méltó szolgálata   

A közgyűlés munkálatainak előterében áll az Eucharisztia értelméről és jelentőségéről szóló Nyilatkozat jóváhagyása, melyet a püspöki konferencia hittani szakbizottsága állított össze. A dokumentum harmadik része a következetes eucharisztikus életről, a Szentség méltóságáról szól, amiből a szentáldozás és az áldoztatás iránti igényesség fakad. A dokumentum segíteni próbál azoknak a világi áldoztatóknak, akik nyilvános egyházi megbízatásból járnak el, de mégsem osztják Krisztus reális jelenlétében való hivatalos egyházi tanítást. A kérdés élénk vitát váltott ki a júniusi utolsó plenáris ülésen, amelyen néhány püspök aggodalmának adott hangot, vajon a témával kapcsolatos hivatalos dokumentum célszerű-e, mert többen attól tartanak, hogy megosztottság alakul ki az egyházban és egyesek az Eucharisztiát politikai eszközként értelmezhetik.

Indul a szinodális út  

További fontos viták várhatók a Ferenc pápa által október 10-én elindított, 2021 és 2023 közötti szinodális folyamatról, mely az e témával foglalkozó püspöki szinódussal zárul. Szó lesz még a családi lelkipásztorkodásról, a liturgiáról és a szociális lelkipásztorkodásról. A munka során a püspökök megválasztják néhány bizottság és testület elnökét és igazgatóját, és jóváhagyják a püspöki konferencia költségvetését. A közgyűlést az Egyesült Államok apostoli nunciusa, Christophe Pierre érsek és José H. Gomez érsek, a konferencia elnöke nyitják meg beszédeikkel.

20 október 2021, 21:57