Egy: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 31. vasárnapra

Halld Izrael, az Úr, a mi Istenünk egy! Isten türelmes pedagógiájával találkozunk az Ószövetség istenképének fokozatos tisztulásában. A pogány vallások politeista sokistenhitével szemben a választott nép először Jahve minden isteninek vélt erő feletti felsőbbrendűségét ismeri fel. Ezt a henoteizmust követi az a szigorú monoteizmus, amely már világosan vallja, hogy a más vallások által istenként tisztelt erők és hatalmak csak bálványok. Egy az Úr, a történelmet kormányzó Szent, a seregek Ura. Egy a kozmoszt szavával létbe hívó Teremtő. Rajta kívül nincs és nem is lehet más Isten.

Amikor tehát Jézus a minden hívő zsidó által ismert és naponta reggel meg este imádkozott  Semá Jiszraél, (Halld Izrael) fohászát idézi, semmi meglepőt nem tesz. Tanítása megerősíti és megújítja a próféták kultusz-kritikáját, mely szerint a külsőségeknél, az égő és egyéb áldozatoknál fontosabb a személy benső világának, minden képességének az egy Istenre irányuló, szeretettel teli hódolata.

Éppen ezért lesz aztán Jézus tanítványai, kortársai, majd az egyházban Krisztus titkát fürkésző hívek és teológusok számára zavarba ejtően új, amikor az egy Isten létének ez a lezártnak hitt egysége éppen abban a szeretetben válik nyitottá és elevenné, amit Jézus az Atyával a Szentlélekben eléjük él. Amikor egyre nyilvánvalóbbá lesz számukra, hogy az a titok, ami Jézus életében és tanításában, szolgálatában és szenvedésében, végül halálában és feltámadásában előttük beteljesedett, abban meghasadnak és új szépséget teremnek a korábbi evidenciák.

A bölcseleti egyoldalúságokat és leegyszerűsítéseket fokozatosan kiküszöbölő hit a Szentháromság titkában tárja fel Isten egységének és az isteni személyek hármasságának értelem feletti titkát. Ezzel kapcsolatban azonban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy sokkal könnyebben értjük Isten egységét, mint a hármasságát. Mielőtt azonban az egységgel kapcsolatban túl hamar tudni vélnénk azt, hogy ez milyen egyszerű és magától értődő valóság, érdemes magának az egynek – a mindnyájunk által ismert és értett- hármas értelmére utalni.

Az első a mindenség egysége. Ennek totalitásába minden bele tartozik, a lét és a létezők, ami volt, ami van és a mi eljövendő. Az általunk ismert és ismeretlen valóságok végtelen csodájú összessége.

Az egység másik mozzanata az egyediség. Az individualitás különböző differenciáltáságú megvalósulását hordozzák számunkra az atomok és a molekulák, a kavicsok és drágakövek, a virágok és a fák, a vad és házi állatok, az idegenek és a családtagok, az angyalok és az isteni személyek. Minél magasabb létszinten valósul meg az egyetlenség csodája, annál inkább feltárul megismételhetetlenségük, helyettesíthetetlenségük és kiismerhetetlenségük titka is.

Az egység harmadik megjelenése pedig a kapcsolat, az összetartozás és közösség egysége. Ha megkérdezném, hogy hány “izé” van egy teremben, akkor senki sem tudna erre válaszolni. Ha azonban megadom az egységesítő mozzanatot, hogy hány szék, asztal, hány férfi, nő van az adott helyiségben, akkor a könnyen felismerhető közös sajátosságok révén erre egyértelmű válasz adható. A minden számolás alapjául szolgáló mértékegység, a rendet és a törvényeket megalapozó közös természetűség, a személyes vonatkozásokban pedig a különböző minőségű és intenzitású szeretet sejteti meg velünk leginkább az egység harmadik dimenziójának misztériumát.

A mindent összefogó totalitás, a megismételhetetlen individualitás és a bármiféle kapcsolatban megvalósuló együvé tartozás utalnak az “Egy” és az egység kimeríthetetlen gazdagságára. Az egy tehát nem jól ismert szám vagy élettelen mennyiség csupán, hanem mindent átfogó és felülmúló, mindenben benne lévő és mindent átható differenciált elevenség.

Hogy függhet mindez össze az Isten egységével és a szeretet parancsával?

Talán úgy, hogy a totalitás, a lét és a lehetőségek összessége nem birtoklás, nem önmagában való tetszelgés és önelégült passzivitás, hanem Atya, aki öröktől fogva Fiút nemzett, akinek mindent átadott.

Az individualitás, az egyediség eredete és célja szerint sem magányos önzés, hanem Fiú, aki mindent az Atyától kap és neki mindent hálásan visszaad. Örök kenózisa, önkiüresítése nem végcél. Azért üres, hogy Atyja szeretetével lehessen tele. A totalitást kapja ajándékul és az egyediség minden létszintjén és létmódjában ennek továbbadására és a Szentlélekben való visszaadására hív és tanít.

A kapcsolat egysége pedig Lélek, a közösség, a kommúnió a kommunikácó és a kooperáció erőtere. Ő az Ajándék az Ajándékozó és a megajándékozottan Visszaajándékozó kapcsolatában. Az atyai “Én” és a fiúi “Te” közötti dialógusban folytonosan megvalósuló “Mi”. Az a Szeretet, ami nem csupán egymás szemébe tekintő páros önzés, hanem a kettő egy irányba tekintő közösségének önfeledt nyitottsága. Az együtt szeretett harmadik, akinek a léte és boldogsága éppen az önfeledt “flow”-ban, áramlásban való létezés és minden ilyen létállapot lehetővé tétele, inspirálása, gyógyítása, új életre keltése és felszítása.

Halld régi és új Izrael! Az Úr, ami Istenünk egy!

- Egy, mert mindenható Atya, Totalitás-Szeretet, akié minden, aki mindent a Fiúnak adott. Általa és benne pedig neked akar adni.

- Egy, mert Fiú, Egyedi-Szeretet, aki mindenben mindent kapott és visszaadott. Arra vár, hogy te is mindent megkapj, tovább- és visszaadj.

- Egy, mert Szentlélek, Kapcsolat-Szeretet, az áramlás erőtere, Én és Te összjátékában a Mi izzó öröme.

Ha tehát az Egy titkának boldogságára vágysz, szeresd az Urat, a te Istenedet minden képességeddel és felebarátodat pedig mint önmagadat!