Keresés

P. Adam Zak SJ P. Adam Zak SJ 

Varsói gyermekvédő konferencia: Egymás hibáiból tanulva fejlődhetünk

Négy napig tanácskoznak a lengyel fővárosban a Közép-kelet-európai katolikus egyházi képviselők a bántalmazott kiskorúak és sérülékeny felnőttek védelméről, a jelenség megelőzéséről. Adam Żak jezsuita, a lengyel püspöki kar gyermekvédelmi koordinátora szerint meg kell küzdeni az egyház részéről a hárítással, ami fékezi a visszaélések elleni küzdelmet.

Gedő Ágnes / Johana Bronkova – Vatikán

„Az Egyház az áldozatok szolgálatában áll, hogy szembenézzen a jövőbeli kihívásokkal” – áll Ferenc pápa videoüzenetében, melyet szeptember 17-én, pénteken küldött a szeptember 19. és 22. között tartó varsói konferenciára, amely a gyermekeket és a sérülékeny felnőtteket ért bántalmazásokkal foglalkozik. Üzenetének címe: „Küldetésünk megvédelmezni Isten gyermekeit”.

Magyar jelenlét Varsóban

A szombaton kezdődött négynapos konferenciát a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága és a Lengyel Püspöki Konferencia közösen szervezte az Egyházon belüli szexuális visszaélések problémájával való szembenézés, a felelősségvállalás és főként a megelőzés szándékával. A közép-kelet-európai térség számára tartott varsói konferencián püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, rendi elöljárók, pszichoterapeuták és világi szakemberek vettek részt. Magyarországot Marton Zsolt váci püspök, a MKPK családreferense, Kocsis Fülöp érsek hajdúdorogi metropolita és Szentes Judit SSS szociális testvér, a Katolikus Pedagógiai Intézet gyermek- és ifjúságvédelmi szakembere képviselték.

A hárítás nem megoldás

Adam Żak SJ úgy véli, hogy Lengyelországban és általában véve a katolikus többségű országokban az egyház hárító magatartása, olykor áldozathibáztató hozzáállása fékezte a visszaélések felszámolására tett erőfeszítéseket. Jelentős lépések történtek ugyanakkor az elmúlt években, de sokan nem akarják elismerni, hogy valós problémáról van szó, nem pedig elszigetelt esetekről. Sok még a teendő a tudatosítás, a megfelelő szakemberek képzése terén, akik az áldozatokat lelkipásztori, pszichológiai és jogi tanácsadásban részesíthetik.

Alázattal kezelni a kérdést

A varsói konferencia jó alkalom arra, hogy a közép-kelet-európai egyházak képviselői kicseréljék egymással tapasztalataikat, tanuljanak egymás hibájából és megerősödve képviseljék a kiskorúak és sérülékeny felnőttek védelmét. Żak atya szerint hiba volt azt gondolni, hogy az egyháziak részéről elkövetett szexuális visszaélések a nyugat dekadenciájának, a szexuális forradalom túlkapásainak tudhatók be, ami nem érintette volna Lengyelországot. Ezzel szemben már a kommunizmus bukása előtt begyűrűztek náluk is az etikai és erkölcsi átalakulások. Alázatot kell tanulnunk, ami egy többségi egyház számára nehezebb – fejtette ki a lengyel jezsuita, dicsérve például az albán vagy az orosz katolikus egyházat, amely kisebbségben él, de nagyon nyitott a megelőzésre, a nevelésben szakemberek képzésére.

Tudatosabb fellépésre van szükség

Az elmúlt években a média reflektorfénybe állította a problémát, aminek köszönhetően számos olyan esetre derült fény, ami éppen a közelmúltban történt, mert az áldozatok bátorítást kaptak arra, hogy jelentsék az abúzust. 2018-tól mostanáig 65 bejelentés érkezett, melyeket ez idő alatt követtek el. A mostani konferencia arra szolgál, hogy azok az egyházak, amelyek lemaradtak az ügy kezelésében vagy nehézséggel küzdenek, ösztönzést nyerjenek és felgyorsítsák a kiskorúak és sérülékeny felnőttek védelmének mechanizmusát, az ellenük elkövetett bűnöket pedig mielőbb feltárják. Komoly, hozzáértő és tudatosabb válaszra van szükség a jelenség felszámolásához – mondta még el a Vatikáni Rádió kiküldött tudósítójának a lengyel jezsuita.

22 szeptember 2021, 13:41