Pietro Parolin bíboros államtitkár Pietro Parolin bíboros államtitkár 

Pietro Parolin bíboros a pápa budapesti és szlovákiai útjáról

Budapesten és Szlovákiában nagy várakozás előzi meg a Szentatya érkezését 34. apostoli látogatása előtt. Pietro Parolin bíboros államtitkár válaszolt a Vatikáni Rádió kérdéseire az utazás előestéjén hangsúlyozva, hogy Ferenc pápa kívánsága az imából fakad, ez a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárásának és szlovákiai látogatásának ösztönzője.

Horváth Hajnalka – Vatikán

A Vatikáni Rádió újságírója hosszan beszélgetett Pietro Parolin bíboros államtitkárral, aki elmondta, hogy az eucharisztikus kongresszusok az ünneplésre, az elmélkedésre, a tanulásra, az Eucharisztia misztériumának elmélyítésére adnak alkalmat. A budapesti kongresszuson ezekben a napokban pontosan ez történik. Célja, hogy a híveket az eucharisztikus életre buzdítsa és vezesse. Felidézte Ferenc pápa egy 2018-ban mondott beszédét, amelynek gondolata alapvetően fontos: „A szentmise után már nem saját magunkért, hanem másokért élünk”. Erdő Péter bíboros erre utalt abban a nyilatkozatában, amikor a népekkel való testvériség elmélyítéséről szólt. Az Eucharisztia Krisztus szeretetét mutatja meg számunkra, amellyel képesek leszünk arra, hogy embertársainkban testvért fedezzünk fel.

Egyházunk legyen nyitott a világra és hirdesse az Evangéliumot

Ferenc pápa budapesti látogatása után Szlovákiába megy, ahol egy olyan néppel fog találkozni, akiben benne él Szent Cirill és Szent Metód emlékezete és öröksége. Parolin bíboros felidézte Szent II. János Pál pápa „Slavorum Apostoli” k. enciklikáját, amelyben a keleti és nyugati hagyományok közötti összekötő kapocsnak, szellemi hídnak nevezi őket. Európa e két társvédőszentje ma is példaként szolgál arra, hogyan lehet az Evangéliumot más-más kultúrák között hirdetni. Ferenc pápa ma arra hívja az egyházat, hogy legyen nyitott a világra és hirdesse az Evangéliumot. Ez a megfelelő nyelvezet felfedezését jelenti, hogy a világ képes legyen az Örömhír befogadására. Fontos tehát – magyarázta Parolin bíboros – a missziós vonás, valamint a különbözőségek befogadása a katolikus világba, hogy ezáltal egy „szimfonikus” egységgé tudjon formálódni.

A pápa figyelme a roma közösség iránt

A szlovákiai látogatás programjait illetően, amelyekből a Vatikáni Rádió újságírója a roma közösséggel való kassai találkozóját emelte ki, Parolin bíboros elmondta, hogy az egyfajta folytatása a Szentatya romániai látogatásának, ahol szintén alkalma volt erre. A pápa szándéka a roma közösség iránti figyelmének kimutatása, a közösség értékeinek hangsúlyozása, amely a családra, a szolidaritásra irányul, végül pedig a társadalomba való beilleszkedést jelentő erőfeszítések támogatása. A Szentatya mélyen átérzi az emberek szenvedéseit, amely ez alkalommal is megmutatkozik.

A sasvári Mária-kegyhely ünnepének jelentősége a pápa számára

Ferenc pápa a sasvári nemzeti pálos kegyhelyen mutat majd be szentmisét a Hétfájdalmú Szűzanya liturgikus ünnepén. Parolin bíboros kifejtette, hogy a Szentatya számára ez különösen jelentős pillanat lesz, amely lehetőséget ad számára ezen a népi vallásossági ünnepen való részvételre. Mária tisztelete különösen fontos a pápa számára, amely argentin mivoltából fakad, ugyanakkor Európában is mélységes gyökerekkel rendelkezik. A sasvári nemzeti kegyhely példa a Mária iránti tisztelet jelentőségére egy nép, egy közösség életében – magyarázta a bíboros államtitkár. Hangsúlyoznunk kell továbbá, hogy a pápa zarándoklata Sasvárra sebészeti műtétét követi, ezért háláját kívánja kifejezi a Szűz Anyának a sikeres beavatkozásért, valamint Mária oltalmába ajánlja a szenvedőket, a törékeny és sebezhető embereket különös tekintettel a pandémia időszakára.

A pápanak nagyon fontos a hívekkel való közvetlen kapcsolat és találkozás

Végül az interjúban Pietro Parolin bíboros kifejtette, hogy a Szentatya vágyakozással tekint útjára, az a kívánsága, hogy találkozhasson ezekkel a közösségekkel, a hívekkel, akik már várják Őt. A világjárvány miatt a pápai utak is visszaszorultak, ebből kifolyólag a Szentatya még jobban érzi a találkozás hívását. Az emberekkel, hívekkel való közvetlen kapcsolat, a találkozás öröme különösen is jellemzi Ferenc pápa péteri szolgálatát, és most újból ebben lehet majd része. 

11 szeptember 2021, 12:21