Francia nemzeti zarándoklat Lourdes-ban Francia nemzeti zarándoklat Lourdes-ban  

A testvériség áll a hétvégi Lourdes-i nemzeti zarándoklat figyelme középpontjában

Augusztus 13-tól 16-ig tartják Franciaországban a hagyományos Lourdes-i nemzeti zarándoklatot, melynek idei témája: „Mindenki testvériségre hívatott”. A hétvégén az ország minden tájáról érkező zarándokok ezrei találkoznak a Massabielle-i Szeplőtelen Szűzzel a Mária-kegyhelyen. Lourdes elővigyázatossági szempontból még mindig a járvány miatt óvintézkedések jegyében látogatható, éppen ezért nyomatékkal hívják fel a figyelmet a kölcsönös segítségnyújtás fontosságára.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az 1872 óta rendre megtartott Lourdes-i nemzeti zarándoklaton részt vevő zarándokok életét most a körmenetek, a szentmisék, a rózsafüzér imádkozása, imák és elmélkedések, konferenciák és találkozók jellemzik. A Covid-19 járvány miatt a tavalyi „csonka kiadás” után a hét elején most először a kórházak és otthonok betegei érkeztek a helyszínre, hogy augusztus 16-ig, egészen hétfőig együtt éljenek a Pireneusok lábánál a „Mindenki testvériségre hívott” közös téma jegyében.

„Mária hív minket ide, hogy befogadjuk az egykor a Massabielle-i barlangnál adott üzenetét, mely imádságra és bűnbánatra szólít bennünket, hogy általa meggyógyuljunk” – nyilatkozta Vincent Cabanac atya, a zarándokhely igazgatója. „A járvány idején megtapasztaltuk, hogy mennyire szükségünk van rá. Az elsődleges orvosság a testvéri kapcsolatainkban rejlik, amiről Ferenc pápa oly csodálatos tanítást adott nekünk a Fratelli Tutti enciklikájában”.

Lourdes a testvériség megtestesülése

Mi lehet jobb válasz erre, mint maga Lourdes, hiszen Lourdes a testvériség országa” – hangsúlyozta Olivier Ribadeau-Dumas püspök, a kegyhely rektora. Szűz Mária és a kis Bernadett találkozása itt olyan testvériséget teremtett, amely a betegek és a kórházi dolgozók, a különböző kultúrákból származó emberek és a nemzedékek tagjai közötti kapcsolatokban nyilvánul meg. Mindezeket a találkozókat tisztelet és valódi testvériség jellemzi, a legkisebbekre és a legszegényebbekre fordított figyelem jegyében”.

A testvériség lelkületének a társadalom egészében is élni kell, ami főként a külföldiek befogadásában nyilvánulhat meg. Ezt tette Olivier Maire atya, akit hétfőn ölt meg közösségében egy ruandai férfi, akinek elutasították a menedékkérelmét. A testvériség előmozdítása ebben az összefüggésben nem könnyű. A testvériség azonban feladat, küzdelmet is jelent, hiszen maga az evangélium is harc a gonosz ellen – szögezte le Ribadeau-Dumas püspök. Világosan látjuk, hogy a francia társadalom mennyire széttöredezett. Látjuk, hogy az egész világ miként lesz áldozata az egymással háborút vívó országoknak! Mennyi erőszak mindenütt!

A keresztények legyenek a testvériség hordozói

Éppen ezért fontos – véli a Lourdes-i szentély püspök-rektora –, hogy a keresztények igyekezzenek a béke hordozóivá lenni és ehhez tettekben is éljék meg az evangéliumot, mely szeretetről, testvériségről és irgalmasságról szól nekünk. Sajátos felelősséget hordozunk és ezért ma Lourdes-ba érkezni annyit jelent, hogy feltöltődünk Szűz Mária mellett annak érdekében, hogy napi szinten élhessük az evangéliumi értékeket”. Nagy szükség van erre manapság - magyarázza Ribadeau-Dumas püspök -, hogy napról napra építsük ezt a testvériséget. Azért kaptuk, mert Krisztus egymás testvéreivé teremtett minket, mert ugyanaz az Atyánk, de ugyanakkor többféleképpen kell azt megtestesítenünk és konkréttá tennünk a gyakorlatban”.

13 augusztus 2021, 17:50