Növekedés: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 11. vasárnapra

Az evangéliumok Jézusa mélységesen ismeri és szereti a teremtményeket. Tanításában és tettiben Isten gondoskodó szeretete, valamint a teremtés jó rendje tárul fel és érvényesül. A mai evangéliumban az Isten Országát az elvetett maghoz és annak növekedéséhez hasonlítja.

Példázatát hallgatva eszünkbe jut, hogy mennyivel többet tudunk ma már nemcsak az élő organizmusok felépítéséről és működéséről, hanem emberi pszichében lejátszódó folyamatokról és a társadalom szociológiai struktúráiról is. Ugyanakkor Jézus lényeglátása fényében szemünkbe ötlenek ismereteink sokaságának és felhasználásuk módjának árnyoldalai. Tudományos növekedési tendenciáink láttán az az érzésünk, amit egy ismert humorista melankolikus dallammal így énekelt meg:

„Az igazságból elveszett valami.

Az igazságból elveszett valami…

Az igazságból elveszett az „i”.

Édes anyanyelvünkben csak egy „i” betű választja el az igazságot a gazságtól. Drámai egyszerűséggel érthetjük meg ezáltal a 325-ös nikaiai zsinat hitvallásának egyik kulcsfontosságú megállapítását. Megváltásunk és üdvösségünk lehetősége és minősége múlik azon, hogy a Fiú az Atyával egylényegű ’homousziosz’, vagy csak hasonló lényegű ’homoiusziosz’. Jézus saját küldetésének a törvényt és a prófétákat beteljesítő szándékáról sem véletlenül mondja, hogy „míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik” (Mt 5,18).

De mi a kapcsolat a mag növekedésének Jézusi példázata, valamint az igazság és a gazság „csak” i betűnyi különbsége mögött meghúzódó totális ellentmondás között?

Az, hogy emberi világunkban is gyakran látszólag hajszálnyi különbségen múlik minden. Arisztotelész okságól szóló tanítása segíthet ennek szemléltetésében. A nagy bölcselő négyféle okról beszél. Az anyagi ok (causa materialis), a formai ok (causa formalis), a ható (causa efficiens) és a cél okról (causa finalis). Egy ház építésének példáján egyszerre világos lesz az elvont tartalom. A ház anyagi oka a tégla, a fa, vagyis az építőanyagok. A formai ok a tervrajz, ami alapján a ház megépül. A hatóokok a kőműves, az ács és a többi kivitelező. A cél-ok pedig maga a lakhatás, az otthonteremtés, ami miatt mindezek összekapcsolódnak. A legérdekesebb mind ebben az, hogy ami utoljára valósul meg, a megépült ház, az áll az oksági sor elején. A cél-ok tehát az, ami a megvalósulás rendjében a legutolsó, a folyamat összes tényezőjét tekintve azonban a legelső és a legfontosabb.

Ma sokszor tapasztaljuk azt, hogy éppen a cél, a végső cél az, ami – az igazság i betűjéhez hasonlóan – sok esetben elveszik.

Életünk anyagi okairól rengeteg ismerettel rendelkezünk. Űrszondát küldtünk a Marsra és kutatjuk a szubatomi világ fizikai jellemzőit. Anyagi javakat halmozunk fel, de közben évente egyre rövidebb idő alatt éljük fel teremtett világunk erőforrásait és műanyag szeméttel árasztjuk el az óceánokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi a célunk?

A formai okok világához tartoznak az alapos tantervek, életpályamodellek, a karrier-lehetőségek. Határidőnaplóink tele vannak halaszthatatlan feladatokkal, eseményekkel, miközben emberi kapcsolataink elsorvadnak és egyre kevésbé vagyunk képesek minőségi időt ajándékozni egymásnak. Ugyan ki látja itt a valódi célt?

A hatóok birodalmához tartozik a hatékony anyagi és humán erőforrás-felhasználás, valamint az innováció. De egy szél sem kedvez annak a vitorlásnak, amelynek a kapitánya nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart. Értjük-e, hogy a hatékonyság és a gyorsaság csak akkor érték, ha jó cél felé haladunk?

A cél-ok? A megvalósulás rendjében az utolsó, a folyamat egésze szempontjából azonban az első. Pontosabban az elsőnek kellene lennie! Ha nem akarjuk összekeverni az eszközt és a célt, ha nem szeretnénk a részekbe bonyolódva szem elől téveszteni az egészet, ha nem engedjük, hogy az erőfeszítések növelésére fordított energia elterelje a figyelmünket a helyes iránytól, ha el akarjuk kerülni azt, hogy életünk és az emberiség hajója a Titanichoz hasonlóan teljes gőzzel jéghegynek ütközve elsüllyedjen.

Jézus példázatának alfája és ómegája az Isten Országa és ennek növekedése. De a Mennyek Országa nem anyagi természetű, nem terület és nem fizikai erőforrás. Isten uralma nem is pusztán elvi alapon álló, szociológiai koncepció vagy kormányzati forma. Isten országa még csak nem is csupán hatékony és találékony forrásfelhasználás. Isten Országa több és más. Mindezek kezdete, közepe és vége. Cél-ok.

Olyan forrás, terv és erő, amely akkor teljesedhet be életünk végén, ha minden folyamat legelején áll és mindent áthatva kormányoz. Ha azt szeretnénk, hogy életünk igazságból ne vesszen el az i, akkor egyéni és közösségi növekedésünk anyagi-, formai- és ható okait újra és újra igazítsuk Isten Országának cél-oka felé.