Megérintette: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 13. vasárnapra
Az értetlen tömeg nyomasztó kíváncsisága és a személyes érintés titka között feszülő ellentét kapcsolja össze Jairus leánya feltámasztásának és a tizenkét éve beteg asszony gyógyulásának történetét. Ez az ellentét az érintések, érintkezések és a megérintettség hallatlanul gazdag és szerteágazó világa felé tereli figyelmünket.
Az érintés fizikája kapcsán eszünkbe juthat az elektromos áram felhasználásával kapcsolatos érintésvédelem életvédő jelentősége. Fontos megtanítani a kisgyermeknek, hogy ne nyúljon a konnektorba és hogy nem szabad kipróbálni, milyen az áramütés. Az elektromos áram hasznossága és veszélyessége az élet más területeire vetítve is elgondolkodtató. Vannak érintések, amelyek energiát adnak, melegítenek és világítanak, ugyanakkor veszélyes és tilos érintések is, amelyek áramütéshez hasonlóan ártalmasak és súlyos károkat okoznak.
Az érintés antropológiai jelentését új módon tapasztaltuk meg mostanában a világjárvány során. Megszenvedtük a fizikai közelség, az érintések, a kézfogás, a baráti, rokoni csók és ölelés hiányát. Ugyanakkor megtanultuk tisztelni az egyébként is nehéz munkájukat védőöltözetekben végző egészségügyi dolgozók hősies és példás helytállását.
Az érintés pszichológiájáról is egyre többet tudunk. A magzati kortól kezdve a csecsemő és gyermekkoron át a felnőttek világáig. Tudjuk, hogy az a kisgyermek, akit nem babusgattak eleget, egész életében megsínyli. De az időseknek, a betegeknek és a haldoklóknak is szüksége van az ölelő karra, a segítő és ápoló kézre és a gyengéd kézfogásra, ami azt közli, hogy bármi történik is, nem vagy egyedül.
Az érintésnek, a szavakkal már ki sem fejezhető gesztusoknak az irodalomban is nagy szerepe van. Petőfi verse a Füstbe ment terv, az édesanyját méltó szavakkal köszönteni készülő költő kísérlete. A „számtalan, szebbnél szebb gondolat” révén túlhalad a mennyiség és az esztétikum világán. A szaladó szekér és az állni látszó idő ellentéte a mérhető időn túli jelenlét világába vezet. Az utolsó versszak találkozása a köznapi térből a szeretet térfeletti valóságába repít, majd az anyai-gyermeki ölelés és csók gesztusába torkollik.
„S én csüggtem ajkán… szótlanúl…
Mint a gyümölcs a fán”
A vers címe „Füstbe ment terv” meghiúsult kísérletet sejtet, de a költői erőfeszítés mégsem hiábavaló, hiszen általa eljutunk a gondolatok és szavak erejét egyszerre magába sűrítő és meghaladó találkozás mennyei realitásába.
Az érintés teológiája is ebben a mennyiséget, minőséget, teret és időt egyszerre sűrítő, átható és túlhaladó intenzitásban bontakozik ki.
A Jézus körül tolongó és lökdösődő tömeg pusztán fizikailag ér a Mesterhez. A szenzációéhes kíváncsiság nem képes arra, hogy hittel érintsen és az isteni gyógyító erőt befogadja. A lármázó, síró és jajgató sokaság számára nevetséges a halottat feltámasztó érintés lehetősége.
A tömegen átfurakodó asszony hátulról és titokban érintette meg Jézus ruháját. A gyógyulás hitével és reményével teli érintése alkalmassá tette a szabadító erő befogadására. Jézus kérdése a belőle kiáradó erő kapcsán, először félelemmel és remegéssel töltötte el az asszonyt. Az őszintén megvallott igazság azonban Jézus által a hitben gyógyulást, békét és egészséget szereztek számára.
Szent Ágoston az asszony gyógyulásának történetét elemezve így foglalja össze ennek lényegét: „hinni annyi, mint szívvel megérinteni”. A szívvel való megérintés nyilvánvalóan nem fiziológiai, anatómiai, vagy csak érzelmi esetleg pszichológiai valóságra utal. A személy egészének, minden emberi képességet összefoglaló érintését és megérinthetőségét, bizalmát és nyitottságát, hódolatát és odaadását jelenti.
A szent érintés tartományainak sajátos területe az egyház szentségeinek világa. Itt a hívő érintés és megérintettség révén szorosabb kapcsolatba kerülünk Krisztussal, mint az a sokféle tömeg, amely fizikai térben és időben mellette volt, szorongatta és lökdöste, kinevette, később hozsannát kiáltott majd keresztre feszítését követelte.
Az eukarisztia titkos vacsorájában nem is csak gyógyító erejével, vagy életre támasztó hatalmával találkozunk, hanem vele magával.
Ajkainkon keresztül a szívünkkel érinteni vágyó hittel vesszük magunkhoz az élő Krisztust a Szent Liturgia a mennyiséget, minőséget, teret és időt egyszerre sűrítő, átható és túlhaladó intenzitású misztériumában, hogy ő érintsen meg, alakítson át és vegyen magához minket, hogy benne, vele és általa életünk legyen és bőségben legyen.
