Keresés

II. János Pál a merénylet után a Szent Péter téren 1981. május 13-án II. János Pál a merénylet után a Szent Péter téren 1981. május 13-án 

Lengyelországban május 13-án, a II. János Pál elleni merénylet 40. évfordulójára emlékeznek

A Fatimai Szűz Mária ünnepén szentmise keretében adnak hálát II. János Pál pápa életének megmentéséért a Szent Péter téren elkövetett merénylet emlékére, amely pontosan 40 évvel ezelőtt, május 13-án történt.

Roberta Barbi / Somogyi Viktória – Vatikán

Az ünnepi szentmisét délután öt órakor tartják Polanica Zdroj-Sokołówka-ban a Fatimai Szűz Mária lengyelországi kegyhelyén. A szertartást Stanisław Gądecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke vezeti, amint arról a lengyel püspöki konferencia honlapja beszámolt.

Koncert

A program keretében este 8 órakor koncertet is tartanak „Totus Tuus, Maria” (Teljesen a Tiéd, Mária) címmel, amelynek során 21.37 körül közösen eléneklik a II. János Pál által annyira szeretett „Az Úr egyszer a parton állt” című dalt. „Május 13-án ünnepélyes keretek között szeretnénk hálát adni az Úristennek II. János Pál megmentésének csodájáért, amely Szűz Mária közbenjárásával történt” – hangsúlyozta Zdzislaw Swiniarski atya, a kegyhely kusztosa és az ünnepségek főszervezője. „Szeretnénk lelkileg is felkészülni erre a napra.” Ezért május 7-én, pénteken este 8 órakor szentmisét mutattak be, amely elindította a Jerikói rózsafüzért, vagyis a folyamatos rózsafüzér imát, amelyet éjjel-nappal mondanak az Oltáriszentség előtt.

Fatimai éjszaka – rózsafüzér zarándoklat

A szentmise és a rózsafüzér ima után május 13-án, csütörtökön kezdődik a Fatimai éjszaka, vagyis a rózsafüzér zarándoklat: az út körülbelül 33 km hosszú, és minden kilométernél megemlékeznek Jézus földi élete egy évéről. A zarándokok megállnak a Kotlina Kłodzka-i templomokban, köztük a Stara Łomnica, Starków, Stary Wielisław és a Polanica Zdrój istentiszteleti helyeken. Mindegyikben felolvassák az Apokalipszis egy részletét. „Lelkileg is csatlakozhatnak hozzánk, ha otthon ez idő alatt imádkoznak” – bíztatja a híveket Swiniarski atya.

Ima a Fatimai Szűzanya szobránál

Az ima a Fatimai Szűzanya szobránál folytatódik a Polanica Zdroj-Sokołówka-i kegyhelyen. A szobrot 2014-ben szentelték meg Fatimában, és október 18-án kezdte meg zarándoklatát a Świdnica egyházmegye minden egyházközségében, hogy felkészítse a híveket a jelenések 100. évfordulójára: „Az ima során köszönetet mondunk az Úr Istennek minden kegyelemért. Ezenkívül megköszönjük Szűz Máriának a hit legértékesebb ajándékát és kérjük is azt Tőle. Ez az ajándék ma mindennél drágább, mert kevésbé őrzik és kevésbé értékelik az emberek. Ez az ajándék minden másnál jobban lehetővé teszi számunkra, hogy olyanná váljunk, mint Szűz Mária” – mutatott rá a kegyhely kusztosa.

Szentmise

Május 13-án a hívek összegyűlnek a Fatimai Szűzanya szobránál, hogy megköszönjék II. János Pál életének megmentését, ahogyan 1981. május 13-án ő is köszönetet mondott Szűz Máriának ezért a hatalmas ajándékért. A szervezők felkérik a híveket, hogy a házaik ablakait erre az alkalomra a Fatimai Szűzanya képével díszítsék fel, és gyújtsanak gyertyát a közös ének során.

 

10 május 2021, 18:39