Hagyományos Kármelhegyi Boldogasszony körmenet Haifában   Hagyományos Kármelhegyi Boldogasszony körmenet Haifában  

Idén ismét autós zarándoklat indult Haifába a szokásos Kármelhegyi körmenet helyett

Immár második éve autós zarándoklat formájában tartották a Kármelhegyi Boldogasszony búcsújárást. A szentföldi sarutlan karmelita rend tagjai a haifai Szent József plébániával közösen szervezték meg a Covid-19 járvány miatt hagyományos formájában nem engedélyezett körmenetet.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A személyautókból álló konvoj élén Abdo Abdo plébános haladt, a gépkocsira szerelt Kármelhegyi Boldogasszony szobra mögött. Őt követte Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka, Akka Yousef Matta görög melkita érsek, Moussa El-Hage haifai és szentföldi maronita érsek és P. Hanna Kildani názáreti latin vicepátriárka. Immár 102 éves hagyomány jegyében – 1919 óta – a processzió a haifai Szent József plébániáról a kármelhegyi Stella Maris, Tengernek Csillaga kegyhelyre viszi a Szűzanya szobrát, mely 1914-ben került a haifai plébániára. A tengerpartról a Kármel-hegyre felvezető kanyargós út mentén hívek százai álltak, imádkoztak és lelkesen köszöntötték az előttük elhaladó Boldogasszonyt.  

Továbbra is őrizzék ezt a szép és értékes hagyományt

Az április 18-án vasárnap tartott körmenetről a jeruzsálemi latin pátriárkátus portálja számol be. Az autós zarándoklat a Stella Maris monostor előtt ért véget, ahol a haifai cserkészek sorfala fogadta a Kármelhegyi Boldogasszonyt. Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka rövid köszöntő beszédében arra buzdította a résztvevőket, hogy „továbbra is őrizzék meg ezt a szép és értékes hagyományt, hogy a Szűzanya nyomában járnak, mert megmutatja az erejét, szépségét és szeretetét a galileai keresztény közösségnek, melynek identitását őrzi ez a hagyományos zarándoklat”. 

Haifa Izrael legbékésebb városa

Haifa Észak-Izrael legnagyobb városa, nagyjából a Genezáreti tó magasságában fekszik és az ország harmadik legnagyobb városa. Lakosainak száma közel 270 ezer. Haifa jelentős kikötőváros a Földközi-tenger partján, 90 km-re északra Tel-Aviv városától. A dimbes-dombos, zöld ligetes város a Kármel-hegy lábánál épült. Izrael legbékésebb városa; keresztények, muszlimok és zsidók között ritka az összetűzés.

A skapulárés Boldogasszony 

A Szentírás dicséri a Kármel hegy szépségét, ahol Illés próféta megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét (1Kir 18, 20-46). Itt, annál a forrásnál, amely nevét Illés prófétától kapta, a XII. századtól kezdve néhány remete közös lakóhelyet készített magának és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített a tengerre nyíló völgyben a hegy lábánál. A keresztes vitézek közül is néhányan itt maradtak, hogy életük hátralevő részét magányban Istennek szenteljék. Albert jeruzsálemi pátriárka idejében közösséget alakítottak és szabály jóváhagyását kérték. A szabály „Mária testvéreinek a rendje” címén említi ezt a közösséget. Közbenjárót és pártfogót Szűz Mária személyében választottak. Ezt a jóságos anyát és példaképet a szemlélődő életben jártasak először csak maguk követték, de később az Istennel való közösség gazdagságában másokat is részesítettek. Az ünnepélyes megemlékezést eleinte csak Kármel-hegyén tartották meg, de a XIV. században lassanként az egész rendre kiterjesztették, hogy így is kifejezésre juttassák a testvérek háláját az Istenanya iránt azért a megszámlálhatatlan jótéteményért, melyben a kármeliták családját részesítette. A XIII. század második felétől a skapuláré - Mária ruhája - a rend kitüntető jele, Mária különleges pártfogását jelenti mindenkinek, aki hűségesen hordja. Főünnepét a Kármelben július 16-án ünnepeljük.

 

20 április 2021, 11:24