Basant Panchami Festival Indiában Basant Panchami Festival Indiában 

Kötelező hindu rituálék és imák állami és magániskolákban: a keresztények tiltakozása

A „Dadra és Nagar Haveli, valamint Daman és Diu” szövetségi területen, Nyugat-Indiában, minden iskolában minden évfolyam tanulóinak meg kell ünnepelniük a Vasant Panchami-t (hindu fesztivált, amely elindítja a felkészülést a tavasz beköszöntére), leróva tiszteletüket a hindu Saraswati, a tudás istennője előtt. Így rendelkezett a hatóságok által kiadott körlevél, amelyet minden iskolának elküldtek. A döntés megdöbbenést okozott a nem hindu vallású tanárok és diákok körében, valamint a magániskolákban.

Somogyi Viktória - Vatikán

A Fides missziós hírügynökség értesülése szerint, az „Egyesült Keresztény Fórum” (UCF), az emberi és állampolgári jogokat támogató szervezet felkérte a kormányt, hogy vonja vissza a hindu istenségek imádatát elrendelő határozatot. „Dadra és Nagar Haveli, valamint Daman és Diu keresztény közösségének szenvedést okoz ez az irányelv” - nyilatkozta a Fides hírügynökségnek A. C. Michael, az Egyesült Keresztény Fórum nemzeti koordinátora.

A körlevél szerint minden állami és magániskolának - beleértve a keresztényeket is - meg kell szerveznie az ünnep programját, tisztelegve az istenség előtt, majd február 17-ig be kell nyújtania a megvalósításról szóló jelentést fényképekkel együtt. Az irányelv tartalmazza hindu imák elmondását és a hindu rituálék bemutatását minden iskolában.

A hit gyakorlása korlátozásának

A keresztény közösség a jelenlegi rendeletet „a hit gyakorlása korlátozásának és a szabadság, valamint a saját intézmény-igazgatás joga megsértésének tekinti” – hangsúlyozta Michael, a katolikus világi vezető. A kormány intézkedése „súlyosan aláássa a vallásszabadságot, valamint az oktatási intézmények létrehozásának és igazgatásának szabadságát, amely előjogokat az indiai alkotmány védelmezi és garantálja az összes vallási kisebbségnek”.

„A békét szerető keresztény közösség azért imádkozik, hogy India továbbra is jólétben éljen, és hogy pluralista földünk évszázados szövete továbbra is sértetlen maradjon. Az Egyesült Keresztény Fórum a közösség nevében arra kéri a kormányt és az Oktatási Igazgatóságot, hogy haladéktalanul vonja vissza ezt a körlevelet” – tájékoztatott Michael.

Megpróbálták eltörölni a Nagypénteket

Két évvel ezelőtt ugyanez a vezetés megpróbálta eltörölni a Nagypénteket, mint hivatalos ünnepet: a keresztény közösség a bombayi Legfelsőbb Bírósághoz fordult, és sikerült elérnie, hogy visszavonják a rendeletet.

Indiában a világi etosz alkotmányos korlátokat szab a kormánynak abban, hogy bármely vallást preferenciálisan kezelje. Az „S.R. Bommai kontra Union of India” (1994) történelmi ítéletben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy „a vallási tolerancia és minden vallási csoport egyenlő kezelése, életük, tulajdonaik és istentiszteleti helyeik védelme a laicitás alapvető részét képezi az Alkotmányban”.

Az indiai keresztények India szabadságáért

Az indiai keresztények emlékeztetnek arra, hogy India szabadságáért és függetlenségéért folytatott küzdelmében részvételük jól dokumentált, miközben a függetlenség elnyerése utáni szakaszban is fontos szerepet játszottak a nemzetépítésben, és értékesen hozzájárultak a fegyvereserőkhöz, a vasutakhoz, az egészségügyi ellátáshoz, valamint az iskolai és egyetemi oktatáshoz.

 

22 február 2021, 11:39