Rózsafüzér egy bezárt prágai templom ajtaján Rózsafüzér egy bezárt prágai templom ajtaján 

A cseh egyház a nagyböjt idején a világjárvány áldozataiért imádkozik

A cseh helyi egyház elfogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökének meghívását, hogy Hamvazószerdától kezdve imádkozzanak a pandémia áldozataiért. Minden ország nagyböjt egy napján szentmisét mutat be ennek jegyében: Csehországra március 17-én kerül sor – írják a főpásztorok a cseh püspöki konferencia honlapján.

Roberta Barbi / Somogyi Viktória – Vatikán

Az európai püspökök sokszor csatlakoztak már Ferenc pápa felhívásához, hogy az egyházat még közelebb hozzák mindazokhoz, akik a Covid-19 vírus ellen küzdenek: az áldozatokhoz és családtagjaikhoz, a betegekhez és az egészségügyi dolgozókhoz, az önkéntesekhez és azokhoz, akik élen járnak ebben a harcban ezekben a nehéz időkben. Tehát elindul most egy különleges ima- és szentmise-lánc, amely egész nagyböjtben tart, a több mint 770 ezer európai áldozatért.

Bagnasco bíboros levele

A kezdeményezés elindítása alkalmából írt levelében Angelo Bagnasco bíboros hangsúlyozta: „Közösen élünk a lehetőséggel vagy inkább a kötelezettséggel, hogy megemlékezzünk a szentmisében a világméretű járvány nagyszámú áldozatáról. Minden európai püspöki konferencia vállalta, hogy legalább egy szentmisét megtart ennek jegyében: imádságok és misék képzeletbeli láncolata jön ezáltal létre, amely egy áldozat sok emberért. Ezekben az imákban meg akarunk emlékezni a fájdalom által sújtott családokról és mindazokról, akiket jelenleg ez a betegség sújt és féltik az életükért”.

Isten Szavával és imádsággal segítsük a járvány elleni erőfeszítéseket

Az összes európai püspöki konferencia részt vesz a kezdeményezésben egy előre összeállított naptár szerint, ami a szeretetközösség és a remény jelét kínálja fel az egész kontinensnek: „Mi, európai püspökök – hangsúlyozta a CCEE elnöke - közel állunk híveink, papjaink közösségéhez, és különösen hálásak vagyunk mindazoknak, akik folyamatosan támogatják a leginkább rászorulókat. Segítsük erőfeszítéseiket Isten Szavával és az imádsággal, hogy együtt egy szebb jövő felé tekinthessünk”.

A tervek szerint a járvány európai áldozataiért a csehországi szentmisét március 17-én mutatja be a püspöki konferencia főtitkára, Stanislav Přibyl atya.

Magyarország április elsején kerül sorra és a szentmisét Tóth Tamás atya, az MKPK főtitkára mutatja be.

17 február 2021, 18:19