Páduai Szent Antal Páduai Szent Antal  (© Musei Vaticani)

Zarándoklat indul Páduai Szent Antal nyomában az Appennini-félszigeten

Nyolcszáz évvel Olaszországba érkezése után Páduai Szent Antal lábnyomában zarándokolva ünneplik meg ezt a neves évfordulót. Az Appennini-félszigeten végighaladó, 97 szakaszból álló program 1990 kilométert jár be. Floretta atya, a zarándoklat koordinátora a kezdeményezésről elmondta: "Minden oldaláról újra felfedezünk egy szentet, az ismert hagiográfián túl, amely Páduai Szent Antalt a csodák szentjeként tiszteli".

Antonella Palermo / Somogyi Viktória – Vatikán

Szent Antal nyomába indulni azt jelenti, hogy a mai körülmények között alkalmazzuk az ő életstílusát, aki képes volt összekapcsolni a magas színvonalú prédikációt a jótékonysági tevékenységgel és a leghátrányosabb helyzetűekhez való közelséggel. A világjárvány alakulásával összhangban - amely miatt már el kellett halasztani a kezdeményezést, és amely nagy valószínűséggel fokozatosan átalakítja a programot is -, arra hívnak a szervezők, hogy minél többen jelentkezzenek a www.antonio2022.org weboldalon a zarándoklatra, amely sokrétű élményeket ígér 2021 tavaszától kezdődően. Paolo Floretta atya, az „Antonio 2022” projekt koordinátora nyilatkozott a programról a Vatikáni Rádiónak.

Nagy figyelmet fordított a szegényekre

„Szolidáris szent volt, aki számos keresztényt tanított prédikációival, amelyek az észak-olaszországi és dél-franciaországi területeken széleskörben elterjedtek” – hangsúlyozta Floretta atya. Szent Antal már ágostonrendi szerzetes volt, amikor megérett hivatása, hogy ferences legyen, látva néhány marokkói vértanú tanúságtételét. „Nagy figyelmet fordított a szegényekre, különösen a fizetésképtelen adósok számára hozott nagy segítséget és az emberi jogok egyik első védelmezőjévé is vált. Varázsa abból is származik, hogy össze tudta kötni a magasat és az alacsonnyal, mondhatni: a misztikus szemlélődést és a hétköznapi emberekkel való kapcsolatot. Bárkihez tudott szólni és ezáltal a legszegényebbek bajnokává vált.”

Szent Antal kommunikációs bölcsessége példa az egyház számára

Páduai Szent Antal egyháztanító, aki apostolságának középpontjába a kommunikációt állította. Stílusa arra tanít minket, hogy a hatékony kommunikáció érdekében még az egyházi szférában is „az emberek kérdéseiből és problémáiból kell kiindulni, egy rendkívül konkrét nyelvet használva, ami segít az embereknek azonosulni bizonyos helyzetekkel. Erről tanúskodnak prédikációi is” – jelentette ki Floretta atya. „Szent Antal arra törekedett, hogy iránymutatásokat adjon az élet jobb megéléséhez. Olyan gyakorlati módszereket javasolt, amelyek elősegítik, hogy mindenkinek lehetősége legyen megtalálni a saját helyét, ahol kivirágozhat és kifejezésre juttathatja testvéri szeretetét mások irányába.”

97 szakaszból álló zarándoklat

A szerzetesek által szervezett hosszú zarándoklat egy meglehetősen összetett út. Még mindig dolgoznak a program finomításán. Paolo atya előzetesként elmondta, hogy az útvonalat régiókra bontva tervezik: Szicíliában elmélyítik a migráció témáját, Calabriában a törvényesség, Basilicatában a természettel való kapcsolat, Umbria területén a lelkiségi utak, Emiliában a prédikációhoz kapcsolódó lelkigondozás, Padovában pedig a teológiai és karitatív szempontok témáit tekintik át. „A fizikai részvétel jelentősége az, amely a gyaloglás antropológiai alakjában jut kifejeződésre, hogy a homo viator lelkiségének, gondolkodásának, a világban való létezésének egyik megélési módját tárja elénk” – mondta Floretta atya.  A zarándoklat által „megtapasztalhatjuk az Isten felé vezető utat, amely során felfedezzük, hogy Isten nem mozdulatlan, hanem elindul az ember felé”.

 

 

 

12 december 2020, 19:07