Karácsonyi díszkivilágítást  kap a lourdes-i bazilika Karácsonyi díszkivilágítást kap a lourdes-i bazilika  

Tizenötezer szál sárga rózsa a lourdes-i Szűzanyának névnapi ajándékként

Él az Egyház és gyermekei őszinte szeretettel veszik körül Édesanyjukat. Ennek megható jele az a nagylelkűség, mellyel hívek ezrei rendeltek rózsát a lourdes-i Szűzanyának és amiket Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a massabielle-i barlangban a „Szép Hölgy” szobra elé helyeztek. És bár csak kevesek látogathatják a kegyhelyet, a Jelenések barlangját ünnepi fénybe öltöztetik egészen január 10-ig, ugyancsak a hívek adományából, akik bárhol is vannak, pontosan tudják, hogy „a szívükkel látnak jól és messzire”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán               

Ha van a hely a világon, mely közvetlenül kapcsolódik a Szeplőtelen Fogantatás örömhíréhez, akkor az Lourdes. A kicsi pireneusi városka immár 162 éve pontosan tudja ezt és valójában szívesen emlékezik erre az év minden napján. Itt a születésnap egyúttal névnap is: 1858. március 25-én a Szűzanya a kis Bernadette Soubirous-nak feltárta a nevét: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Mindössze négy év telt el azóta, hogy IX. Piusz pápa1854. december 8-án kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, mely kimondja, hogy Mária – Krisztus megváltói érdemei révén – mentes volt az áteredő bűn „minden szennyétől”, vagyis annak következményei sem sújtották őt. Amikor Bernadett beszámolt a jelenésben kapott névről Marie-Dominique Peyramale helybéli plébánosnak, akkor a korábban természetesen kételkedő pap elfogadta a látomás természetfölötti jellegét, majd hamarosan hozzáfogott a Szűzanyától a Fia számára kért templom felépítéséhez.

„Sárga rózsa volt mindegyik lábán, rózsafüzérjének a színe”

December 8-án kedden délelőtt a lourdes-i Szent X. Piusz templomban ünnepi szentmisét mutattak be a világnyelveken folytatott közvetítés révén, majd a massabielle-i barlangban a Szűzanya szobra előtt tartották a hagyományos virágos áhítatot. Internetes online megrendelés alapján több mint tizenötezer sárga rózsát helyeztek el a szobor lábánál, ezzel is emlékezve a látnok szavaira: „Sárga rózsa volt mindegyik lábán, rózsafüzérjének a színe”. Az Immacolata, a latin macula szót a magyar szeplővel fordítva, a Szeplőtelen napja kedden este a nyolc órakor tartott fáklyás körmenettel ért véget. A tegnapi ünneptől fogva egészen január 10-ig különleges karácsonyi megvilágítás teszi felejthetetlenné a lourdes-i délutáni alkonyat és este hangulatát.

Keresztény világító toronyként a Világ Megváltóját hirdeti szótlanul is

Minden este háromnegyed hatkor a fáklyás körmenet idején megvilágítják a Szeplőtelen Fogantatás bazilika homlokzatát Giacomo Campiotti „Názáreti Mária” filmjének karácsonyi jeleneteivel, miközben a harangtorony csúcsára helyezett lézer fényforrás segítségével hatalmas fénysugarat bocsátanak az égbe, mely 20 kilométer távolságban is látható. Keresztény világító toronyként a Világ Megváltóját hirdeti szótlanul is. A kegyhely vezetői ezúttal arról is gondoskodtak, hogy felállítsák a betlehemi jászol utcáját, melynek karácsonyi jelenetei a látogatót, akár virtuálisan is, a Születés titkáról szóló elmélkedés közben elvezetik a Szűzanya barlangjához.

                      

09 december 2020, 11:27