Örvendjetek (Gaudete): Janka Ferenc atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára

Advent harmadik vasárnapja a szentmise kezdőénekéről kapta az öröm vasárnapja nevet. „Örüljetek az Úrban mindenkor, újra csak azt mondom, örüljetek.” E nap liturgikus színe a barátságosan meleg rózsaszín. Az adventi koszorú harmadik gyertyáján is megjelenik ez az árnyalat, és az Úr közelgő eljövetelének örömét hirdeti. 

C.S. Lewis írja vallomásaiban, hogy egész életében az örömre vágyott, az örömet kereste. Irodalmi műveltsége ragyogó fényében megkülönbözteti az örömöt az érzéki élvezettől, az esztétikai élménytől, de az intellektuális gyönyörűségtől is. Az öröm semmi máshoz nem hasonlítható. Egyszerre van jelen benne a vágy és a beteljesedés, a szenvedés és a boldogság. Olyan édes hiányérzet, amitől semmiért sem szabadulnánk meg, és olyan átható boldogság, ami már szinte fáj.

Az öröm persze törékeny jószág. Nem tárgy, nem érzéki kéj, nem az érzelmek hullámzása és nem is az intellektus szárnyalása. Az öröm kísérőjelenség, „mellékhatás”. A szeretettel teli figyelem, a teljes odaadottság és a személyiség magváig ható önfeledtség hű kísérője. Ha azonban őt magát akarom megragadni és közvetlenül magamra, a magam örömére figyelek, azonnal elillan.

Semmi kétség, mi is, mindnyájan örömre vágyunk. De hol és hogyan találkozhatunk vele?

1. Megsejthetjük a játszó gyermek örömében. Ady sorai a gondjaitól, terheitől a feledés útján szabadulni vágyó felnőtt távlatából szólítanak meg. Innen tekintenek a gyermeki lét önfeledt örömére, a totális kibékülés által szeretetben megvalósuló üdvösségre.

De jó volna, mindent,/Elfeledni,/De jó volna játszadozó/Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel/ A világgal/ Kibékülni,/ Szeretetben üdvözülni.

2. A gyermeki örömtől nagyban különbözik a szerelmesek aggodalmasan szenvedélyes öröme. A vőlegény és a menyasszony egzisztenciális táncának lépései: a kétely és a bizonyosság, a féltés és a bizalom, a keresés és a megtalálás gyötrelmes gyönyörűsége. Shakespeare szonettje is innen szól:   

Arcod varázsa csordultig betölt,/ S egy pillantásodért is sorvadok/

koldus szegény, királyi gazdagon,/részeg vagyok és mégis szomjazom.

(LXXV. Szonett)

3. A gyermek és a szerelmesek örömét is meghaladó vitális evidenciát sugároz a szülő nő szenvedésből születő öröme. József Attila életének utolsó verstöredéke vall erről.

Édesanyám, egyetlen, drága,/ te szűzesség kinyilt virága/ önnön fájdalmad boldogsága.

János evangélista is erről beszél:

Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékezik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.(Jn 16,20-21).

Mi tehát az öröm? Ha nem tárgy, nem érzéki kéj, nem az érzelmek hullámzása sem az intellektus szárnyalása? Az öröm Isten jelenlétének kísérője. Addig tart, amíg nem magát az örömöt, Isten jó illatát szeretném palackba zárni, hanem jelen vagyok az ő szeretetének epifániájában.

Az emberi örömök Isten örömének, az Öröm Istenének kinyilatkoztatásai.

Gyermeki örömünk forrása Ő, aki értünk emberekért, és a mi üdvösségünkért gyermekként születik közénk.

Jegyesi örömünk mintája a választott népét menyasszonyaként szerető Jahve, de a Jelenések könyvében a menyegzőjére készülő Bárány is, akinek mátkája, az Egyház már fölékesítette magát.

Szülői örömünk példája az az Isten, aki a gyermekéről soha el nem felejtkező anya, és a bűnbánattal hazatérő tékozló fiát szeretettel magához ölelő atya képében tárul elénk.

A „gaudete” vasárnap introitusa a rózsaujjú hajnal szelíd sugaraival árasztja Isten örömének fényét és illatát. Azért ébreszti fel bennünk az örök öröm utáni sajgó vágyat, hogy kérésünkre minden elképzelésünket felülmúló intenzitással be is teljesítse.

Aranyszájú Szent János Liturgiájának papi imájához csatakozva kérhetjük tehát mi is mindnyájan:

„Krisztus Istenünk, ki magad vagy a törvény és a próféták teljessége.

Ki végrehajtottad Atyád egész üdvgondozását.

Töltsd be örömmel és vígsággal szívünket,

most és mindenkor és örökkön örökké. Ámen.”