Menjünk az eredeti Betlehembe, ahol Szűz Mária megszülte gyermekét, az Isten Fiát!

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán    

A gyermekségtörténet evangélistái, Szent Márk és Szent Lukács nem beszélnek sem istállóról, sem barlangról. A Szentírás soha nem terjengős, sőt többnyire szó-fukar, a „szükséges-elégséges” elv jegyében. Nem ír le mindent, de a lényeges ott van, hogy a Megváltás története hitelesen az olvasó elé álljon és hogy „a hit által életünk legyen” (vö Jn 10,10). Máté így ír: „Betlehemben tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Mt 2,6-7).  

 A Washingtonban élő 99 éves Őrsy László jezsuita atya juttatta el a szerkesztőségünkbe azt a cikket, mely e témában összefoglalja Kenneth Bailey biblikus professzor írását. Dyekiss Virág, a Szív munkatársa, néprajzkutató és dúla, akinek eddig hét gyermeke született, kapta meg Őrsy atya jelzését a jelzett cikkről (Kenneth Bailey: Jesus Through Middle Eastern Eyes, in Cultural Studies on the Gospels, Illinois, 2008) és nemcsak lefordította azt magyarra, hanem össze is foglalta röviden. Most hallgassák meg azt a betlehemi születés-történetet, mely eredeti fényébe és melegébe helyezi vissza Isten Fiának közénk születését. 

A történet hagyományos értelmezése kiegészítésre szorul

Bailey nyomós érvekkel támasztja alá, hogy a történet hagyományos értelmezése kiegészítésre szorul. A szöveg egyértelműen kimondja, hogy József Dávid házából és nemzetségéből való volt, azaz királyi vérből származott. Betlehem nagyon büszke volt arra, hogy ott született a nagy Dávid király, pedig egyébként jelentéktelen vidéki falu volt. A környéken ezért a helyiséget „Dávid városának” hívták. A köznyelvben a „Dávid városa” kifejezés Jeruzsálemre utalt, de a környéken a mai napig Betlehemet is Dávid városának nevezik, ezért is magyarázkodik a szöveg: „felment... Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek”, hogy egyértelművé tegye, melyik városról is van szó. Dávid király nemzedékeken átívelő tisztelete élő valóság volt Jézus születése idején is, ezért elég lett volna Józsefnek csak bemutatkoznia, hogy ő maga Dávid házából származik és bizonyára a „földiek” megtiszteltetésnek tartották volna, hogy náluk száll meg. Egyébként a világ minden kultúrájában megkülönböztetett figyelemmel veszik körül a várandós nőket, különösen, ha szülés előtt állnak. El tudjuk képzelni, hogy éppen Betlehem lenne az egyetlen kivétel? Örökre szóló szégyen lett volna az egész városra a korabeli viszonyok között, ha Dávid leszármazottját, akinek a felesége – amúgy szintén Dávid leszármazottja – nemsokára szülni fog és nem fogadják be. De ha még így is történt volna, lett volna még egy másik lehetőség. Máriának rokonai, Erzsébet és férje, Zakariás Betlehemtől nem messze laktak, a hagyomány szerint Ain Karimban. Ha Betlehemben el is utasították volna, az ugyancsak édesanya Erzsébet biztosan befogadta volna „Urának anyját”. A rokonokra nézve egyenesen sértő lett volna, ha Mária egy istállóban szülte volna meg gyermekét, ahelyett, hogy a rokonokhoz fordult volna.  

Amíg ott voltak, eljött az ideje…

A „helyre” igazítás után az idő is kérdéses a születés-történetben. A hagyomány úgy tartja, hogy Józsefnek nem volt ideje a megfelelő gondoskodásra. Máté szerint „amíg ott tartózkodtak, eljött az ideje”, hogy Mária szüljön. Tehát nem azonnal, hanem az ott tartózkodás során, ami legalább pár napot feltételez. Jogos a kérdés, hogy ha nem az evangéliumból, akkor honnét ered az „azonnali szülés” hagyománya. Választ a korai egyház apokrif irataiban találunk, melyeket az egyház ugyan nem fogadott el kinyilatkoztatásként, de a liturgia és a képi ábrázolás világában többnyire periférikusan hatottak. Köztük éppen Jézus gyermekségtörténetét tárgyalja meglepő tájékozottsággal a 200-as években, görög nyelven született Jakab protoevangéliuma. Itt olvassuk, hogy Mária egy istállóban, egyedül szülte meg gyermekét, mégpedig rögtön Betlehembe érkezése éjszakáján. A Jakab apostol neve és tekintélye alá bújó szerző nem ismerte a Szentföldet sem földrajzi, sem kulturális szempontból, de magával ragadó stílusa és csodálatos történetei miatt a kora-keresztény világban több nyelvre lefordították és közismert lett főként a középkori Legenda Aurea betlehemi születés megjelenítéseiben.

A betlehemi ház felépítése: családi tér, vendégszoba, jószágsarok  

Ugyanakkor az apokrif forrásoktól eltekintve a szűkszavú evangéliumi híradásból tudhatjuk, hogy „nem kaptak helyet a szálláson”, és hogy a gyermeket édesanyja „jászolba fektette”. Innét adódik a logikusnak tűnő következtetés: Ha van jászol, akkor ez istállót feltételez, mert hiszen a jászol az istállóban áll! – véli a mai nyugati ember. Közel-Kelet élő hagyománya azonban másról is tanúskodik. Bailey ezen a ponton az etnográfus, a néprajztudós alaposságával tájékoztat. Leírja, hogy az egyszerű palesztin falusi otthonnak általában két szobája volt. Az egyiket a vendégek számára tartották fenn, vagy az emeleten, vagy a ház végében. A Biblia segít a megértésben Illés próféta történetével, akit a tetőn szállásolnak el, illetve az Úr Jézus utolsó vacsorai emeleti szobájával. A palesztin lakás másik helyisége pedig a családi szoba volt, ahol együtt élt éjjel és nappal az egész család. Ebbe a nagyszobába pár lépcső vezetett az állatok szálláshelyéről fölfelé, egy fedél alatt, egy légtérben a családi szobával. Ide zárták be esténként a család jószágait, néhány juhot, egy-egy tehenet. Élet adta praktikus megoldás volt ez, mert a gazdának így nem kellett tartania a tolvajoktól, az állatok pedig testük melegével befűtötték a szobát. Reggelente a bejárati ajtón aztán kiengedték a szabadba az állatokat. A többnyire domboldalon álló lakás padlója az udvar felé eső állattartó szállás irányában enyhén lejtett, megkönnyítve így a takarítást. Az állattartó rész és a lakószoba határán, a közös lakáson belül, jászlakat alakítottak ki, részint a padlóba vájva, vagy a juhok számára fából elkészítve. Az 1930-ban született Bailey professzor a 20. század közepén még saját szemével látott Galilea falvaiban és Betlehem környékén ilyen típusú házakat. Egyébként az 1956-ban megjelent Jeruzsálemi Biblia francia katolikus fordítása az említett Lk 2,7 „szállás” szót noha aubergé-nek, vendégfogadónak érti, de a szöveg magyarázatában pontosan kitér annak terem, szoba jelentésére: „A görög katalyma azt a termet jelöli, melyben József családja lakott. Ugyanis, ha neki volt egy lakóhelye Betlehemben, akkor ez jobban magyarázza, hogy visszatért oda a népszámláláskor és főként, hogy magával vitte oda várandós feleségét”. A Jeruzsálemi Biblikus és Archeológiai Francia Intézet gondozásában megjelent szentírásfordítás épp a helyismeret jegyében teszi még hozzá kommentárjában: „Az állatok etetővályúját, a jászlat talán a szegény család lakásának elválasztó falánál helyezték el, mert a szállásterem vélhetőleg annyira tele lehetett, hogy jobb helyet nem találhattak az újszülött gyermeknek”.                            

Tele volt már a vendégszoba  

Számos kultúrában jellemző, hogy az anya friss szénával borított helyen szül, mert ez tiszta felületet biztosít, és könnyen takarítható is. A házban lévő jászol kényelmes és biztonságos kiságy volt az újszülöttnek, így Jézusnak is. De mit is jelenthet ezek után az evangélium szava, hogy Mária jászolba fektette Jézust, mert „nem kaptak helyet a szálláson”? Bailey professzor egyúttal nyelvész is és filológusként magyarázza az eredeti görög szöveg katalyma kifejezését, ami szó szerint helyiséget, tartózkodási helyet jelent. Lukács evangéliumában még egy helyen szerepel e szó, mégpedig ott, ahol Jézus az utolsó vacsora előkészítésével bízza meg apostolait (Lk 22, 10-12), utalva „egy tágas emeleti teremre”. Itt a kulcsszó, a katalyma „emeleti terem” értelemben egy családi ház vendégszobáját jelenti. Ez az értelmezés pontosan egybeesik a születéstörténetben használt jelentéssel, ahol a szent szerző jelzi, hogy „megtelt már a lakás vendégszobája” az összeírásra érkezett rokonsággal. De befogadták a rokon párt, a várandós anyát, aki, amikor eljött az ideje, megszülte a gyermekét és a közeli jászolba fektette, bent a házban. Mindez kiderül a pásztorok viselkedéséből, amikor meglátogatják az újszülöttet. A pásztorokat abban a korban rituális szempontból lenézték, mert tisztátalan állatokkal is érintkeztek, akik ezért joggal gondolhatták, hogy nem mehetnek „csak úgy” az újszülött Messiás meglátogatására. Angyal nyugtatja meg őket, de nem is a hatalmas erejű „Messiás” szót használja a születendő címeként, hanem a Szótért, a Megváltót. Az angyali bátorítás alapja egy Jel: „Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket”. Ez pásztornyelven azt jelentette, hogy a Megváltó-Messiás egy normális, közönséges házban születik, ahová nekik is érkezésük lehet. Isten hozzánk hasonló lett. Ez az üzenet lényege: Emmanuel – velünk az Isten. Amint „a pásztorok megérkeztek és meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik”. A házban történt születés és a pásztoroknak mondott angyali jóslat pontosan egyezett és ez örömmel töltötte el őket. Szeretettel fogadták őket, „mindenki” odafigyelt a történetükre, ebből is kiderül, hogy többen voltak ott. A pásztorok nem egy elhagyatott, koldusi helyet találtak, egy elutasított, kirekesztett családdal. Ha így lett volna, akkor a Megváltó gyermeket bizonyára családjával együtt átköltöztették volna magukhoz. Szó sem lehetett arról, hogy egy ilyen helyen hagyják őket, míg ők hazamennek. A szófukar evangélium itt egyébként részletesen leírja a pásztorok távozását: „A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik” (Lk 2,20). Elképzelhetetlen a pásztorok öröme, ha nem találják rendben és rendezett körülmények között a Jelet.

A bölcsek is betérnek a „házba”

Jézus születése örömöt hozott a szegény pásztorok, az egyszerű emberek életébe. De örömöt hozott a gazdagok, a Napkeletről jött bölcsek számára is. A három napkeleti bölcs érkezését Máté evangéliuma így írja le: „A csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával” (Mt 2,9). Itt a ház szó, görögül oikía szerepel, ami számos egyéb helyen is feltűnik az evangéliumokban, mindannyiszor családi ház, családi otthon jelentésben. Isten Fia tehát valóban „Barmok közt fekszik / jászolban nyugszik”, ahogy szép karácsonyi énekünk mondja. Csakhogy ez a jászol egy szerető, családi otthonban állt, ahol a háziak minden segítséget megadtak a megbecsült vendégnek, ahol az érkezőket saját otthonukban helyezték el, mert már nem volt hely a vendégszobájukban.

Tisztes szegénységben született  

A valóság tényleg szebb a képzeletnél. Karácsony titka abban áll, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Karácsony titka Isten alászállása és a názáreti Szűz Mária nagyszerűsége, aki tiszta szívébe és tiszta testébe fogadta az Isten Fiát. Isten gazdagságához mérten minden emberi csak szegényes lehet, ám amit Jézus Betlehemben, Dávid városában megkapott, az igazi emberi szeretet és tisztes szegénység.