Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a francia püspöki konferencia elnöke Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a francia püspöki konferencia elnöke 

A francia püspökök csalódottan vették tudomásul a szentmisék felfüggesztését

Véget ért a francia püspöki konferencia őszi közgyűlése, melyet november 3-a és 8-a között tartottak videókonferencia formájában. Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a francia püspöki konferencia elnöke adott tájékoztatót a közgyűlés után, melyben kijelentette: döntést hoztak arról, hogy a jövő év február 22-e és 24-e közt tervezett következő rendkívüli közgyűlés fő témája lesz a pedofília fájdalmas eseteihez kapcsolódó teológiai kérdések és abból fakadó lelkipásztori feladatok tisztázása.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Jövő márciusban végleges lépések a kiskorúak védelmében

Záróbeszédében de Moulins-Beaufort érsek kifejtette: „Ha az az idő – amelyet a francia püspökök adtak maguknak, hogy a múlt magatartási zavarai és kétértelműségei meg ne ismétlődjenek – esetleg hosszúnak tűnne az áldozatok és sok hívő számára is, ám az mégis szükséges volt, hogy jobban mérlegeljék a szükséges intézkedéseket”. A megbeszélések során a püspökök döntöttek arról, hogy végleges lépések meghozatalára készülnek jövő márciusban, amikor a február végi rendkívüli közgyűlés után a konferencia állandó bizottsága világos feladatokat tár a püspökök elé. Ennek alapjául szolgál a francia püspöki konferencia hittani bizottságának teológiai reflexiója és a konferencia négy megbízott munkacsoportjának a zárójelentése. A konferencia állandó bizottsága egyúttal javaslatot tesz arra, hogy miként kell fogadni a „független bizottság” ajánlásait az egyházon belüli visszaélésekről.   

A legnagyobb istenkáromlás az Isten nevében művelt erőszak és gyilkosság

A francia egyházi élet egyéb konkrét témáit illetően a püspökök a mezőgazdaság problémáit, a plébániák és területeik kapcsolatát vizsgálták a demográfia összefüggésében. Érintették az egészségügyi szükséghelyzet egyházra gyakorolt hatását és a Mohamed karikatúrák közlése nyomán támadt és újból kiújult társadalmi vitát és azoknak az azt követő terrorcselekményekkel való kapcsolatát. Ennek kapcsán a reimsi érsek kitért az „istenkáromlás” kérdésére. Megállapította, hogy „az Isten elleni legnagyobb káromlás a nevében művelt erőszak és gyilkosság”. Ezzel összefüggésben „döntő jelentőségű a család és az iskolák szerepe a gyerekek és a fiatalok nevelésében, hogy elfogadják a különbözőségeket. A velük való szembesüléskor nem lehet eszköz a megaláztatás vagy az erőszak, hanem az elveket kell egymással szembesíteni, arra törekedve, hogy megértsük a másikat és testvérileg segítsük őket”.

Francia államtanács: „A vallásszabadság alapvető jog”, de most nem lehet misézni                          

A francia püspökök alaposan megvitatták a vírusjárvány visszaszorítására hozott kormányzati intézkedések hatását az egyház belső lelki és liturgikus életére. Macron elnök ugyanis a járvány súlyosságára hivatkozva felfüggesztette a szentmisék közösségi bemutatását. A francia püspökök kérvényét, mely a kormányzati rendelkezés módosítását remélte, az államtanács elutasította, amit a főpásztorok csalódottan vettek tudomásul saját részükről és híveik nevében is. Ugyanakkor kiemelte, hogy a bíró erőteljesen hangsúlyozta: „A vallásszabadság alapvető jog”. Közösségi erőfeszítésre van szükség a következő hetekben, hogy egyfelől legalább a közelgő Karácsonyt méltó módon lehessen ünnepelni, másfelől pedig jogi tisztánlátással és nagyobb összehangoltsággal kell eljárni a kormánynak a vallásfelekezetek irányában.   

Szolidaritás a válság sújtotta térségekkel és konkrét segítségnyújtás      

Végül a püspöki konferencia elnöke elmondta, hogy megvizsgálták a világ különféle térségeiben nehézségekkel küzdő országok problémáit. A francia püspökök kifejezésre juttatták szolidaritásukat Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah lakossága iránt, mely ismét háborús konfliktust szenved. Ugyancsak szolidárisak Libanon iránt is, mely az augusztus 4-i bejrúti robbantásos merénylet óta súlyos válságot él át. Köszönetet mondtak a l’Oeuvre d’Orient, a Kelet Műve nevű segélyszervnek, a Szükséget Szenvedő Egyház karitász tevékenységének és a Pápai Missziós Művek segítségének, valamint számos francia katolikus plébánia és sok egyéb társulat önzetlen támogatásának, mellyel a sokat szenvedett libanoni népet segítik.

A reimsi király-koronázó város érseke Németországban született elzászi francia nemes  

A francia püspöki konferencia elnöke 2019 óta Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek. 1962-ben született Németországban, az Elzász-Lotharingiával határos Landau in der Pfalz-ban, egy előkelő nemesi francia családból. Teológiai tanulmányait Párizsban végezte és ott is szentelték pappá 1991-ben. XVI. Benedek pápa 2008. május 21-én nevezte ki párizsi segédpüspökké, majd Ferenc pápa tíz évvel később Reims, az ősi francia király-koronázó város érsekévé tette 2018. augusztus 18-án.     

10 november 2020, 18:06