A betlehemi Születés bazilika A betlehemi Születés bazilika 

Jövőre megnyílik Betlehemben a Háromkirályok háza: a találkozás, a párbeszéd helye

Betlehemben Dar Al Majus, a Napkeleti bölcsek háza névvel nyitja meg kapuit 2021-ben az a XIX. századi épület, amely most felújítás alatt áll. Nevelési és szakképzést biztosító központ lesz, egyben a találkozás és a kultúra helye is.

Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán

A Születés bazilikától néhány lépésre található a Háromkirályok háza, amelyet a Pro Terra Sancta társulat kezdeményezésére a helyi közösség, a zarándokok és a turisták közötti párbeszéd elősegítésére hoznak létre. A kétemeletes épület földszintjén kulturális kezdeményezésekre és találkozókra alkalmas helyet alakítanak ki. Ennek célja, hogy helyszínt adjon Jézus születéstörténetének elmesélésére, az együttélés és a helyi közösségekben őrzött keresztény üzenet szépségének megosztására is. Az első emeleten a fiataloknak alakítanak ki helyet, ahol együtt dolgozhatnak, ahol meghallgatják őket és pszichológiai támaszt, munkakeresési tanácsadást biztosítanak nekik. Az első szinten továbbá képzéseket és kulturális tevékenységeket is szerveznek majd.

A projekt célja a segítségnyújtás a helyi fiataloknak

A betlehemi kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a helyi palesztin fiataloknak, akik szenvednek az elszigeteltség, a szegénység, a munkanélküliség és a jövő reményének hiánya miatt. Hátrányos helyzetüket még tovább rontotta a COVID-19 vírus miatt kialakult vészhelyzet – olvasható a Pro Terra Sancta társulat weboldalán. „A Háromkirályok fizikai és kulturális értelemben is távolról érkeztek és megnyíltak az átalakulás előtt” – nyilatkozta Vincenzo Bellomo, a betlehemi projekt felelőse a Pro Terra Sancta társulatnál. „A napkeleti bölcsektől az utazás szépségét, a remény felé vezető közös utazást szeretnénk újra felfedezni és azt, hogy milyen csodálatos annak az útja, aki ide érkezik.”

A szépség üzenetét akarják közvetíteni

A tervek szerint jövőre nyitja meg kapuit az intézmény. „Otthont szeretnénk teremteni, amely mindenkié: azoké, akik ezekben az években eljöttek Betlehembe és megélték ezt az élményt, akik kötődnek ehhez a városhoz és akik itt élnek” – mutatott rá Vincenzo Bellomo. „Betlehem nemcsak egy fontos esemény helyszíne, hanem hozzátartozik történelmünkhöz és életünknek is részét képezi. Ezzel a kezdeményezéssel a szépséget akarjuk hirdetni, annak az üzenetnek a szépségét, amely megváltoztatta történelmünket, amely ebből a városból indult el és amelyet ez a helyi közösség őriz és amely üzenet mindenkié” – nyomatékosította a Pro Terra Sancta társulat képviselője.

 

19 november 2020, 13:41