2020.10.08 alberi, trees 2020.10.08 alberi, trees 

Íme, a mi Istenünk! - Martos Balázs elmélkedése az évközi 28. vasárnapra

Egy lakoma, amelyre Isten mindenkit meghív? Olyan étkezés, amely megújítja az életet, és megsemmisíti a halált? Könnyű az Újszövetség valóságára gondolnunk. A példázatok királya mindenkit hív és vár. Az Úr pedig az utolsó vacsorán önmagát kínálja, hogy élete legyen a mi életünk.

Izajás könyvének 24-27. fejezetei arról jövendölnek, hogyan tesz rendet Izrael Istene a népek keltette zűrzavarban. A 24. fejezet záró verse (Iz 24,13) kifejezetten azt ígéri, hogy „a Seregek Ura királyként uralkodik Sion hegyén, Jeruzsálemben, és vénei előtt megdicsőül”. Ez a kijelentés egyfelől visszautal egy nagyon régi eseményre, mégpedig arra a lakomára, amelyet a szövetségkötés után Isten Mózessel és a nép véneivel költött el a Sinai hegyen (Kiv 24,11). Másfelől előkészíti a következő, 25. fejezetet, amely többszörösen arról szól, milyen is lesz Isten királysága. A próféta a szegények, az Istenben bízók nevében dicséri Istent, aki gondoskodik övéiről és védelmezi őket (Iz 25,1-5), illetve újabb ígéreteket tesz arról, milyen is lesz ez a királyság (Iz 25,6-10a). Ez az utóbbi részlet lesz vasárnapi olvasmányunk.

A szakaszt a „hegyre” tett utalás keretezi. Eszerint újra Jeruzsálemben és Sion hegyén vagyunk. A próféta mintegy állandóan jelenvalónak ismeri a hegyet, ahová a népek zarándokolnak (Iz 2,1-5), ahol Isten temploma is áll (vö. Iz 6,1-13). Most azonban nincs szó templomról, csak Isten eleven jelenlétéről, illetve arról, hogy „keze megpihen e hegyen”. Ez a kifejezés nem a hatalom súlyát, hanem oltalmazó erejét jelöli. A hegy a szegények, nincstelenek, alázatosak – gyakran megalázottak – számára kínál oltalmat, Isten jelenlétével.

Az ígéret első része gazdag lakomát jövendöl. A lakoma annak jele, hogy Isten a nép királya, ezért gondoskodik róla. A bibliai szövegek jól ismerik azokat a lakomákat, amelyek egy-egy szövetséget pecsételnek meg – így történt ez valaha a Sinai hegyen is (Kiv 24,11; vö. Ter 29,21; 2 Sám 3,20-21). A közel-keleti vallási hagyomány szerint azonban különféle istenségek is mintegy „lakomát adnak”, amikor hatalomra lépnek. Így a kánaánita Baal vagy a babiloni Marduk. Amikor Izrael Istene hasonló módon jár el, kifejezi, hogy népe immár elválaszthatatlanul az övé, ő akar és tud róla gondoskodni.

A lakoma nemcsak bőséges, hanem gazdag is: „lesz finom bor, zsíros, legjava falat és erős színbor”. Az együtt étkezés bensőséges gesztus, az élet ünneplése és forrása. Az egészséges étel megerősít, felbátorít, felfrissít. Az élet megújulása itt kegyelmi távlatot kap a következő képpel: az Úr „ezen a hegyen leveszi a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.” A gyász lepléről van szó, a halál árnyékáról. A héber szöveg egyenesen azt mondja, hogy Isten „elnyeli” ezt a gyászleplet. A keleti világ hiedelmei szerint a föld istensége és a halál szállt harcba egymással. A halál el akarta nyelni a földet, az életerős és megújuló természetet, de harcukban végül az élet győzött. A halál mindent fel akarna falni – de jelét, ezt a bizonyos gyászleplet, íme Isten „elnyeli”, „felfalja”, vagyis megsemmisíti. Ezt a gondolatot a prófécia következő verse is megerősíti: „Örökre megsemmisíti a halált.” Szövegünk és az Ószövetség egész összefüggése itt nem is annyira a személyes halált vagy kárhozatot megsemmisítő feltámadás képét rajzolja, hanem inkább a halálnak mint az eleven világ sokféle szépségét és értékét fenyegető valóságnak egyetemes megsemmisülését.

Izajás szövege azért is jelentős, mert Istennek ezt az egyetemes győzelmét Izrael és az idegen népek kapcsolatában is értelmezi. A könyv eddigi fejezetei (Iz 13–23) ítéletet hirdettek a fenyegető hatalmak felett. Isten meghívása az ő szent hegyére és szerető közelségébe most mégis minden népnek szól. Izrael az első meghívott, s talán a legtudatosabb: Istent dicsérő éneke kimondja azt, ami másoknak csak szunnyad a szívében.

Egy lakoma, amelyre Isten mindenkit meghív? Olyan étkezés, amely megújítja az életet, és megsemmisíti a halált? Könnyű az Újszövetség valóságára gondolnunk. A példázatok királya mindenkit hív és vár. Az Úr pedig az utolsó vacsorán önmagát kínálja, hogy élete legyen a mi életünk.

Évközi 28. vasárnap, A év

08 október 2020, 12:11