Dal a szőlőskertről: Martos Balázs elmélkedése az évközi 27. vasárnapra

Vasárnapi olvasmányunk Izajás könyvének 5. fejezetéből való. Dal a szőlőskertről – ezt a címet viseli szinte minden bibliakiadásban. Izajás egy barátjának a szőlőskert iránt érzett szerelmes énekét akarja elzengeni. Ez az úgynevezett ének valójában egy történet, amelyet a próféta – vagy inkább maga Isten – a Jeruzsálemmel és Júdával való kapcsolatára értelmez.

Milyen hatást kelt az ének említése? A Bibliában leginkább az Énekek énekében találkozunk szerelmes énekekkel. A szerelem mindent megtesz a másikért, bensőséges kapcsolatot épít, ugyanakkor „erős, mint a halál” (Én 8,6), megvan benne a teljes odaadás készsége, ezért életre-halálra szól. Amikor Izajás szerelmes éneket kezd énekelni, ezzel leginkább azt jelzi, hogy bensőséges kapcsolatról lesz szó, kiválasztásról, a különleges szeretet gesztusairól. A dal és a történet vége azonban inkább komor: az ünnepre díszített szív csalódik, igazságot termő bőség helyett „jajkiáltás hallik és siralom”.

A Szentírás képeit gyakran és sokféle összefüggésben jelképesen értelmezik. Ez az ének abban is különleges, hogy eleve kimondja a jelképek értelmét. A szőlő, amelyért tulajdonosa mindent megtesz, amelyről okosan és bőkezűen gondoskodik, Izrael és Júda. „Igen, a Seregek Urának szőlője Izrael háza, és Júda népe az ő dédelgetett ültetvénye.” Ez az a szőlő, amely mindent megkapott, de semmit nem hálált meg. A prófétai dal csak lassan tárja fel titkát. Elmeséli a gazda tetteit, hogy tornyot emelt, hogy kiszedte a köveket, hogy felásta a földet, azt a sok munkát, amelyet a gazda szeretettel végzett. Aztán mintegy behívja a szőlő és gazdája pereskedésébe „Jeruzsálem lakóit” és „Júda férfijait”, ítéljenek ők a szőlő és gazdája között. Amit így eltávolít magától és címzettjeitől, később még fájdalmasabb. Még inkább a panaszos, csalódott gazda oldalára állítja a „dal” minden hallgatóját: akár azon az áron is, hogy önmagukat ítéljék el.

A szöveg nem csak azt árulja el, hogy mit jelent a szőlő, és ki a gazda, a kedves barát. Azt is kimondja, mi lett volna a remélt termés, és mi a vadszőlő, amely végül megtermett. Isten várható ítéletét, büntető tetteit is megénekli. Isten elsősorban az igazságosságot, a szeretet tetteit várta. Ez az a termés, amely egy jó közösségben, egy Istent tisztelő és embert szerető embercsoportban legkedvesebb és legértékesebb. Az emberi közösség legszebb termése egymás megértése és támogatása. Nem a gazdasági haszon, nem az épített örökség, hanem az egymás iránti szeretet az, amiből amazok szinte maguktól megteremnek. Mintha Isten érezné, milyen csalódott az ember is, amikor a remélt szeretet helyett elutasítás és gyűlölet jut neki: visszavonja gondoskodását, és kiszolgáltatja a szőlőt, hadd menjen tönkre egészen.

A szőlőskertről szóló ének Izajásnál jajmondások sorozatát vezeti be. Ez az 5. fejezet további verseiben, majd – egy hosszabb, többnyire üdvösséget hirdető szakasz után – a 10. fejezetben folytatódik. A szőlőskertről szóló éneknek tehát fontos szerepe van a prófétai könyv végső szerkesztésében: arra a kérdésre ad választ, miért éri baj és pusztulás Izrael népét, illetve a nemzeteket. Az utolsó jajmondások ugyanis már Asszíria ellen szólnak (Iz 10,5köv). Isten azért választotta ki Izraelt, hogy rajta mutassa meg, milyen emberi közösséget szeretne építeni, a mérce azonban ugyanaz lesz minden nép számára.

Az a reményünk, hogy a mérce mellett a remény, a megbocsátás és az irgalom is ugyanaz mindannyiunknak. Hogy a „barát” szerelmes éneke végül majd nem pusztulásról, hanem életről szól. Hiszen Jézus is ide érkezik el: a szőlőskert ura felfogadja az utolsó szolgákat is, az apa egyik fia végül kimegy dolgozni a szőlőbe, s bár megölték, és kidobták a szeretett fiút, harmadnapra feltámad.

Évközi 27. vasárnap, A év