Szent István király római öröksége a Schola Hungarorum - 1. rész
P. Vértesaljai László - Vatikán
Ez a kettősség, az eltemetett galileai Halásznak az utódaiban mindig megújuló élete adta a különlegességét a római egyháznak. Őrizte a Jézust megvalló Kéfás hitvallását, de be is töltötte a hivatását, hiszen a Jézus ígérete a Sziklára, vagyis a magára Jézusra épített Ecclesia, az Egyház fennmaradásáról szól. Ezt a kortárs keresztények eligazítás nélkül éppúgy érezték, mint a következő vészterhes és véráztatta századok Krisztus-követői. El is zarándokoltak a sírjához, hogy ott imádkozzanak és egy hegyes fémtárggyal hitük jeleit sokan az egyszerű apostolsír vöröses színű támfalának vakolatába karcolják. Pár ölnyi felületen ezrével olvashatók máig Krisztusnak, Máriának és Péternek a nevei. Rövid és feltétlen erős hitvallások!
Érthető, hogy amikor maga a földi „Dominus”, vagyis Augustus császár megtér a kereszt jelére, akkor bazilikát építtet Péter apostol sírja fölé, hogy vele együtt az egész Világ Urának vallja az Üdvözítőt, ám bármennyire pompás és mintaadó is lett az első bazilika, a keresztény hívek mégiscsak a Sírt magát keresték. A sírban Pétert, Péterben pedig azt, aki szereti és legelteti Jézus nyáját (vö Jn 21,15-17). Az sem furcsa, sőt magától értetődő, hogy a bazilika megépítése után a 600-as években Nagy Szent Gergely, igazi lelkipásztor pápa kibontja a sír környékét és egy körfolyósóval hozzáférést biztosít alulról a zarándokok számára közvetlenül a péteri sírhoz. A nagy pápa nem is tudta, hogy példája „kripta” néven a keresztény templomok alaptípusává válik, hogy a péteri-sziklaság jegyében a helyi szentek kriptába rejtett sírjai fölé emeljék az Úr oltárát.
A hívek áradata pedig meg nem szűnt: jöttek először Itália sarkaiból is, a kereszténnyé lett Észak-Afrikából, Gallia azúros tengerpartjáról, de jöttek Kelet keresztényei az Apostolfejedelmek sírjaihoz, görögök, szírek, örmények és koptok, a negyedik, ötödik, hatodik századból. Amikor pedig Szent Patrik, Írország apostola megtéríti saját angolszász népét, jönnek a britek is, nem kifelé, mint most napjainkban, hanem a későbbi nevén a Via Francigénán, a Frankhonon keresztülvezető ősi zarándokúton megérkeznek az Örök Városba, az Apostolfejedelmek sírjaihoz. A jézusi logika szerint itt is az utolsókból elsők lesznek, mert a lassan kibontakozó kora középkori nemzetállamok közül elsőnek Wessex, a nyugati angolszász-ország Ine királya (689-727) alapít zarándokházat Rómában, Szent Péter sírja közelében. A zarándokház, latin nyelven Schola Saxonum, magába foglalja a Hospitiumot, a zarándokszállást, a kápolnát és egy kis temetőt. Sok zarándok élete végén indult „utolsó útjára” és hő vágyuk szerint ott szerettek volna meghalni Péter közelében. Ez a fallal körülvett épületegyüttes egy darab hazai föld volt, ahol az ember otthon van, ahol otthoni nyelvét is beszélik és mégis az Urbs-ban van. Minthogy királyok az alapítók, egyfajta – mai szóval - szentszéki külképviselet-féle születik, mely bizonyos extra-territorialitást, területenkívüliséget is élvez. Az angol példát elsőként a frankok követték – már akkor kakaskodtak egymással – amikor a 800-as évek táján Nagy Károly megépíti a Schola Francorumot, a frankok zarándokházát. Ennek kápolnája máig a helyén áll, szentélyének külső apszis íve az utcáról látható, aki a Szent Péter térre bal kéz felől, a Via dei Cavalleggieri felől közeledik. Az angolok és frankok után a frízek, a mai hollandok, Szent Willibrord hites népe következik, hiszen őket is egy inzuláris, szigetországi ember térítette Krisztus útjára. Európa úgy lett keresztény, hogy fiai egymást térítgették Krisztus felé. Akkor ebben és nem az ellenkezőjében (!) fogtak közre és ez az összefogás adta később a keresztény Európát. Ám a mai Nyugat-Európa mellé egyidőben felzárkóztak egzotikus tájak is, így a távoli abesszínek és örmények is Scholát építenek a Szent Péter bazilika déli oldalán, azon a területen, ahol egykor a Gaius-Néró féle cirkusz állott. Erre már elhordták a köveit, csak az obeliszk hirdette néma büszkeséggel, hogy a lábánál kérte Péter apostol a későbbi hagyomány szerint, hogy fejjel lefelé feszítsék meg.
Így érkezik el a magyarok ideje! Szent István királyunk nem a nyugat-római, sem a kelet-római uralkodótól kért koronát, hanem Róma püspökétől. S amint apostoli királyként országot és egyházat alapít az egykori Pannónia földjén, rögtön föl is ruházza kapcsolatokkal. Bölcs királyként spirituálisan is több lábra állítja az új keresztény királyságát: zarándokházakat alapít, hármat is. Jeruzsálemben, az egyedül Szent Városban, ahol az Üdvözítő élt, szenvedett, meghalt és feltámadt. Rómában megépíttette a Schola Hungarorumot, a Magyarok Zarándokházát, jóval közelebb Péter sírjához, mint az említett korábbi országok. És hogy betetőzze, valójában, hogy kiegyensúlyozza művét, zarándokházat épített Bizánc-Konstantinápolyban, hiszen népe már útközben az új Haza felé előbb Bizánc hitét ismerte meg és ő is ezt hallotta és tanulta anyjától, Sarolttól is. Nyugaton ekkor már zarándokhelyként tisztelik Aachent, Nagy Károly gyönyörű, római mintájú bazilikájával és Palatinusával, de Szent István, noha felesége, Boldog Gizella arrafelé valósi, ide mégsem építtetett zarándokházat. A magyarok a későbbi századokban maguk találtak utat arrafelé, de sohasem egy királyi alapítás jegyében.
A szentföldi és bizánci alapítás lassan elhalt a századok során, de a római Schola Hungarorum jogfolytonos jelenlétet ad magában a bazilikában, alig pár méterre Szent Péter sírjától. A napokban miséztem ott, magyar földről érkezett zarándokoknak. Úgy jöttünk össze, mint ezer éve egyfolytában. Magától értetődőn, mint aki otthon van. Roma patria omnium est! Hiszen mindnyájunk hazája. Áldott légy érte, Szent István király!
