Keresés

Vatican News
SYRIA-CONFLICT-RELIGION Felújtották az aleppói Szent Éliás maronita székesegyházat  (AFP or licensors)

Július 20-án újra megnyílt Aleppóban a felújított Szent Éliás maronita székesegyház

A szíriai háborúban súlyos károkat szenvedett templom hosszú felújítási munkálatok után ismét megnyílt a hívek számára. A helyreállítás költségeihez jelentős összeggel hozzájárult a Szükséget Szenvedő Egyház katolikus jótékonysági szervezet, amely a projekt egyik legnagyobb támogatója volt. 400 ezer eurót adományozott a felújításra.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

A Szent Éliás maronita székesegyház Aleppó Al Jdeydeh városnegyedében épült. 2013-ban a dzsihadisták súlyosan megrongálták az istentiszteleti helyet. A szélsőséges iszlamista csoport célja az volt, hogy a Szíriában jelenlevő minden keresztény vonatkozású helyet elpusztítson.

A székesegyház újra megnyitása fontos üzenet

„A székesegyház újra megnyitása jelképes értelemben fontos üzenet az aleppói plébániatagoknak, valamint a világ és a város keresztényeinek, akik még Szíriában maradtak, bár csökken a számuk” – hangsúlyozta Joseph Tobij, Aleppó maronita érseke a Szükséget Szenvedő Egyház szervezetnek. A pápai alapítású szervezet értesülései szerint a szíriai főváros keresztényeinek száma 30 ezer, szemben a háború kirobbanása, vagyis a 2011 előtti 180 ezerrel.

Megújult az aleppói Szent Éliás székesegyház
Megújult az aleppói Szent Éliás székesegyház

A reményt hirdetik a híveknek a helyreállított székesegyháznak köszönhetően

„A helyreállítás legfőbb nehézsége a pénzügyi alapok megteremtése volt, amelyben nagy segítséget nyújtott a Szükséget Szenvedő Egyház szervezet. A fatetőzet újjáépítése, amely megegyezik a templom egykori eredetijével, egy másik hatalmas kihívás volt. Hiányoztak e szektor helyi szakértői, ezért olasz építészekhez fordultunk, hogy tervezzék meg a fatetőzetet” – nyilatkozta Tobij maronita érsek. Köszönetet mondott a Szükséget Szenvedő Egyház jótékonysági szervezetnek és a többi adományozónak, akik lehetővé tették ennek a projektnek a megvalósulását. „Nélkülük nem gyűlhetnénk újra össze az imára és terjeszthetnénk a reményt híveink szívében a székesegyház újjáépítésén keresztül.”

Csoda

Thomas Heine-Geldern, a Szükséget Szenvedő Egyház katolikus jótékonysági szervezet vezérigazgatója csodának nevezte a helyreállítást: „Csodálatos a Szent Éliás templomot újra régi szépségében ragyogva látni. Remélem, hogy ismét az egész keresztény közösség központjává válik, ahogy e szörnyű háború előtt volt”.

A szíriai keresztény örökség gyöngyszemeinek egyike

A székesegyház a történelmi templomok aleppói negyedében a Farhat tér közepén található. A szíriai keresztény örökség gyöngyszemeinek egyike és a város keresztény közösségének egyik ikonikus szentélye. Aleppó legrégebbi és legszebb székesegyházainak egyike. Harangjai helyi értelemben a párizsi Notre-Dame székesegyházéhoz hasonlíthatóak.

Az aleppói maronita bazilika megnyitásának pillanatai
Az aleppói maronita bazilika megnyitásának pillanatai

 

21 július 2020, 17:58