Keresés

Vatican News
FRANCE-RELIGION-ATTACK-GOVERNMENT Emlékmise P. Hamel meggyilkolása évfordulóján a Saint-Étienne templomban  (AFP or licensors)

Négy éve gyilkolták meg Hamel atyát – megemlékezés Franciaországban

Mint minden évben, idén is a megemlékezés több eseményből állt: néma menetben vonultak a plébániáról a Saint-Étienne templomba, ahol szentmisét mutattak be, majd megemlékezést tartottak a Testvériség emlékművénél. A francia papot iszlám szélsőségesek gyilkolták meg szentmise bemutatása közben.

Somogyi Viktória - Vatikán

“Negyedik éve, hogy összegyűlünk ebben a Saint-Étienne du Rouvray-i kis templomban a papokkal, a szerzetesnőkkel, a plébániatagokkal és P. Jacques Hamel családtagjaival, valamint azokkal, akik tanúi voltak az itt elkövetett drámai gesztusnak” – így fogalmazott Dominique Lebrun, Rouen érseke július 26-án, vasárnap abban a templomban, ahol az oltárnál két iszlám szélsőséges 2016. július 26-án meggyilkolta Hamel atyát szentmise bemutatása közben. Az emlékmisén jelen volt Eric de Moulins Beaufort, Reims érseke, a francia püspöki konferencia elnök, Gérald Darmanin, francia belügyminiszter, parlamenti tagok, a polgári hatóságok és a katonaság képviselői - tájékoztat a Fides missziós hírügynökség.

Vajon a nyomozás rávilágít-e majd arra, amely ehhez a bűntényhez vezetett?

„Az egyházi és polgári hatóságok, a különböző vallások hívei és a nem hívők egybegyűlnek, hogy közösen kifejezzék: elutasítják az erőszak minden formáját és tiszteletben tartják az emberi életet” – fogalmaz a roueni főegyházmegye közleménye. Köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki közvetlenül vagy az imán, illetve más módon közvetetten csatlakozik e közösséghez P. Hamel meggyilkolásának negyedik évfordulóján. „A büntetőjogi igazságszolgáltatási rendszer továbbra is nyomoz az ügyben, amelyben feltételezhetően cinkosok is közreműködtek. Vajon a nyomozás rávilágít-e majd arra, amely ehhez a bűntényhez vezetett? A kivizsgálás eredményei segítik-e majd országunkat abban, hogy jobban védelmezze önmagát és gyermekeit a halálos radikalizálódástól? Mindenki ezt szeretné, de a büntetőjogi szankciók nem elegendőek ehhez. Mindenki felelős a közéletért. Sok mindent megtesznek ezen a téren, de még mindig sok a teendő. A gonosz elrejtőzik és nemcsak a vírus formájában. A rossz okait, mint pl. a szeparatizmust és a társadalom darabokra hullását, P. Hamel képes volt elítélni anélkül, hogy bűnbakokat keresett volna. Ehelyett elkötelezte magát, hogy tanúságot tegyen a mindenki iránti egyenlő szeretetről mindenki körében” – mutat rá a roueni főegyházmegye közleménye.

Folyamatban van Hamel atya boldoggá avatási eljárása

Néhány hónappal Hamel atya meggyilkolása után Ferenc pápa engedélyt adott boldoggá avatási eljárásának elindítására vértanúsága elismerése céljából. 2017. április 13-án, Nagycsütörtökön jelentették be a boldoggá avatási ügy egyházi szakaszának megnyitását, amely hivatalosan 2017. május 20-án kezdődött el és 2019. március 9-én zárult le. Az anyagot átadták a Szentté avatási Kongregációnak, amely tavasszal tájékoztatta a roueni érseket, hogy a kánonjogi eljárást a roueni főegyházmegye bírósága megfelelően folytatta le a bizonyítékok, dokumentumok és tanúságtételek összegyűjtését illetően, tehát jogi szempontból érvényes módon járt el.

27 július 2020, 11:34