Keresés

Giovanni Paolo Ramonda Giovanni Paolo Ramonda 

Újraválasztották a XXIII. János Közösség vezetőjét: Giovanni Paolo Ramondát

Immár harmadszor erősítették meg tisztségében a közösség élén Ramondát, akit a Riminiben tartott közgyűlés kétharmados többséggel választott meg. Idén a koronavírus-járvány miatt a világ 45 országában jelen lévő közösség tagjai on line adták le szavazatukat, a gyűlésen csak az olasz küldöttek voltak jelen.

Gedő Ágnes – Vatikán

„A XXIII. János Pápa Közösség olyan nyáj, amely sajátos fényt visz a világba” – nyilatkozta Ramonda a sajtónak. „Igényes élet mellett kötelezzük el magunkat: mindennapjainkat a szegényekkel és kitaszítottakkal osztjuk meg, az imádság mellett, amely lényeges részét alkotja a közösség életének. Továbbra is hozzá akarunk járulni a plébániákkal és sok mozgalommal együttműködve az egyház gazdagságához Ferenc pápa vezetése alatt. Mindenki a maga saját útján, egymást kölcsönösen tisztelve, gazdagíthatjuk az egyház küldetését.”

A közösség önkéntesei időseknek segítenek
A közösség önkéntesei időseknek segítenek

Családotthonok, imaházak, szociális és oktatási munkaközösségek

A XXIII. János pápáról elnevezett társulat ma a világ 45 országában van jelen családotthonokkal, szociális és oktatási munkaközösségekkel, imaházakkal, valamint olyan szolgáltatásokkal, amelyekkel a problémás terhességet viselő nőket támogatják.

Giovanni Paolo Ramonda piemonti származású, hatvan esztendős, házas, három gyermeke van. A XXIII. János Pápa Közösség vezetője az alapító, Don Oreste Benzi 2007-ben bekövetkezett halála óta.

Családotthon Jeruzsálemben: Ramonda és Pizzaballa érsek
Családotthon Jeruzsálemben: Ramonda és Pizzaballa érsek

Ferenc pápa fogadta őket a Vatikánban

Ferenc pápa 2014-ben a közösség mintegy 7500 tagjával találkozott a Vatikánban. Hozzájuk intézett beszédében szólt a szegénység számos formájáról, amelyek megsebzik a világot, és feltárják a legveszélyesebb nyomort, amely minden másnak az alapja: az Istentől való távollétet, azt a feltevést, hogy Isten nélkül is boldogulunk. Ez a vak nyomor az anyagi gazdagságot, a hatalomvágyat és a gyönyörök keresését tekinti az élet céljának, és mindezek eléréséhez felhasználja embertársai életét. Az Úr jelenléte tesz különbséget a jó szabadsága és a gonosz rabszolgasága között, amely által képessé válunk arra, hogy jót cselekedjünk, hogy örömöt merítsünk belőle, és ezt mások felé sugározzuk – hangsúlyozta a Szentatya.

Ferenc pápa a közösség vezetőjével
Ferenc pápa a közösség vezetőjével

Ahol Jézus Krisztus, ott a feltámadás és az élet

Az Úr jelenléte kiszélesíti a láthatárokat, meggyógyítja a gondolatokat és az érzelmeket; erőt ad a nehézségek és próbatételek legyőzésére. Ahol Jézus Krisztus jelen van, ott van a feltámadás, az élet. A hit valóban megmozgatja a közöny, az apátia és az önzés hegyeit, megnyitja a szeretet kapuit, és arra buzdít, hogy az irgalmas szamaritánus példája alapján cselekedjünk.

Ferenc pápa két éve is fogadta a közösség képviselőit a Vatikánban
Ferenc pápa két éve is fogadta a közösség képviselőit a Vatikánban

Az alapító Oreste Benzi atya karizmája

Beszédében a pápa utalt a társulat alapítójára, Oreste Benzi atyára, akinek a kicsinyek, a szegények, a kirekesztettek és az elhagyatottak iránti szeretete a keresztre feszített Jézusban gyökerezett, aki szegénnyé és utolsóvá vált értünk. Benzi atya számos kezdeményezése az isteni gondviselésre való ráhagyatkozásából, a feltámadt Krisztusba vetett hitéből ered, amely megsokszorozza az erőt és az erőforrásokat. A serdülők és fiatalok iránti missziója során felkeltette érdeklődésüket Jézus személye iránt azáltal, hogy „kedves találkozók Krisztussal” elnevezésű összejöveteleket szervezett, ahol Jézussal mint hőssel és baráttal találkozhattak a fiatalok. A megélt tanúságtétele által közvetítette a keresztény üzenetet vidám és humoros formában. Így született meg a XXIII. János pápa közösség társulata.

Don Oreste Benzi
Don Oreste Benzi
27 július 2020, 12:45