GERMANY GEORG RATZINGER OBIT GERMANY GEORG RATZINGER OBIT 

Georg Ratzinger prelátus temetési szertartását július 8-án tartják a regensburgi dómban

A regensburgi egyházmegye honlapján jelentette be a temetési szertartás időpontját, amelyet vesperás, rózsafüzér imádság előz meg.

Somogyi Viktória – Vatikán

A regensburgi egyházmegye búcsúzik székesegyházának korábbi kórusigazgatójától Georg Ratzinger atyától, XVI. Benedek emeritus pápa testvérétől, aki július elsején hunyt el 96 éves korában a bajor városban. Július 5-én, vasárnap délután 3 órakor vesperás keretében vesznek végső búcsút korábbi vezetőjüktől a regensburgi dóm kórusának tagjai. 220 énekes működik közre a szertartáson, amely nem nyilvános esemény, de élőben közvetítik az interneten az egyházmegye weboldalán és Facebook oldalán.

Július 6-án, hétfőn este 7 órakor rózsafüzér imádságot tartanak a dómban, amelyre várják a hívőket. Július 7-én, kedden délelőtt 10 órától este 6 óráig a dómhoz tartozó Szent János templomban a hívek búcsút vehetnek Georg Ratzinger atyától és részvétüket kifejezhetik az erre a célra kihelyezett emlékkönyvben. Július 8-án délelőtt 10 órakor pápai requiemet tartanak a regensburgi dómban Rudolf Voderholzer püspök vezetésével. A jelenlegi helyzetre való tekintettel a hívek csak korlátozott számban vehetnek részt a szertartáson. Előre jelezni kell a részvételi szándékot a következő telefonszámon: (0941) 597-1662. A gyászszertartást követően fél egy körül az elhunytat örök nyugalomra helyezik a regensburgi katolikus temetőben.

További információkat a regensburgi egyházmegye internetes oldalán találnak.

 

03 július 2020, 13:42