Keresés

Vatican News
2018.10.04  Vescovi polacchi al sinodo 2018 - mons. Gadecki, Solarczyk, Florczyk, Rys Gadecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke Európa keresztény gyökereire hívja fel a figyelmet 

A lengyel püspökkari elnök: Nem lesz egység Európában, amíg nem teremt lelki közösséget

Stanisław Gądecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke július 18-án felszólalt az „Europa Christi – Mundus Christi” mozgalom IV. nemzetközi kongresszusán, amely július 19-én zárult le a wigry-i kolostorban.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

„Vissza kellene térni az Európai Unió alapító atyáinak meggyőződéséhez, akik azt akarták, hogy a jövő alapja legyen a közös küzdelem a megosztottságok legyőzésére és a kontinens népei közötti béke és egység előmozdítására. Ennek a bátor politikai tervnek a középpontjában az emberbe vetett bizalom állt, nem mint állampolgár vagy gazdasági tényező, hanem mint személy, aki transzcendens méltósággal rendelkezik” – fogalmazott a lengyel püspökkari elnök felszólalásában.

Egy láthatatlan fal

„A berlini látható fal leomlása után, egy láthatatlan fal továbbra is megosztja kontinensünket, ami egyre egyértelműbben megmutatkozik. Ez a fal az emberi szíveken halad át. Nyugtalanság és agresszivitás jellemzi. Politikai és gazdasági önzésből épül fel és kevéssé érzékeny az emberi élet értéke és minden ember méltósága iránt” – mutatott rá Stanisław Gądecki érsek egy olyan pillanatban, amikor Európa ismét megosztott a COVID-19 vírus utáni fellendülést segítő pénzügyi alap kérdésében.

Keresztény gyökerek nélkül nem lehet tartós egység

„Még hosszú utat kell megtennünk az európai kontinens valós egyesítéséig. Addig nem lesz egység Európában, amíg nem alkot lelki közösséget.” A lengyel főpásztor továbbá emlékeztetett Szent II. János Pál Gnieznóban elhangzott szavaira, amelyet 1997-ben lengyelországi apostoli látogatása alkalmával mondott. A lengyel pápa hangsúlyozta, hogy lehetetlen tartós egységet építeni, ha elvágják a keresztény gyökereket, amelyekből Európa nemzetei és kultúrái nőttek ki.”

A család szerepe nélkülözhetetlen

Ferenc pápa és XVI. Benedek tanítására utalva a poznani érsek kiemelte a család szerepét az európai egység folyamatában: „Egy egységes, termékeny és felbonthatatlan család magában hordozza azokat az alapvető elemeket, amelyek reményt adnak a jövőnek. E szilárdság nélkül homokra építkezünk, amelynek súlyos társadalmi következményei lesznek. Másrészt, a család fontossága nemcsak a következő nemzedékeknek segít távlatokat és reményt nyújtani, hanem sok idős embernek is, akik gyakran arra kényszerülnek, hogy magányban és elhagyatottságban éljenek” – mutatott rá Stanisław Gądecki érsek.

22 július 2020, 16:54