Egyházunk szemben a kihívásokkal - P. Szabó Ferenc sorozata, 1. rész

P. Szabó Ferenc SJ - Budapest

Ferenc pápa tavaly, 2019. december 21-én a Római Kúria tagjaihoz intézett híres beszédében mélyrehatóan elemezte a mai világ és az új evangelizálást végző egyház mai helyzetét. (Idézem Ferenc pápát.) „Ma már nem keresztény társadalomban élünk! Ma már nem mi vagyunk az egyetlenek, akik kultúrát teremtenek, sem az elsők, sem a leghallgatottabbak nem mi vagyunk. Ezért lelkipásztori gondolkodásmódunk megváltoztatására van szükség, ami nem relativista lelkipásztorkodásra való áttérést jelent. Többé nem keresztény berendezkedésben élünk, mert a hit – különösen Európában, de a Nyugat nagy részében is – már nem jelenti a közös élet nyilvánvaló előfeltételét, sőt gyakran meg is tagadják, kigúnyolják, félresöprik és nevetségessé teszik.”

Sorozatom címéül a francia püspöki kar új elnöke, Mgr Éric de Moulins-Beaufort  tanulmánykötete címét választottam: „Egyházunk szemben a kihívásokkal.”.[1] A francia főpásztor hazája és Európa szekularizálódására, elkereszténytelenedésére reflektál – statisztikai adatokkal is illusztrálva pl. a papi és szerzetesi hivatások és a vallásgyakorlatok –pl. vasárnapi misehallgatások - csökkenését. A válságjelenség csak fokozódott a múlt század második felétől. Figyelemre méltó tényként idézi a híres jezsuita tudós/gondolkodó, Teilhard de Chardin megállapítást, aki már 1924-ben azt írta, hogy „az emberiség krízist/válságot él meg”, és ezt magyarázva hozzáfűzte: „már egy idő óta, és felgyorsuló ritmusban, valami történik az emberi tudat struktúrájában. Egy másik élet-fajta (autre espèce de vie) kezdődik.” –A francia főpásztor, H. de Lubac  Teilhard-kommentárját idézi: „Az emberek nagy része egyedül a külső átalakulásokra, az „emberi társadalmak mutációjára” , következésképp a társadalmi válságra figyel. De ez csak másodlagos jelenség. Teilhard de Chardin nem volt erre se érzéketlen.  Már nagyon korán észrevette a mélyben a válság igazi természetét: nem szűnt meg ismételni, hogy lelki válságot él át az emberiség.”

  Hamvas Béla magyar szellemtörténész már 1937-ben megfigyelte: A válságtudat történetében Nietzsche az egyik fő szerző, akinek z 1880-as Wille zur Macht c. műve „máig is a legtökéletesebb krizeológia”(kríziselemzés). Hamvas utal még Oswald Spengler híres Nyugat alkonya c. művére is (amelyre egy alkalommal Ferenc pápa is hivatkozott), majd megállapítja, hogy az első világháborúval a világválság valósággá lett. Amit a válságtudat előre látott, aktuális valóság lett, egyetemes válság:  politikai szétesés, elszegényedés, gazdasági leromlás, társadalmi felbomlás, morális, értelmi, művészi, tudományos válság.

 Új evangelizálás a szekularizált világban

Ferenc pápa bevezetőmben említett, 2019. december 21-én, a Római Kúria tagjaihoz intézett híres beszédében, tökéletesen elemezte a világ és az új evangelizálást végző egyház mai helyretét. „Ma már nem keresztény társadalomban élünk! (…) Ezért lelkipásztori gondolkodásmódunk megváltoztatására van szükség, ami nem relativista lelkipásztorkodásra való áttérést jelent.”

 A reformokat sürgető Ferenc pápa pápaelődeire hivatkozott, jelezve ezzel is a folytonosságot lelkipásztori szolgálatukban: a hit mai válságára és megfogyatkozására az új evangelizálás kezdeményezése lett a válasz. Hangsúlyozom ezt a folytonosságot, mert már évek óta a Ferenc pápát bíráló, támadó konzervatívirány képviselői , akik közül sokan nem is ismerik nagy megnyilatkozásait, nem látják, hogy a II. Vatikáni zsinat és elődei törekvését folytatja, a zsinati korszerűsödést, a „szegény és szolgáló egyház” eszményét igyekszik megvalósítani reformtörekvéseivel. Hivatkozik elődjére, az emeritus pápára:

„XVI. Benedek ezt hangsúlyozta, amikor a Hit Évének (2012) meghirdetésekor, azt írta: »Míg a múltban fel lehetett ismerni egy egységes kulturális szövetet, mely széles körben elfogadott volt a hit tartalmaira és az általa ihletett értékekre való vonatkozásában, manapság úgy tűnik, már nincs így a társadalom nagy szektoraiban, a hit sok embert érintő mély válsága miatt.« És ezért hoztuk létre 2010-ben az Új Evangelizáció Elősegítésének Pápai Tanácsát, hogy »megújult evangelizációt mozdítson elő azokban az országokban, ahol a hit első meghirdetése már megtörtént és ősi alapítású egyházak vannak jelen«, de amelyek a társadalom fokozatos szekularizálódását és valamiképpen az „Isten iránti érzék megfogyatkozását” élik át, ezek pedig azt a kihívást állítják elénk, hogy megfelelő eszközöket találjunk Krisztus evangéliuma örök igazságának újbóli felkínálására.”

Ferenc pápa így folytatta: „Annak észlelése, hogy a korszakváltás komoly kérdéseket vet fel hitünk identitásával kapcsolatban, az igazat megvallva, nem váratlanul kezdődött.  Ebbe a keretbe illeszkedik az »új evangelizáció« kifejezés is, melyet Szent II. János Pál honosított meg, aki a Redemptoris missio kezdetű enciklikában azt írta: »Ma az Egyháznak más kihívásokkal kell szembenéznie, új határok felé kell haladnia, legyen ez a népek első misszionálása, avagy azoknak a népeknek az új evangelizálása, amelyeknek már meghirdették Krisztust«

Tehát új evangelizálásra, vagy ismételt evangelizálásra van szükség .

[1] Éric de Moulins-Beaufort , L’Église face à ses défis. CLD-NRT, 2019. Most könyvben megjelent tanulmányait részben már közzé tette belga jezsuiták Nouvelle RevueThéologiuque (=NRT) folyóirata, ezért szerepel társkiadóként az NRT.