Keresés

Vatican News
HEALTH-CORONAVIRUS/USA-NEW YORK-SCHOOLS A nehéz anyagi helyzetbe került családok nem tudják fizetni a tandíjat 

A New York-i érsekség bezár 20 katolikus iskolát és hármat összevon

A New York-i főegyházmegye a jelenlegi vírusjárványra hivatkozva döntött iskoláinak bezárása és összevonása mellett – jelentette be a hírt egy közleményben a képzési intézmények egyházmegyei főfelügyelőségének hivatala.

Somogyi Viktória – Vatikán

„A COVID-19 okozta egészségügyi válság pénzügyi szempontból pusztító hatást gyakorolt a családokra és ellehetetlenítette az iskolai tandíjak fizetését. Ezzel párhuzamosan a hívek részvételével bemutatott szentmisék felfüggesztése következtében az ösztöndíjakra fordítható perselypénzek sem folytak be a plébániákra, amelyeket hagyományosan az iskolák támogatására költöttek.” Timothy Dolan bíboros, New York érseke aggodalmának adott hangot a diákok miatt, akik nem látják többé újra szeretett iskolájukat. „Imádkozom a gyermekekért és a családokért, akiket ez a szomorú hír sújt” – fogalmazott az érsek. A 20 katolikus iskola bezárása és további három összevonása összesen 2.500 diákot és 350 alkalmazottat érint.

Fájdalmas dolog a húsz iskola elvesztése

„Fájdalmas dolog a húsz iskola elvesztése. A döntést vonakodva hozták meg, miután részletesen tanulmányozták az intézmények anyagi helyzetét az egészségügyi válság nyomán” – hangsúlyozta Michael Deegan, a főfelügyelőség elöljárója. „Ez egy nagyon szomorú nap a katolikus iskolaközösségek minden tagja számára. Szeretettel és imával fordulok a családokhoz, a tanárokhoz, az igazgatókhoz és az érintett iskolák alkalmazottaihoz” – fogalmazott Michael Deegan. A főfelügyelőség szoros kapcsolatban van az érintett családokkal, hogy segítsék őket új katolikus iskolát találni az ősz kezdetéig.

Több mint 200 évig biztosítottak katolikus nevelést a bezáró iskolák

A most bezáró katolikus iskolák New York különböző negyedeiben találhatók: Manhattanben, Bronx-ban, Staten Island-en. A három összevonásra kerülő katolikus oktatási intézmény a gosheni St. John iskola, a monroe-i Szent Szív Intézet és a warwicki St. Stephen-St. Edward iskola. A New York-i érsekség emlékeztet, hogy „több, mint két évszázadon keresztül a katolikus iskolák különböző háttérből származó gyermekeket tanítottak és tápláltak. Eredményesen biztosították számukra azokat a lehetőségeket, amelyek megváltoztatják az életet és amelyeket áthatott a katolikus nevelés.” A New York-i főegyházmegye katolikus iskolái jelenleg 60 ezer gyermeket nevelnek 191 intézményben.

 

 

15 július 2020, 13:28