Keresés

2020.02.04 Sud Sudan fame aiuti Programma alimentare mondiale bambini Africa profughi 2020.02.04 Sud Sudan fame aiuti Programma alimentare mondiale bambini Africa profughi 

A dél-szudáni egyházak békére hívnak az erőszak növekedése miatt

„Az elkövetett erőszakról számot kell majd adni Istennek” – ezzel a figyelmeztetéssel fordul a társadalomhoz az elmúlt napokban kiadott közleményében a Dél-Szudáni Egyházak Tanácsa. A hírt a Kelet-Afrikai Püspöki Konferenciák Társulata (AMECEA) tette közzé.

Somogyi Viktória – Vatikán

Az ökumenikus felhívás szövegében az egyházak képviselői utalnak a brutalitás növekedésére Dél-Szudán szinte minden államában. Az egyházak határozottan elítélik az emberi életek kioltásának erősödését és a korábbi konfliktusok miatt elszegényedett lakosság tulajdonainak az elpusztítását. Ezek a drámai epizódok mélyen elszomorítják a dél-szudáni egyházakat. Ezért figyelmeztetnek: Isten szeme rajtunk van és felelősségre von majd bennünket azért, hogy nem tartottuk tiszteletben az élet szentségét. Ugyanakkor az ökumenikus szervezet a béke építésére hív. Arra ösztönzi a kormányt, hogy számolja fel a folyamatban levő összeütközéseket és segítse elő, hogy a lakosság a kiengesztelődés útjára lépjen.

A lakosság törekedjen a harmonikus együttélésre

„Azt kérjük a kormánytól, hogy teremtse meg a nemzeti egységet, az ellenzéki csoportok pedig azonnal vessenek véget ennek a pusztító erőszaknak” – fogalmaznak az egyházak képviselői. A lakosságot arra hívják, hogy törekedjen a harmonikus együttélésre, mert a sors és az egymás iránti szeretet mindenkit egybeköt szeretett földjükön. A politikai vezetőkhöz fordulva az Egyházak Tanácsa azt javasolja, hogy maradjanak hűségesek az aláírt egyezményekhez és nyilatkozatokhoz, valamint biztosítsák azok teljeskörű és azonnali gyakorlatba ültetését. „Isten nevében felhívást intézünk minden politikai vezetőnkhöz, hogy a népet helyezze a hatalmi- és a pártérdekek elé. Azt követeljük, hogy azonnal szüntessék meg az ellenségeskedést és hozzák létre a tartományi kormányokat” – hangsúlyozzák a dél-szudáni egyházi elöljárók.

Bűnbánat, megbocsátás, kiengesztelődés

Ezentúl felhívást intéznek a kollektív bűnbánatra a múlt sebeinek begyógyítása érdekében. „Azt kérjük a dél-szudáni néptől, hogy bánja meg vétkeit, bocsásson meg egymásnak és engesztelődjön ki Istennel.” Az egyházak a maguk részéről arról biztosítják a társadalmat, hogy hűségesek maradnak a kiengesztelődés szolgálatához. „Továbbra is imádkozunk és munkálkodunk hazánkért, mert hisszük, hogy van még remény. Nem adjuk fel!” – zárul a vallási vezetők nyilatkozata.

Polgárháború

Dél-Szudánban 2020. február 22-én jött létre az átmeneti kormány a nemzet egységéért, amelyet „felélesztett” jelzővel is illetnek, mert részben a 2011-es kormány állt helyre, amelyet Salva Kiir vezet és amelynek egyik alelnöke Riek Machar, Kiir közvetlen riválisa. A két vezető közötti összeütközés 2013-ban tört ki, amely polgárháborúhoz vezetett az etnikai és törzsi feszültségek kiújulása miatt is.

25 június 2020, 14:28