Keresés

Vatican News
2020.05.20 p. Adolfo Nicolás Pachón P.. Adolfo Nicolás Pachón 

Elhunyt Adolfo Nicolás atya, a jezsuita rend egykori legfőbb elöljárója

2020. május 20-án szerdán, 84 éves korában Tokióban elhunyt Adolfo Nicolás atya, aki 2008-tól 2016-ig vezette a Jézus Társaságát annak általános rendfőnökeként.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A hír vételére Arturo Sosa atya, a rend mostani legfőbb elöljárója a következő beszéddel emlékezik elődjére:

Kedves Testvérek! Szomorú, de egyúttal hálás szívvel tudatom veletek, hogy 2020. május 20-án Tokióban az Úr magához szólította korábbi legfőbb elöljárónkat, Adolfo Nicolás atyát.

Nicolás atya, akit sokan szeretetteljesen csak „Adolfónak” neveztünk, és akit az Ázsiában és a csendes-óceáni térségben élő jezsuiták „Nico”-nak hívtak, 1936. április 29-én született a spanyolországi Palenciában. A Társasághoz 1953. szeptember 14-én csatlakozott, pappá 1967. március 17-én szentelték. Skolasztikus évei alatt japán misszióba küldték, ahol egyebek mellett teológiai professzor, a skolasztikusok rektora és provinciális volt, később pedig Tokióban a bevándorlókat segítő szociális munkában kötelezte el magát. Tíz évig a Fülöp-szigeteken élt, és a Kelet-Ázsiai Lelkipásztori Intézet (EAPI) igazgatójaként, valamint a Kelet-Ázsiai és Óceániai Provinciálisok Konferenciájának elnökeként tevékenykedett. Miután benyújtotta lemondását a Társaság generálisának, az EAPI-nél és a manilai Arrupe nemzetközi közösségben lelki vezetéssel foglalkozott.

Nicolás atyát a 35. Általános Rendgyűlés 2008. január 19-én választotta legfőbb elöljáróvá. Nyolc évvel később, 2016. október 6-án pedig a 36. Általános Rendgyűlés elfogadta lemondását. Ez alkalommal, a rendgyűlés tagjainak képviseletében és a Társaság nevében Federico Lombardi atya szívélyes szavakkal fejezte ki háláját nagylelkű generálisi szolgálatáért. Most arra hívlak benneteket, olvassuk újra ezt, a 36. ÁR dokumentumai között megtalálható méltatást. Szemléletes módon ragadja ugyanis meg Nicolás atya közvetlen, személyes vezetői stílusát – mindenkor melegszívű, jóságos és derűs énjét –, valamint mindazt a megszámlálhatatlan jótéteményt, amellyel legfőbb elöljáróként hozzájárult a Társaság és az Egyház előrehaladásához. Ahogy Lombardi atya mondta, soha nem felejtjük el azt a két szót, amelyet Nicolás atya minduntalan emlegetett, és amely a Társaság megújításában ihletforrásunk: „egyetemesség” (hivatásunk és küldetésünk terén) és „mélység” (lelki és intellektuális, missziónk érdekében).

Talán azzal a rövid imával emlékezünk meg legjobban Adolfo Nicolás atyáról, amelyet saját kezűleg írt olaszul, miután 2011-ben Generálisi Tanácsával nyolcnapos lelkigyakorlatra vonult, és amely lelkigyakorlaton nekem is módom volt részt venni. Az alkalom után több hónappal a Tanács egyes találkozói ezzel az imával kezdődtek; ezek a gondolatok Nicolás atya személyes elmélkedéseinek gyümölcseiként születtek meg a csodálatos halfogásról, melyről Szent János evangéliumának 21. fejezete tudósít. Az ima kiválóan ötvözi az atya személyiségét és lelkiségét. Eredeti szövege a következőképpen szól:

Úr Jézus!

Hát nem látod gyengeségeinket? És mégis, mindezek ellenére arra hívsz minket, hogy Veled tartsunk a küldetésedben?

Köszönjük, hogy hívsz bennünket, és kérünk, ne feled ígéretedet: velünk leszel az idők végezetéig.

Gyakran ránk tör az érzés, hogy hiába dolgozunk akár egész éjjel, hogy mindez hiábavalóság, s közben talán elfelejtjük, hogy Te akkor is velünk vagy.

Kérünk, légy része életünknek és minden tevékenységünknek, ma, holnap és az idők végezetéig.

Töltse el szereteted életünket, melyet a Te szolgálatodra ajánlunk fel.

Vedd el szívünkből gondolataink önzőségét, hogy mi a „miénk”, mi az „enyém”, mert miattuk szenvedünk hiányt az együttérzésben és örömben.

Gyújts világosságot szívünkben és elménkben, hogy akkor se felejtsünk el mosolyogni, amikor a dolgaink nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.

Kérünk Téged, add, hogy minden napunk végén nagyobb egységben érezhessük magunkat veled, s képesek legyünk felfedezni a minket körülvevő nagyobb örömet és nagyobb reményt.

Mindezek a kérések lényünk mélyéről fakadnak.

Bár mindannyian gyengék és bűnösek vagyunk, mégis a te barátaid.

Ez az ima híven rávilágít arra, milyen is volt Adolfo: bölcs, alázatos és szabad; mindenestül és nagylelkűen a szolgálatnak szentelte magát; miközben a világ szenvedői megindították a szívét, a Feltámadt Úrba vetett hitéből táplálkozott túlcsorduló reménye; az evangélium embere volt. Nagy áldás számunkra, hogy ismerhettük. Amikor örök boldogságáért imádkozunk az Úrhoz, akit olyan híven szolgált, azért is fohászkodunk, hogy a rá jellemző jósággal, nagylelkűséggel és derűvel magunk is legyünk képesek folytatni küldetésünk szolgálatát.

Testvéri szeretettel:

Arturo Sosa SJ legfőbb elöljáró

Róma, 2020. május 20.

21 május 2020, 14:33