Crollo ponte: vescovo Pinerolo, tanta rabbia e parole vane Crollo ponte: vescovo Pinerolo, tanta rabbia e parole vane  

Ferenc pápa telefonon felhívta a koronavírus fertőzött piemonti Derio Olivero püspököt

Április 17-én pénteken délután a piemonti régióban fekvő Pinerolo egyházmegye honlapján jelent meg a hír: „Ferenc pápa ma telefonon felhívott”. A rövid közleményt Gustavo Bertea prelátus, egyházmegyei helynök jelentette meg: „Ez egy szép hír a mi kicsi egyházmegyénk számára” – üzeni a püspök. „Sok szép dolgot meséltem a pápának a kórházunkról”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán          

Derio Olivero püspököt egy hónapja, március 19-én vitték a város „Agnelli” kórházába fertőzésgyanús tünetekkel. Április 10-én, éppen Nagypénteken légcsőmetszést végeztek rajta. Azóta állapota egyre javul, Húsvéthétfő óta ismét önállóan lélegzik. „Az Úr és Szűz Mária csodát művelt velem, az orvosokkal és az ápolókkal együtt” – olvassuk a püspök üzenetét a honlapon. Hétfőn újabb vírus tesztet végeznek el nála, remélve, hogy kigyógyult a fertőzöttségből. Az 59 éves Derio Olivero püspök 1961-ben született, ’87-ben szentelték pappá, míg püspökszentelésére három éve, 2017-ben került sor.

18 április 2020, 14:23